Author Archives: gretchen

6. A Nagy Hullámok és a Kapcsolatok

As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on June 3, 2008
in Boulder, CO

Négy Pilléred van az életedben, pillérek amik fenntartják az életed. Erőt, egyensúlyt és bizonyosságot adnak. Ezek a Kapcsolatok Pillére, a Munka Pillére, az Egészség Pillére és a Spirituális Fejlődésed Pillére. Mint az asztalnak a négy lába, fenntartják az életed. Az életed erőssége és az a képesség, hogy keresztül tudj menni változásokon és bizonytalanságokon az életben, nagy részben ezektől a Pillérektől függ. Bár a Tudás veled van, a mélyebb intelligencia, amit Isten adott neked, hogy segítsen, hogy megvédjen és elvezessen a nagyobb teljesítményeidhez, a hangsúlyt továbbra is ennek a Négy Pillérnek az építésére kell helyezni.

Ez a fejezet a Kapcsolatok Pillérjét tárgyalja. Ez magába foglalja az összes kapcsolatodat, hogyan veszel részt a kapcsolatokban, az erősségeidet és gyengeségeidet a kapcsolatokban, a másokkal való kapcsolataid minőségét – ki az aki erősít az életedben és ki az aki gyengévé tesz az életedben. Ez elsősorban egyénekkel való kapcsolataidra vonatkozik, de egy teljesebb értelemben ugyancsak ide tartozik a tulajdonaiddal, az otthonoddal, az elméddel, a testeddel a nemzeteddel, a Földdel való kapcsolatod, a természettel való kapcsolatod és így tovább. Ez a Tanítás az egyénekkel való kapcsolataidra fog összpontosítani, mert ez van a legnagyobb hatással a gondolkodásodra, a tudatosságodra és a képességeidre.

Itt az elején meg kell érteni, hogy a másokkal való kapcsolataid minősége nagy mértékben meghatározza, hogy milyen lesz az életed, mi lesz elérhető számodra, milyen lesz a meglátásod és a bátorságod mértékét, hogy a benned lévő Tudás mozgását kövesd. Itt a Tudás nem tudja előre mozdítani az életed. Nem tud segíteni vagy megvédeni, ha a Pillérjeid túl gyengék. Ebben az esetben, ha olyan emberek vannak, akik arra támaszkodnak, hogy úgy maradsz, ahogy az ők akarják, akik félnek bármiféle változástól vagy alakulástól az életedben, akik gyanakvóak és elítélnek bármiféle mélyebb hajlamodat olyan mértékig, hogy az fenyegetné az irántan való érdekeiket, akkor ők vissza fognak tartani. Befolyásolni fognak. El fognak bizonytalanítani. Kételkedést fognak rád vetíteni, még akkor is, ha csodálatos és szerető emberek. Ha nem ismerik fel a saját magukban lévő mélyebb természet valóságát, akkor ezt gyanakvással és bizonytalansággal fogják venni benned. Nem fognak bízni benne. Nem fogják tudni. Számukra ez furcsának, zavarosnak és fenyegetőnek fog tűnni. És bármit is csinálnak veled az életben, kétségbe fogják vonni.

Az, hogy kivel vagy együtt és ki befolyásol téged nagy horderővel van arra, hogy mit fogsz tudni és a képességedre, hogy követni tudd az amit tudsz, a mélyebb intelligencia követésének a képessége, amit Isten helyezett beléd. A változások Nagy Hullámainak a fontolóra vétele, amely a világ felé tart, a nagyon bonyolult valóságnak a megértése, hogy az emberiség a Világegyetemben lévő élet Nagyobb Közösségébe olvad és a Beavatkozás, ami ma a világban zajlik, meg fogja mutatni, hogy a barátaid és a rokonaid közül kik fognak ebben az érdeklődésedben támogatni és kik fognak ebben az érdeklődésben veled együtt osztozni. Nem mindenki fog osztozni ebben az érdekben azok közül aki bátorítanak, nem szükséges, hogy ez legyen az érdekük, ahhoz hogy támogassanak. De a kezdetekben látni fogod, hogy ki az aki melletted fog állni, ki van ellened, ki az aki elbátortalanít és ki az aki bátorítani fog. Ezt nagyon fontos meglátni.

Az emberek sokszor ledöbbenve fedezik fel, hogy a legközelebbi barátaik vagy a legkedvesebb rokonaik valójában nem támogatják a Tudás kibontakozását vagy nem foglakoztatják őket mélyebb kérdések az életükkel kapcsolatban és a világgal kapcsolatban. Személyes szinten annyira jó barátok voltak, de ezen a szinten túl, annyira kevés a közös nevező. Olyan mintha nem is igazán ismernék egymást. Csak közös érdekek, hobbik és egyszerű ártalmatlan párpeszédeikben osztoztak, de ezen túl nem volt mélyebb kapcsolat közöttük.

Az első nagy küszöb, amivel szembe kell majd nézned, hogy megoszd másokkal a tudomásodat a változások Nagy Hullámairól, a Nagyobb Közösségi élettel kapcsolatos érdeklődésedet és a rejtéllyel valamint a benned lévő Tudás erejével való kapcsolatod kiépítésére irányuló összpontosításodat. Készülj fel, mert a reakció talán nem az lesz amit akarsz. Ez várható, mert ha a legközelebbi barátaid és a legközelebbi rokonaid tényleg támogatnák a benned lévő Tudást, akkor már a idáig is ezt tették volna. A veled való kapcsolatukban idáig is erre összpontosítottak volna. Bátorították volna ezt. Bátorítottak volna téged, hogy hű legyél önmagadhoz, hogy kutass az érzéseidben és hogy megítéld a mélyebb hajlamaidat. Ha nem ez a helyzet, akkor valószínüleg akkor most sem fogják támogatni a mélyebb érdeklődésedet, és nem fogják megérteni, hogy mit csinálsz és miért aggasztod magad ilyen nehéz és fontos kérdésekkel.

Itt hajlandónak kell lenned folytatni, még akkor is ha mások vissza is maradnak. És bizonyos esetekben, még régóta fennálló kapcsolatokat is el kell hagynod, mert most csak visszatartani tudnak anagy vándorlásodban. Csak oda tudnak visszahúzni, ahol voltált, amilyennek ők akarnak, amilyennek megszoktak. De ezért ne ítéld el őket, mert még nincs meg a tudatosságuk. Mégis légy hálás, hogy a tudatosság hozzád jön, mert ez megadja az időt a tanulásra és a felkészülésre és talán egy nap te segíthetsz a tudakozódásukban. De elsősorban neked kell az erődet visszanyerned. Nem vagy elég erős, hogy másokat taníts és másokat bátoríts. Nincs hozzáértésed. Nincs meg a bizonyosságod. Még nem másztál elég magasra ezen a hegyen, hogy másokat segíts még a kezdeteiben sem.

Itt mélyebb tulajdonságokat fogsz keresni másokban. A szépség, a karizma és a szellemesség most fognak tűnni, mintha nem lenne igazi értéke. Te mélységet és őszinteséget akarsz. Komolyságot akarsz. Tisztaságot akarsz. Mélyebb rezonanciát keresel másokkal. Olyanokat akarsz, akik figyelik a világot, reagálnak a világra és akik elkezdtek reagálni a Tudásra, mint ahogy te kezdesz reagálni a Tudásra. Olyan embereket akarsz, akik rezonálni tudnak veled, és bátorítanak most, mivel szükséged lesz erre.

Megszabadulni azoktól, akik ezt nem tudják megtenni, és könyörületesen és bölcsen megszabadulni, nem egyszerű. Bizonyos esetekben szívszakítónak fog tűnni. Annyira zavaros lesz számodra, hogy nem látják azt amit te látsz, és nem érzik azt amit te érzel és nem tudják azt amit te tudsz. Nem csak, hogy ezeket a dolgokat nem tapasztalják meg, de még úgy tűnik, hogy nem is értékelik. Azt foják mondani,”Mi baj van veled? Te olyan jó fej voltál, most meg olyan komoly vagy. Miért aggasztod magad ilyen dolgokkal? Túl félelmetesek. Eltúlzottak.” Kérdőre fogják vonni a motivációdat. Kérdőre fogják vonni a meglátásaidat. Gyengíteni fogják a magabiztosságodat.

Majdnem mindenkinek szembe kell néznie ezzel a kezdetekben és valamikor nagyon kiárándító tud lenni. Mégis neked haladnod kell az úton. Fel kell fedezned a nagyobb életfeledatodat. Meg kell tenned a lépéseket a Tudáshoz. Ki kell találnod a világ viszonylatai között, hogy valójában miért vagy itt.Milyen ajándékaid vannak? Mire van a világnak szüksége kifejezetten tőled, aminek a megadására te vagy felszerelkezve? Most egy nagy utat kell megtenned. Meg fogja változtatni a kapcsolataidat, meg fogja változtatni a fontossági sorrendet és meg fogja változtatni, hogy mit keresel másokban.

Ez teljesen természetes.Ez a felnőtté válás következménye. Mégha nem is lennének a változások Nagy Hullámai, mégha az emberiség elszigetelt maradna is a Világegyetemben, ezeket a nagy lépéseket akkor is meg kéne tenned, hogy érettebb emberé válj – hogy kiépítsd a karaktert magadban, hogy tanulj az elmédről és a hajlamaidról, az erősségeidről, és a gyengeségeidről és hogy elindulj az életed mélyebb kiértékelésének az útján.

A változások Nagy Hullámai óriási sürgősséget adnak ennek a mély kiértékelésnek, de önmagában ez egy teljesen természetes és szükséges folyamat. Azért mert mások nem reagálnak, az nem jelenti azt, hogy ez nem neked szól. Azért mert mások nem nőnek fel, nem azt jelenti, hogy neked nem kéne felnőni. Azért mert mások ostobák és tudatlanok és megszállottak, ez nem ok arra, hogy te is ugyanúgy tégy.

Egyszerre vagy megáldva és megterhelve – áldott vagy, mert előre figyelmeztetve vagy, áldott vagy, mert a Tudás szikrája felgyúlladt benned, áldott vagy, mert legalább ennyi év utáni keresés és üresség után végre elkezdtél találni valamit – valamit, amit meg tudsz tapasztalni és követni tudsz, valami olyat, ami nagyobb célirányt és nagyobb összeköttetést ad az élettel.

De ez egy teher is. Mert most olyan dolgokat kell figyelembe venned, melyeket ezelőtt nem vettél volna figyelembe. Most bátorsággal kell a világba nézni és bátorsággal kell magadba nézni. El kell kezdened a mély kiértékelést és most az életben egy másik utat kell feltérképezned – nem egy olyan utat, amiről fantáziáltál, nem egy olyan utat ami a múltbéli céljaidat és eszméidet képviselik, de valami mélyebbet és őszintébbet, valami természeteset számodra, de ugyanakkor olyat ami ismeretlen neked.

Itt nem te teremted a valóságod. Megengeded a valóságnak, hogy felbukkanjon benned. Helyet kell termtened a felmerüléséhez. Egy környezetet kell teremtened, hogy felmerülhessen, de a felmerülése természetes és alapvető számodra, mivel ez az aki valójában vagy. A személyiségeden túl, a hiteid és az elképzeléseiden túl, az múltbéli emlékeiden túl, ez az ami a valódi kilétedet képviseli, ami most kezd felszínre törni az életedben. Elő lett hívva, mert elérkeztél az életben arra a pontra, ahol ez szükségessé válik és hívva vagy a világ által, mert a világ hív téged. A világ jelei hívnak a felkészülésre – hogy felébredj az önmegvalósító álmaidból, hogy felkészülj a változások Nagy Hullámaira és hogy felkészülj a Nagyobb Közösségre.

Ez látod nagyon fontos, mert míg a válasz benned van, a hívás viszont nem. Ez rajtad túl van. Ez kint van a világban. Ami a nagyobb célodhoz hív, az a világban van. A hívásra a válasz benned van, de a hívás odakint van. Mivel a változások Nagy Hullámai jönnek és elkezdik befolyásolni és megérinteni egyre több ember életét, ezért a világ hívása ott van. Ez erőteljes. Magával ragadó. Alapvető fontosságú.

Ez az amiért most te válaszolsz. Ezért érzel egyre nagyobb szorongást és egyre nagyobb aggodalmat a jövővel kapcsolatban, hogy mi az amit itt tenned kell, mi az ami valójában fontos az életedben és mi az amit itt meg kell valósítanod. Ez az a hívás, látod. Ezt már érzed egy ideje és most az Új Üzenet kinyilatkoztatása megmutatja azt amit tapasztalsz. A tapasztalataidról tanúskodik. Támogatja benned ennek a tapasztalásnak a növekedését és kialakulását. Ez a benned lévő Tudásnak a visszaigazolása és mi az amit neked meg kell tanulnod meglátni és tudni ennek a Tudásnak a kialakulásához és ahhoz, hogy ez rajtad keresztűl teljesen kifejezze magát.

Ez nem a romantika keresésének az ideje. Ez nem a házasságal való próbálkozás ideje. Ez nem az az idő, amikor elkötelezed magad valaki mellett vagy körülmények mellett, mert egy alapvető kapcsolatot építesz saját magaddal és az életed mély kiértékelésén munkálkodsz. Sokkal jobb most, hogy senki sem versenyez a figyelmedért. Ha valaki ezt teszi, sokkal nehezebbé teszi ezt a mély kiértékelést és rettenetesen megzavarja a helyzeted. Még ha ez a személy a megfelelő személy is számodra, akkor is várnia kell. És ha ez a megfelelő személy, akkor várni fog.

Most szükséged van az időre, hogy betájold magad, hogy lásd hol vagy, hogy lásd mit tudsz és átértékeld az emberekkel, a helyekkel és a dolgokkal való kapcsolataidat és felismerd az irányt, amit követned kell. Senki másnak nem szabad a figyelmedért versengenie és vissza kell magad tartani. Most ne add át magad. Ez egy szörnyű tévedés lenne. Egy nélkülözhetetlen lépés lenne az életedben megkerülve.

Ha te egy olyan ember vagy, aki a másokkal való kapcsolataira volt támaszkodva, ez lehet hogy nehéznek fog tűnni – hogy magadban légy, hogy visszatartsd az érzelmeidet, hogy visszatartsd magad mindenféle intim kapcsolattól. Ha valaki megpróbál elcsábítani vagy felülkerekedni a hajlamaidon, ha valaki megpróbál meggyőzni, hogy legyél vele kapcsolatban, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem tisztelik az életed mélyebb mozgását. Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy nem megfelelőek számodra, akkár most vagy bármikor máskor. Ne hagyd, hogy bárki vágyai és elvárásai elsöpörjenek most. Meg kell, hogy legyen ez a visszatartás benned. Létre kell hozni ezeket a határokat.

Időre lesz szükséged, tulajdonképpen sok időre lesz szükséged ahhoz, hogy felismerd az igazi irányt.Ebben nem kéne , hogy senki megzavarjon – senki nem húz el oldalra, senki nem húz vissza, senki nem próbál meg elnyerni, senki nem próbál meggyőzni, hogy légy kapcsolatba vele. Nincs bezavarás. Ha ezt a nagy lépést meg akarod tenni az életben, nem szabad bezavarásnak lennie.

Ha kapcsolatban vagy most valakivel, talán lehet, hogy egy ideig vissza kell húzodnod. Ha ezt támogatni tudják, akkor az jó. Ha nem tudják ezt támogatni, akkor tudni fogod, hogy nem lesznek képesek ezt az útat veled együtt járni, függetlenül az egymás felé érzett vonzalomtól, függetlenül attól, amit együtt hoztatok létre. Alapvetően nem abba az irányba fognak menni amerre most neked menned kell és nem tudsz semmit se tenni.

Itt van az, hogy a Tudás válik az első számú felelősségeddé. Ezelőtt más embereknek adtad az életed. Átadtad az életedet a saját vágyaidnak. Átadtad az életed a saját félelmeidnek. Átadtad magad annak, amit a kultúra mondott, hogy mi legyél, mit csinálj és mivel rendelkezz. De most a benned lévő Tudásnak engeded meg, hogy megszabja az irányt, megszabja a határokat, hogy igent mondjon erre és nemet arra, hogy tisztulást hozzon, hogy ismét magadra találj és megadja az irányt és a követendő lépéseket.

Sok embernek ez lesz a legnehezebb átlépendő küszöb és sokan nem fognak átmenni ezen a ponton. El fognak fordulni a Tudástól. El fognak fordulni a világ jeleitől és a saját maguk mélyebb tapasztalától, hogy megvédjék amijük van, hogy kedvében járjanak annak akinek a kedvében próbálnak járni, hogy ragaszkodjanak az anyagi biztonságukhoz, hogy megtartsák a társadalmi helyzetüket. Vissza fognak esni az árnyékba és a Tudás látens marad bennük – várva a pillanatot, amikor újra felbukkanhat, várva a pillanatra, amikor megkérdőjelezik az feltételezéseiket, a kötődéseiket és az elkötelezetségeiket.

De neked muszály egy alapzatot kialakítanod magadban mielőtt bárkinek vagy bárminek elköteleznéd magad. A fontossági sorrendben az első, hogy erőssé válj a Tudásban és részt vegyél az életed a kapcsolataid és tevékenységeid mély kiértékelésében. A szivedben tudod, hogy ez igaz. Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy és elvégezted ezt a kiértékelést és mégsincs egyértelmű irányod , ha nem tudod melyik lépést kell követni, akkor ezt nem igazán tetted meg. Csak egyedül voltál.

Talán nem a megfeleő kérdéseket teszed fel vagy nem hallgatsz elég mélyen a benned lévő Tudás erejére és jelenlétére. Talán nem figyelsz a változások Nagy Hullámaira. Talán az emberiség Nagyobb Közösségbe olvadásának az ötlete soha nem jutott eszedbe vagy csak néha gondoltál rá. Bármi is legyen a helyzet, a mély kiértékelésnek elég mélynek kell lennie ahhoz, hogy hatékony legyen. Jelentősnek kell lennie és meg kell hogy mutassa, mi közeleg a horizonton túlról a világ felé, mert ez fog bizonyosságot adni. Ez motiválni fog, mert rájössz, hogy nem maradhatsz ott ahol vagy. Már nem a múltban élsz. Az a világ, amihez hozzászoktál jelentősen meg fog változni. Nem támaszkodhatsz korábbi feltételezésekre és biztosítékokra. Nincs biztos és nyugodt búvóhely az élet viszontagságai elől most.

Ha ezzel szembe tudsz nézni, akkor lesz bátorságod. Ha ezzel tagadás és preferencia nélkül szembe tudsz nézni, anélkül hogy kivetítenéd a saját elképzeléseidet, vágyaidat és kívánságaidat, akkor tisztánlátásra és objektívitásra teszel szert. Bátorság, egyértelműség és objektívitás – olyan ritka az emberi tapasztalásban és mégis feltétlenül szükséges, hogy az életben bizonyosságot irányt és egyensúlyt adjon.

Sokkal jobb csak egy emberrel lenni, aki bátorít, minthogy barátok és rokonok serege legyen körülötted, akiknek fogalmuk sincs, hogy mi is mozgatja az életed. Meg kell legyen a bátorságod az életed mély kiértékeléséhez. Különben nem fogod megismerni önmagad. Nem fogod ismerni a tapasztalatodat. És túlságosan félni fogsz, hogy kinézzél a horizontra.

Nagyon sok embernek ez az állapota, különösen a gazdagoknak. Ők tényleg nem akarnak kinézni a horizontra. Legtöbbjük fél attól, hogy hogyan kell megváltozniuk, mit kell elengedniük, mit kell átértékelni – annyira elnyelte őket a boldogság és az öröm, a gazdagság és a hatalom utáni törekvés. Ez nagyon szomorú. A vagyonuk semmit sem tett értük, sőt csak gyengébbé és kevésbé képtelenné tette őket, hogy reagáljanak az életre.

Ezért ne irigyeld őket. A tragédiájuk nem olyasvalami, amit magadnak akarsz. A jövőben csomó dolognak a tulajdonában lenni egy igazi teher lesz. Hogyan fogod megvédeni? Mennyire fogja irányítani az életedet? A Nagy Hullámok olyan körülményeket fognak létrehozni, ahol nagyon gazdagnak lenni rendkívűl veszélyes lesz mindazokkal az éhes arcokkal, akik téged néznek. Nem, nem, nem ez a módja.

Nagyszerű társakra lesz szükséged a Tudás Útján. Szükséged lesz másokra, akik elég erősek ahhoz, hogy szembenézzenek a változások Nagy Hullámaival és akik hajlandóak előretekinteni a Nagyobb Közösségre és az emberiség jövőjére és sorsára ott. Szükséged lesz olyanokra, akik ugyanolyan út megtételéhez kezdenek mint te.

Ez most nem romatikáról vagy házasságról szól. Ez esetleg késöbb fog jönni. Nem ezen van a hangsúly most. Törd meg a romantika függőségét. Ne alakíts ki szexuális kapcsolatot senkivel ebben a kezdeti időszakban. Ne add oda magad senkinek. Itt mindenre szükséged lesz – az összes figyelmedre. Erre kell összpontosítanod az életed. Ez ennyire komoly és ez az amit megkövetel. Idővel mások is fognak jönni, hogy csatlakozzanak hozzád.

Meg leszel kísértve romantikával. Meg leszel kísértve kapcsolattal, szépséggel, bájjal éa jóléttel. Ezeknek még mindíg lesz bizonyos fokú vonzereje számodra. De a benned lévő Tudás egyáltalán nem lesz elragadtatva ezektől és nem fog reagálni rájuk. És minnél erősebb benned a Tudás, annál immúnisabb leszel ezekre a csábításokra és vonzalmakra.

De még nem vagy ott. Ezt az utat kell járnod, hogy ezt az erőt, ezt az immúnitást és ezt a szabadságot megszerezd. Ó, micsoda szabadság is szabadnak lenni a csábításoktól. Amikor szabad vagy mindenki más úgy néz ki mintha meglennének láncolva, mintha a kívánságaik, a vágyaik, a félelmeik és a másokkal való helytelen kapcsolataik rabszolgái lennének. De ennek a szabadságnak a megszerzése egyfajta magadon belüli küzdelmet és igazi eltökéltséget kíván meg.

A személyes kapcsolataid körén kívül, olyan embereknek a szakértelmét kell megszerezned, akik figyelemmel kísérik a Nagy Hullámokat – olyan emberek, akiknek különböző kézségeik, különböző képességeik és szakmáik vannak. Tanulnod kell a Nagy Hullámokról – mit jelentenek, hogyan bontakoznak ki. Milyen lehetséges eredményeik vannak az emberiségre? Ezt annyi objektivitással kell csinálni, amennyire csak lehetséges. Nem kell, hogy megszállott nyomozássá váljon, de ez része a tanulmányaid összeségének.

Ezért a világ tanulójává kell válnod valamint a Tudás tanulójává – tanulmányozni azt, ami igazán fontos. Mi az, amit igazán fontos most számodra tanulmányozni a világ valamennyi konfliktusa és zavaró tényezője, az összes csábítása és tragédiája között? Mi az amit keresned kell ott?

Van néhány dolog, ami fontos. Tudatossá kell válnod a világszerte lévő helyzettel, az élelmiszer és a víz elérhetőségével kapcsolatban. Tudatossá kell válnod a klímaváltozás és annak az élelmiszer-termelésre gyakorolt hatásaival a világban és ennek az emberek jólétére gyakorolt hatásaival mind városi mind vidéki környezetben. Tisztába kell lenned a politikai és gazdasági kibillentséggel kapcsolatban és ez hogyan nyilvánul meg bizonyos helyeken. Tisztában kell lenned a járványos betegségek kitörésével. És tisztában kell lenned olyan konfliktusokkal, melyek továbbra is folytatódnak és olyan konfliktusokkal, melyek kialakulhatnak a jövőben. Ha megnézed a világot, nézd meg ezeket a dolgokat. Csak légy a tanúja és nézd meg, hogy vannak-e jelek. Nem minden lesz fontos, amit nézel. Nem minden lesz egy jel, amit nézel.

Tudással nézel és figyelsz, ami preferencia és bírálat nélküli figyelés. Csak figyelés. Preferencia és bírálat nélkül hallgatsz. Ha egy igazi jelre találsz, akkor az különösen hatással lesz rád. Ez nem csak a szomorúság vagy a bánat, a bűntudat vagy a harag érzelmi reakciója lesz. Valami benned fog csengeni. Ez fontos. Írd le – amit hallottál, ahol hallottad, hogyan érintett. És maradj vele, mivel egy jel fontosabb mint a stimuláció.

Figyeled a jeleket. Nem kell egyik területen sem szakértővé válnod. Nem kell a mélységéig tanulmányoznod. De meg kell figyelned a bennük lévő jeleket. Mert a jelek meg fogják mutatni, hogy milyen gyorsan közelegnek a Nagy Hullámok. Meg fogják mutatni, hogy milyen gyorsan kell elvégezned azokat a dolgokat is, amelyeket most próbálsz megtenni.

Mint az állatok a mezőn és a madarak a levegőben, figyelsz és hallgatsz a környezetedben lévő változásokra. Míg mások el vannak foglalva és önmegszállottak, gondtalanok és gondatlanok, neked figyelned kell és ez az amiért nem szabad, hogy most versengés legyen a figyelmedért. A romantikának és a kapcsolatnak várnia kell. Helyet kell teremtened az elmédben, hogy figyelj, hogy láss és hogy tanulj. Le kell lassítanod az életed, hogy figyelni, látni és tanulni tudj. A Lépések a Tudáshoz elkezdése meg fogja tanítani neked, hogyan tudod elcsendesíteni az elméd, hogyan hallgass mélyebben a benned lévő tapasztalatra, keresve a jeleket.

A Tudással való kapcsolatod az, ami most olyan alapvető és aminek elsőbbséget kell élveznie minden más kapcsolat elött. Még a gyerekeid is, akik veled maradnak még ők sem zavarhatják meg a Tudással való kapcsolatodat. Minnél jobban kiépíted ezt a kapcsolatot, annál jobban képes leszel megosztani a gyerekeiddel és ösztönözni ezt bennük. Mert soha nem vagy túl fiatal, hogy a Tudásról tanulj – hogy tanulj arról hogyan lehet felismerni a mélyebb tapasztalatot és hogy igaz légy önmagadhoz.

Ez az út, amit Isten lefektetett. Ez mindig is így volt. A vallás és annak minden kihangsúlyozása és tragédiája, a kultúra és a történelem infúziója és a vezetők és intézmények manipulációi nem változtattk meg Isten Kinyilatkozásainak alapvető természetét – ami az egyénben lévő Tudás és a Tudáson kereszrűl hozzzájárulás a világhoz. Ez alapvető. Ez áll minden vallás szívében.Vedd el a csodákat, vedd el a pompát, vedd el az intézmények előírásait és megkapod a benned lévő Tudás titokzatosságát, ami felfedezésre vár.

Ez most a világ hívása, mivel a változások Nagy Hullámai jönnek a világra, és az emberiség most Beavatkozással néz szembe a Nagyobb Közösségből. A világ kényszeríti az emberi evolúció előrehaladását. A világ előhívja belőled a Tudást és muszály válaszolni. Ez a ti időtök ereje és meg fogja adni a tennivalót, ami alapvető és szükséges lesz, mind saját magadban és mint a világban.

5. A Mély Kiértékelés

As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on June 3, 2008
in Boulder, CO

Ahhoz, hogy megértsd az életed mélyebb értelmét, az életed nagyobb célját, egy mély kiértékelésnek kell megtörténnie és ez a kiértékelés folyamatos lesz. Ez a kiértékelés alapvetően a kapcsolataidra vonatkozik. De itt a kapcsolatok szót egy teljesebb értelemben használom, mivel mindennel amivel társulási viszonyban vagy egy kapcsolatot képvisel – a tulajdonaid, az otthonod, a munkád, maga a világ, a változás ami a világban történik, a nemzet ahol élsz és még sok más dolog is. Ezek mind kapcsolatot képviselnek.

Ez egy nagyon fontos megfigyelési módja a világban való részvételednek, mert ez egy nagyon világos követési utat ad számodra, hogy megkülönböztesd mi az ami értékes és mi az ami nem, mi az ami hasznos és mi az ami akadályoz, mire lesz szükséged a jövőben és mi fog visszatartani. A kapcsolataid nem csak emberekkel vannak, hanem helyekkel, dolgokkal, eseményekkel, nemzetekkel és az egész világgal.

Az emberek gyakran nem gondolnak dolgokra a kapcsolatok kontextusában, így ez talán egy új módon való ránézése a körülötted lévő világnak. Ennek az értéke az, hogy egy nagyon tiszta megkülönböztetést ad, mivel ami müködik a kapcsolatoknak az egyik területén az lefordítható más területekre is. Például, ha a munkáddal való kapcsolatod káros, ez sok olyan hasonló nehézséget és ellenállást fog létrehozni az életedben, mint egy nehéz kapcsolat egy egyénnel. Ha egy nehéz kapcsolatod van az otthonoddal, akkor ez vissza fog tartani. Korlátozni fogja a lehetőségeidet.

Még a jövővel is kapcsolatban vagy. Ez igaz, mert a világba lettél küldve, hogy szolgáld a világot mialatt keresztül megy a kezdeti nagy változás időszakán. Kapcsolatban vagy a jövővel. Kapcsolatban vagy a múlttal vagy pontosabban a saját értékeléseddel a múltról.

Így az életed állapota, mint egy egész képviseli mindezeknek a kapcsolatoknak az állapotát. És nincsenek semleges kapcsolatok, mivel mindegyikük vagy segít téged vagy akadályoz téged és visszatart. Minden egyes ilyen kapcsolatban vagy erőt nyersz vagy erőt veszítesz. Természetesen ezek közül van néhány melyek fontosabbak és hatásosabbak, mint a többi, de ezek mind hatással vannak az életedre.

Tehát a mély kiértékelés valójában annak a kiértékelése, hogy minek szenteled az életed és mi az a vezető befolyás, amihez hozzárendeled az életed, mivel minden kapcsolat egy befolyást képvisel. A befolyás hatalma igen jelentős, de a legtöbb ember ennek vagy ezek következményeinek nincs tudatában. Természetesen azt fel tudod ismerni, hogy az a személy akivel összaházasodsz nagy befolyással van rád, talán a legfőbb hatás az életedben. De az emberek ritkán gondolnak abból a szempontból a házasságra vagy élettársi viszonyra, hogy a másik ember fog a legfőbb befolyássá válni az életükben. Ha ez a kritéria hozzá van adva a másik személlyel való kapcsolat kiértékeléséhez és az egyesülés és a másik emberrel való szövetségre lépés lehetségeségéhez, talán egy egészen más eredményt látnál a világban, mint amit ma látsz.

Tehát egy pillanatra gondolj bele, hogy minden egy kapcsolatot képvisel. Kapcsolatod van emberekkel, helyekkel, dolgokkal, eseményekkel, a múltal, a jövővel, a világ eseményeivel és a nemzeteddel. Még a Világegyetemben lévő intelligens élet Nagyobb Közösségével is kapcsolatban vagy, bár azt, hogy ez mit jelent számodra és milyen fontos lesz a jövődben valószínűleg még nem fedezted fel.

A következő dolog fontolóra venni, hogy ezen kapcsolatok mindegyike egy befolyást jelent. Mindegyik befolyásol téged és te befolyásolod ezeket. Ebben a tekintetben van erőd a világban és a világnak van ereje feletted. Az erő mindkét irányba áramlik. És ez az erő megadja neked a döntés erejét, amit sokkal több körülmény között lehet alkalmazni, mint amivel jelenleg tiszában vagy. A döntés hatalma alapvető a sikerességedre és a jövődre nézve a világban, melyre a változások Nagy Hullámai lesznek hatással – a környezet pusztulása által, az alapvető erőforrásaid csökkenése által, a világ éghajlatának változása által, az egyre növekvő gazdasági és politikai bizonytalanság által és a háború és konfliktus kockázata által, amit ez teremteni fog.

Azok a döntések fontosak, amelyeket most hozol, mivel most van idő a változások Nagy Hullámaira felkészülni. De az idő lényeges. Nincs túl sok időd, mert a változások Nagy Hullámai már hatással vannak a világra. És mégis itt állsz az összes kapcsolatoddal és mindezek befolyásával feletted.

A nagy kiértékelés azzal kezdődik, hogy számba veszed, hogy hol vagy most – mire fordítod az idődet, az energiádat a figyelmedet és az érdeklődésedet. Hol vesztegeted el az életed? Mi az, amire összpontosítasz? Mihez van ez hozzárendelve? Csak egy bizonyos mennyiségü energiával, idővel és az elmédben lévő befogadóképességgel rendelkezel egy nap, hogy fontolóra vegyél dolgokat. Ez most mind mire van felhasználva? Mit csinálsz? Kivel vagy? Mi az, ami elsődleges számodra? Mi az amiből energiát nyersz az életben és hol veszítesz ebből? Hol érzel bizonyosságot és hol érzel bizonytalanságot? Melyek azok a kapcsolataid most, melyek e bizonyosság és irány érzését megadják számodra? És mely kapcsolataid ködösítik el vagy akadályozzák meg teljesen ezt a bizonyosságot?

Amint az látod, sok kérdés van és ez nem minden. Ezért van az, hogy a mély kiértékelés időt vesz igénybe. Ez nem egy olyan folyamat vagy gyakorlat, amit egy óra alatt teszel meg. Ez nem olyasvalami, amin egy hétvégén elgondolkozol. Ehelyet ez valami olyan, aminek átadod magad, ami az életedben elsőbséget élvez, különösen ezekben az időkben. Erre kéne a fő hangsúlyt helyzned. Mert, ha az összpontosításodat nem ilyen irányba gyakorlod, ha nem teszel szert erre a nagyobb megkülönböztetésre, nem fogod tudni, hogy mit kell tenned a világban ma vagy holnap. És ahogy a változások Nagy Hullámai jönnek, a bizonytalanságod és a kiszolgáltatottságod jelentősen növekedni fognak.

Ezért valahol el kell kezdened és ott kell elkezdened, ahol vagy – nem azzal, amit akarsz, vagyamiben hiszel, vagy amit gondolsz, hogy következőleg történni fog, vagy a céljaiddal, vagy a törekvéseiddel vagy az álmaiddal. Hol vagy jelenleg? Kivel vagy együtt és mit csinálsz velük? Mi van a tulajdonodban és ez erőt ad neked vagy erőt vesz el tőled? Miben hiszel és a hiteid tisztánlátást adnak számodra vagy ezek a Tudást helyettesítik? Mivel megy el az időd? Hol járnak a gondolataid? Ha meditálsz, mivel van az elméd elfoglalva? Hol járnak a gondolataid? Milyen megoldást hoz ez a problémákra?

Nyilvánvalóan ez egy nagyon nagy feladat és összezavaró is, mert megköveteli hogy objektívá válj az életedre vonatkozóan. Az objektivitásnak itt központi jelentősége van. Ne légy megingatható azzal a gondolattal, hogy muszály szeretetteljesnek lenned ellentétben azzal, hogy félelemmel teli vagy, mert ez mind csak preferenciális gondolkodás. Ez egyáltalán nem jelenti az elmének a tisztaságát vagy valós bizonyosságot. Ne essél bele a szeretetteljes kontra félelemel teli ellentétek csapdájába. A cél itt a tisztánlátás. Az igazi ellentét itt az, hogy bölcs vagy-e vagy sem, felelősségteljes vagy-e vagy sem, felkészülsz a jövőre vagy sem és látod-e ami az életed horizontján feléd közeledik vagy sem.

Ezért kezdjed az egyszerű dolgokkal. Nézz át mindent ami a tulajdonodban van. Minden ami a tulajdonodban van, még a jelentéktelen dolgok is valamilyen értéket jelentenek számodra és árnyaltabb módon befolyást képviselnek. Ha az életed teli van olyan dolgokkal, melyeknek semmi haszna vagy célja, akkor ezek bizonyos mértékben időt és energiát vesznek el tőled. Még mindig a tulajdonodban vannak és így még mindig kapcsolatban állsz ezekkel. Helyet foglalnak el az otthonodban és az elmédben. Minden tulajdonodnak valójában vagy alapvetően praktikusnak és szükségesnek kell lennie vagy számodra nagyon értékesnek és ennek az értéknek abból kell erednie, ami támogatja azt aki most vagy és azt az irányt ami felé az életed tart.

Azok a dolgok, melyek régi emlékeket képviselnek hatással vannak rád, visszafelé húznak, amikor valójában a jövővel kell szembenézned és megtanulni azt, hogyan kell teljesen a jelen pillanatban élni. Könnyebb dolgokat elengedni, mint embereket elengedni vagy biztonságot elengedni. Tehát itt kell elkezdeni. Ez a folyamat, egyfajta kiszortírozás, nagyobb objektivítás behozása az életedbe – átnézve minden tulajdonodat és megkérdezve, „Ez valóban hasznos a számomra? Ez számomra értékes? És ez fokozza és megerősíti a tudatosságomat és saját magam megértését?”

Meg fogod látni, hogy az életed túlzsúfolt, hogy a dolgok lehúznak és egy csomó olyan régi dolog van az életedben, amire talán nem is gondolsz. De valójában ezek mind befolyással vannak rád. Ahogy ezeket elengeded, könnyebbnek és jobban érzed magad és idővel az elméd valahogy tisztább lesz. Itt jó elkezdeni. Nem túl megpróbáltató, de egy kezdeti lépés a megítélés kifejlődésében – a kapcsolatok megítélésében – mivel minden amit teszel, minden ami a tulajdonodban van és minden amihez hozzárendeltség fűz egy kapcsolatot képvisel. Ezen kapcsolatok mindegyike hatással van rád – a tudatosságodra, a döntéseidre és az írányra amit most követned kell.

Tehát kezd el kitakarítani, leegyszerűsíteni az életed. Nem akarsz túl sok extra poggyászt cipelni magaddal a jövőbe, mivel a változások Nagy Hullámai közepette a jövő nagyon bizonytalan lesz. Rugalmas akarsz lenni, azt akarod, hogy képes legyél könnyen mozogni, nem akarsz a sok tulajdon által akadályozva lenni. Itt nagyon őszintének kell lenned magaddal, hogy mi van a tulajdonodban és mi nincs a tulajdonodban, mi az ami jelentőségteljes és mi az ami nem jelentős.

A Tudás szintjén ez nagyon egyértelmű. Ez vagy igen vagy nem. Vagy bizonyos esetekben semleges lesz. De azokra a dolgokra vonatkozóan, ami a tulajdonodban van, amivel rendelkezel és amiért felelős vagy, általában igent vagy nemet fogsz találni magadon belül. Ez nagyon könnyűvé fogja tenni a döntést, mindaddig amíg erre cselekvéssel reagálsz, félretéve azokata dolgokat melyekre már nincs szükséged vagy nem kéne, hogy a tulajdonodban legyen – eladományozásra vagy kidobásra attól függően amit a helyzet megkíván. Ez egy nagyon értékes gyakorlat, mert az idődet és az energiádat nagyobb dolgokra kell felszabadítanod. Itt a legegyszerűbb dolgokkal és a legegyszerűbb kapcsolatokkal kell elkezdeni, mert ahogy haladsz előre a kihívások egyre nagyobbak lesznek.

A jövőben óriási mennyiségű energiára lesz szükséged és ezeket az erőforrásokat össze kell gyűjtened. Erőt kell gyűjtened és ki kell építened az összpontosításodat. Ha az idődet és az életedet mindenféle irányba elpocsékolod, akkor ehhez nem lesz meg az erőd, mert itt az erő koncentrálást képvisel. Ha az életed nem összpontosított és koncentrált, akkor az energiád sok helyen elvész. Most kell a lyukakat betömni. Most kell visszaszerezni azt, ami elvész. Most kell összegyűjtened az összes erődet, mert szükséged lesz rá a nehéz időkben. Szükséged lesz rá, hogy felülírd és leküzd az életedben lévő egyéb befolyásokat, melyek eltérítenek és visszatartanak attól, amit tudod, hogy meg kell tenned és hogy meg tudd ítélni azt a nagyobb célírányt, amelyet a benned lévő Tudás próbál számodra nyújtani ahogy haladsz előre.

Ez a mély kiértékelés folytatódik a nagyobb dolgokkal: a munkáddal, a kapcsolataiddal, a testeddel és az elméddel való kapcsolatoddal. Itt nehezebb lesz objektívnek lenni, mert ezekkel a dolgokkal sokkal jobban azonosulsz. A dolgokkal való azonosulás azt jelenti, hogy elveszíted az objektivitásodat ezeket illetően. Ahhoz, hogy felülvizsgáld a munkád, felülvizsgáld a kapcsolataidat és felülvizsgáld a testeddel és az elméddel lévő kapcsolatodat, ami önmagaddal való kapcsolatodat képviseli, nagyon nagy mértékű objektivitást kíván meg. De a Tudás szintjén a válasz alapvető.

Például a kapcsolataid területén, mindeegyiket felül kell vizsgálnod, hogy ezek segítenek-e vagy akadályoznak-e téged, hogy az életedben rész vevő emberek előre felé haladnak-e. Bizonyos körülmények között, például a munkádban, attól függetlenül lehet, hogy együtt kell dolgoznod ilyen emberekkel, de hogyan viszonyulsz hozzájuk nagy különbséget fog jelenteni, hogy milyen behatással lesznek az életedre.

Azokra a kapcsolatokra vonatkozóan, melyeket magad választasz, mindegyiket ki kell értékelned: „ Ez a kapcsolat erősít vagy gyengít engem? Ez a személy abba az irányba halad, amerre nekem kell mennem? Van-e egy nagyobb sorsfeladatunk együtt vagy inkább el kéne engednem ezt a személyt, hogy a kövesse a saját útját az életben?”

Ezek értékes kérdések. Össze kell szedned az erődet a bátorságodat és a objektivitásodat, hogy ezeket megkérdezd és cselekedj. Egy ember az életedben vissza tud tartani és meg tudja változtatni a sorsodat és az életed folyamát. Soha ne becsüld alá a kapcsolataid befolyásának az erejét. Még ha ez egy alkalmi barátság is, ez a barátság vagy segít vagy akadályoz téged az előrehaladásban. Ahogy elkezdesz lépéseket tenni az előrehaladásban, nagyon hamar észre fogod venni, hogy ez a barátság segít vagy akadályoz téged, ha ez a személy kérdőre von téged, lealacsonyít vagy kételkedik benned az életed összpontosításában tett erőfeszítéseidben és a jövőre való felkészülésedben.

Erős társakra lesz szükséged. Nem engedheted meg magadnak, hogy eltereljenek az életedben. Tanulhatsz a kihívásaikból, de ha túl közeli kapcsolatba vagy velük, hátrányba kerülsz miattuk.

Az erő és a megítélés kifejlesztése itt időt fog igénybe venni és lehet, hogy bizonyos körülmények között nagyon nehéz lesz, mert vannak olyan emberek, akiknek a jóváhagyását úgy gondolod muszály megkapnod. Vannak emberek, akiket még mindig megpróbálsz lenyűgözni. Vannak emberek, akikről azt gondolod, hogy szükséged van rájuk a biztonság, a szeretet és az öröm miatt. De a Tudás szintjén ez igen vagy nem lesz, mivel a Tudás megpróbál téged elvinni valahova és mindenki és minden az életedben vagy segít vagy akadályoz téged abban, hogy felfedezd és kövesd ezt az irányt.

A munkádnak vagy van jövője vagy nincs a változások Nagy Hullámaiban. Ez olyasvalami, amit intellektuálisan ki tudsz értékelni. Mégis a Tudás szintjén ez is vagy igen vagy nem. Lehet, hogy egy ideig szükséges lesz ezen a munkahelyen maradnod, hogy stabilitást adjon amíg nagyobb bizonyosságot szerzel arról, hová is kell menned és a következő követendő lépésről az életedben. De ne kötelezd el magad túlságosan egy olyan helyzet mellett, melynek nincs jövője, ami nem lesz képes fennmaradni a nagy nehézségek idejében.

Ne kötelezd el magad túlságosan senki és semmi mellett, amíg eleget nem teszel ennek a mély kiértékelésnek. Ne állíts fel nagy terveket. Ne próbáld meg az életed folyamát újra feltérképezni. Ne kötelezd el magad házasság vagy kapcsolat mellett, amíg idővel el nem végezted ezt a mély kiértékelést.

Ne add el az életed mielőtt még tudnád, hogy mire van szánva az életed és mi az az irány amit követned kell. Ha ezt követed, ez meg fog menteni. Mert olyan könnyű átadni az életed másoknak – elkötelezni magad egy bizonyos munka mellett vagy létrehozni olyan körülményeket, amelyek megakadályoznak, hogy valaha is felismerd és emlékezz a nagyobb célra, amiért a világba jöttél.

Az emberek alkalmi kapcsolatokat alakítanak ki, nagyon gyenge és átmeneti kritériumokat használva. Nem veszik észre az elkötelezettségeik komolyságát és ezeknek a ráhatásait. Ez azért van mert hiányzik a megítélés. Ez azért van mert nem értékelik az életüket, mert olyan könnyen átadják magukat és nagyobb körültekintés nélkül elkötelezik az idejüket és energiájukat, mert gondatlanok önmagukkal.

Ez egy nagyon fontos része a mély kiértékelésnek. Ebben nem követheted az intellektusodat, mert mindaig van jó ok arra, hogy olyan dolgoknak add át magad, melynek soha nem lesz értéke számodra. Mindig vannak olyan kényszerítő okok, hogy átadd az életedet olyan embereknek vagy körülményeknek, melyek nem az életutadat képviselik.

Azután ott vannak a társadalmi erők, melyek házasodásra bíztatnak, mielőtt még erre készen állnál, családalapításra bíztatnak, mielőtt még erre készen állnál, karrier mellett való elkötelezetségre bíztatnak mielőtt még erre készen állnál. Az összes társadalmi erő – a családodtól érkező erők és a barátaidtól jövő bíztatások – nagyon gyakran teljesen rossz irányba viszik az életedet. Ne ítéld el a családodat és a barátaidat, mert nem tudják. De neked tudnod kell. Neked meg kell szerezned ezt a Tudást. És a Tudás, amit Isten adott neked ezt lehetővé teszi. Ellenkező esetben elvesznél a világban és soha nem találnál rá az utadra.

A testeddel és az elméddel való kapcsolatod nagyon nagy tanítást jelent, melyet az Új Üzenet biztosít. A mentális egészséged és a fizikai egészséged fontosak. De ahhoz, hogy ezt hatékonyan lehessen kezelni, ugyanúgy objektivitással kell hozzáállni. Természetesen az elméddel és a testeddel azonosulsz, olyan mértékig is, hogy azt gondolod ez az aki vagy. De te nem az elméd vagy és nem a tested vagy. Ezek ehelyett kifejezési eszközöket képviselnek – olyan eszközöket, melyeken keresztül részt tudsz venni a világban, befolyással bírsz a világban és kifejezed magad és kommunikálsz másokkal a világban.

Ezek eszközök ahhoz, hogy elvigyenek valahova, hogy keresztűl vigyenek az életen ebben a világban, hogy ebben az időben élj, hogy hatással légy erre az időre. Ezek eszközök. Ezért gondoskodnod kell ezekről. Meg kell művelned őket és képesnek kell lennük, hogy lehetővé tegyék számodra a világban való küldetésed beteljesítését. Ha az egészséged össze van omolva, akár szellemileg vagy fizikailag, nem leszel képes követni a nagyobb célt és a legtöbb esetben soha nem lesz ez előtted kinyilatkoztatva, mert nem állsz készen a követésére.

Az életed rendbeszedésehez ezért hozzátartozik az egészségedhez szükséges dolgokkal való foglalkozás – a mentális egészséged és a fizikai egészséged. Az elmének szüksége van némi struktúrára. Igényli az élvezetet. Igényli a társaságot. És szüksége van a megkönnyebbülésre és a pihenésre. Ezeket képes vagy megkülönböztetni a tevékenységeid által, a befolyások által, amit az otthonodba hozol, a médián keresztűl, a kapcsolataidon keresztűl, a könyveken keresztűl amiket olvasol és a dolgokon amikre gondolsz.

A legtöbb ember még soha nem fejlesztett ki semmiféle kontrolt az elméjük felett. Ők egyszerűen gyanútlan rabszolgái annak, amit az elméjük gondolni akar, így ebben a tekintettben nagyon tehetetlennek érzik magukat. De a mély kiértékelésben, amely a tisztánlátás és a tárgyilagosság folyamatának a behozatala az életedbe, képes leszel egyre nagyobb ellenőrzésre szert tenni az elméd és a gondolgodásod felett, eldöntve azt, hogy mire fogsz gondolni, mire fogsz reagálni, mit fogsz hallgatni, mit fogsz olvasni, mi lesz az otthonodban és mire fogod a cselekvéseidet összpontosítani és így tovább. Meg kell szerezned az e felett lévő irányítást, mert ha nem te irányítod az elméd, mások fogják. Ha nem határozol meg igazi irányt az életedben, mások fogják számodra meghatározni az irányt. Valójában ez a legtöbb ember tragikus helyzete a világban, legyen az gazdag vagy szegény.

Nyilvánvaló, hogy azok akik jelentősen elszegényedettek, rabszolgáik a saját körülményeiknek. De az nem annyira nyilvánvaló, hogy akik tehetősebbek és még a nagyon gazdagok is, úgyszintén rabszolgáik a saját körülményeiknek. Bár meglehet, hogy nagy élvezetük és szabadidejük van, végezetűl éppen annyira elveszettek és hátrányos helyzetűek, mint a legszegényebbek körülöttük. Nem lesznek jó helyzetben a változások Nagy Hullámaiban, ami a világ felé tart. Nincsenek előnyeik. A vagyonukat könnyen elveszthetik és más emberek célpontjába fognak kerülni, akik vadásznak rájuk. És nagy félelemben és szorongásban fognak élni – félve attól, hogy elveszítik amijük van és félve mindenkitől és mindentől, amiről úgy gondolják elveheti az örömüket, a szabadságukat és a lehetőségeiket.

Így most van itt az ideje, hogy felismerd mire van szüksége az elmédnek és mire van szüksége a testednek – nagyon egyszerűen. Ebben semmi bonyolult nincs. Ha követed a Tudást, ebben semmi bonyolult nincs. Egyszerű irányelvek vannak és ezeket be kell tartanod.

A kezdetben, a mély kiértékelésedre vonatkozóan, legyen az a tulajdonaidra, a kapcsolataidra, a tevékenységeidre vagy elkötelezettségeidre vonatkozó, fontos lesz helyet csinálni az életedben, elengedni dolgokat, felszabadítani az életed, hagyni, hogy hely legyen az életedben anélkül, hogy betöltenéd azt valami mással. Ezt megtéve látni fogod, milyen nagyon próbáltál meg szert tenni a bizonyosságra a dolgok tulajdonjogán keresztűl, a kapcsolataidon keresztűl, az elkötelezettségeiden keresztűl és így tovább. Talán kevésbé fogsz bizonyosságot érezni az életeddel kapcsolatban és jobban kiszolgáltatottabbnak fogod érezni magad, de ez egy jó dolog, mert ez teret biztosít a Nagyobb Erőnek a betöltésre és a szabadság új utat állít eléd, amely új embereket és körülményeket fog az életedbe hozni. Ha az életed színültig van, semmi új nem tud jönni. Nem lehetségesek az új élmények, nincsenek új kinyilatkoztatások, nincsenek új kapcsolatok, nincsenek új lehetőségek.

Így az elején a mély kiértékelés a megítélés és az elengedés folyamata. Megítéled, mi az ami igazán fontos és elengeded azt ami nem fontos. Megváltoztatod a dolgokkal, a helyekkel, az emberekkel és az elkötelezettségeiddel való kapcsolataidat. Ennek során, finoman, de egyre erőteljesebb szinten változik a kapcsolatod az elméddel és a testeddel. Itt megerősödsz és megtanulsz belsőleg irányítottá válni, nem pedig csupán külsőleg irányítva lenni.

Sokan megkérdezik: „Nos, mit tegyek a változások Nagy Hullámaival szemben?” Kezd ezzel a mély kiértékeléssel. Ez alapvető. Ha erre nem kerül sor, nem lesz meg a szabadságod a tudásra, nem fogsz tudni szabadon cselekedni és nem leszel szabad a Tudással együtt mozogni. Egy helyben leszel tartva, mintha egy falhoz lennél láncolva – képtelen vagy mozogni, képtelen vagy felülvizsgálni az életed és képtelen vagy új irányt felállítani. Mert az életed már el van kötelezve, át van adva másoknak vagy egyszerűen el van veszve a számtalan gondolatban és törekvésben, melyeket az életed során folytatsz.

A mély kiértékeléssel kezded és ez a kiértékelés folytatódik. Ez folyamatos, mert a tisztaság, az egyszerűség és a fokusz behozatala az életedbe folyamatos. Nem egyszerre teszed meg mindezt. Ez folyamatos. Körülötted minden még több vagyonnal, személlyel, hellyel, lehetőséggel, megzavarással, stimulációval és így tovább akar leterhelni. Így ez a különbségtétel folytatódik, mert az életedet nyitottan, tisztán és túlzsúfoltság nélkül kell tartanod. Az életedet olyan embereknek, helyeknek és dolgoknak kell betöltenie, amelyek erősítenek, bíztatnak és melyek szimolizálják, hogy meg van az erőd és a felelősséged teljesen a pillanatban élni és bölcs és hatásos módon felkészülni a jövőre.

Itt meg kell tanulnod nemet mondani sok mindenre: nemet mondani még a saját elmédnek is; nemet mondani a kényszereidnek; nemet mondani a szenvedélybetegségeidnek; nemet mondani azoknak az örömöknek, melyek ártanak az elmédnek és a testednek; nemet mondani embereknek, akik azt akarják, hogy azt csináld, amit ők akarnak, hogy csinálj; nemet mondani lehetőségekre, melyek jónak tűnnek, de egy mélyebb szinten nem tudsz elfogadni; nemet mondani a körülötted lévő emberek véleményére; nem, te nem fogod követni a tanácsaikat; nem, te nem fogsz csatlakozni a csapatukhoz; nem, te nem fogod elfogadni a valóságról kialakított meglátásukat. Ezt nem dühvel vagy elítéléssel teszed, nem az elutasítás félelmével, de egyszerű őszinteséggel és egyértelműséggel.

Ne légy mérges, hogy a világ tele van megtévesztéssel és becstelenséggel, mert ez egy Tudás nélküli világ. Az emberek még nem találtak rá Isten nagy ajánékára, és így ostobaságokat cselekszenek, utánozva egymást, követve azt amit a társadalmi kondiciónálásuk mond nekik, hogy követniük kell – követik a barátaikat, a csoportot, a vezetőiket, a vallásaikat – mindent. Mivel a Tudás nélkül mi mást is tehetnének, minthogy követik mindazt, ami helyettesíti a Tudást?

Ez számodra nem lehet a harag forrása, ha tisztán látod a helyzetet. Tragikus, igen. Nagyon sajnálatos, igen. De nem engedheted meg magadnak, hogy most a világ kritikusa légy. Ahelyett, hogy elítélnél másokat, elítélnéd a kormányokat, elítélnéd a világot, elítélnéd az életet, magadba kell visszavonnod az erőforrásaidat. Mindez az ítélkezés óriási energiaveszteséget jelent, elvesztegetett energia, ami csak mégtöbb súrlódást és panaszkodást ad az élethez, pozitív előny nélkül. Ha az életed nem a Tudással halad, akkor kritikusnak lenni értelmetlen és önpusztító. Ez része az energiád megőrzésének.

Végeredményében a nagy kiértékelés visszaadja az erődet, összekapcsol a Tudással és megtakarítja az energiád. Talán még nem látod az ernergiád megtakarításának az értékét, mivel az életed minden pillanatát ki akarod tölteni kellemes stimulációval, érdemleges tevékenységekkel, élvezetes emberekkel. Be akarod tölteni az űrt, de teret kell nyitnod, lehetővé téve azt, hogy üres legyen, tartalékként tartva. Mert csakis ebben a térben jöhetnek hozzád új felismerések és láthatsz meg olyan dolgokat, melyeket korábban nem láthattál, tudhatsz meg olyan dolgokat, melyeket ezelőtt nem tudhattál és felismerni dolgokat, melyek korábban nem tudtak eljutni hozzád. Új emberek és új lehetőségek jönnek az életedbe, mert van hely a számukra. Tehát, lényegében, ennek a helynek és nyitottságnak mindig ott kell lennie az életedben. Soha nem szabadna teljesen betöltve lennie. És ha betöltekezik, akkor újra itt az ideje a dolgok elengedésére.

Még ha az életed teljesen megfelelő is lenne, még akkor is, ha a Tudás Útját követed, még ha az összes ember az életedben jelentős is és támogatja a benned lévő Tudást, még akkor is létre kell hoznod egy nyílást – egy olyan helyet az életedben, ahol semmi sincs, ami üres. Ez az üresség teszi lehetővé, hogy elcsendesedj, hogy hallgass, ez teszi lehetővé, hogy láss, lehetővé teszi, hogy ténylegesen jelen tudj lenni másokkal, hogy tényleg megtapasztalj helyeket és élvezd a természet pompáját. Ez a tér, ez az üresség, ez a csend teszi lehetővé a világ jeleinek a felismerését és a benned lévő Tudás mozgását.

Ahelyett, hogy megpróbálnád betölteni ezt az űrt, helyet kell csinálnod és az életed egy részét nyitva kell tartanod, megmagyarázhatatlanul és titokzatosan. Semmi sem történik ott. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy csodálattal és tisztelettel légy az élet felé, hogy tiszta tapasztalatod legyen, ahelyett, hogy valami egyszerűen csak stimulálná a gondolkozásod. Megadja azt a lehetőséget, hogy megtapasztald önmagad az időn és a helyen túl – a Kegyelem megtapasztalása, a Láthatatlan Tanítóid megtapasztalása, akik segítenek visszanyerni a Tudással való kapcsolatodat és azzal a nagyobb céllal, amiért a világba jöttél.

El tudod képzelni itt, ha minezt követed nagyon kevés dolog lenne az otthonodban, de minden nagyon értékes lenne. A személyes életedben nagyon kevés ember lenne, de minden egyes ember igazán értékes lenne. Az időd nem lenne betelve, hanem lenne benne nyitottság, hogy az új élmények megtörténhessenek. És az elméd nem lenne folyamatosan stimulálva, hanem képes lenne csöndessé, figyelmessé és érzékennyé válni – meglátni, meghallani és felismerni dolgokat.

Ez olyan, mintha az ellenkező irányba mennél, mint az emberek többsége körülötted, akik mind a dolgok megszerzésén munkálkodnak saját maguk számára – tulajdonok, emberek, tapasztalatok, érzetek, stimulációk – addig a pontig, amíg már nincs fogalmuk, kik is ők valójában. Az életüket külső stimulációk töltik be. Nincs érzékük arról, hogy hol is vannak az életben, merre tartanak vagy merre halad a világ. Őket egyszerűen a rögeszméik sodorják el.

Így el tudod képzelni, e mély kiértékelés eredményeként, hogy az életed egyszerűvé és világossá válik és képes leszel felismeri a lehetőségeket egy sokkal alapvetőbb szinten – nem aszerint, hogy kellemes-e vagy izgalmas, hanem tényleg jelentőségteljes-e és tényleg a célodat szolgálja-e vagy elvonja a figyelmedet ettől.

Minden bizonnyal képes leszel egyszerű örömöket megtapasztalni ezen az úton, de bármi, ami komolyabb részvételt követel – egy új kapcsolat, egy fontos tulajdon, egy új munkahelyi lehetőség, egy új érdeklődési terület – ezeket a dolgokat ténylegesen mérlegelni kell, mert az egész világ azt akarja, hogy színültig töltsd magad, miközben te lényegében kiüríteni próbálod magad. Ezért kell az, hogy csak kis mértékben légy kitéve a media behatásának, csak olyan dolgokat keresve, melyek a változások Nagy Hullámaira nézve fontosak vagy olyan bizonyos esetekben melyek a közvetlen környezetedre és körülményeidre nézve fontosak.

Nem szabadna, hogy a világ stimuláljon. Most egy bizonyos távolságot kell fenntartanod, ha valaha is reméled összegyüjteni az erődet, kiépíteni a megítélésed, kifejleszteni a diszkréciód és megtanulni igazán megfigyelővé válni – igazán meglátni azt, amit szükséges meglátni magadban és másokban. Ezt nem tudod megtenni, ha körbe-körbe szaladgálsz mint egy őrült – az igényeid, a vágyaid és a másokhoz való elkötelezettségeid által vezetve. Ezért muszály, hogy ez a mély kiértékelés megtörténjen az elején, ha azt akarod, hogy esélyed legyen a sikerre. És ez a kiértékelés folytatódni fog, mert vannak olyan küszöbök, ahol az önértékelést meg kell tenned.

Ennek egy részét saját magad fogod megtenni és részben mások fognak segíteni. A kapcsolataid minősége most egyre fontosabbá fog válni számodra, ahogy felismered, hogy minden kapcsolatnak jelentős befolyása van rád – akár támogatja a benned lévő Tudás kibontakozását vagy megzavar ennek a kibontakozásásban, akár bátorít a változások Nagy Hullámaira való felkészülésben vagy visszatart e felkészülésben. A kapcsolataidnak a jelentősége itt a legnagyobb és ennek a fontossága idővel növekedni fog.

Ahogy ezt folytatod az életedben egyre nagyobb lesz az energia erőforrás. Képes leszel jelentősebb változásokat véghezvinni az életedben – olyan változásokat, amit ezelőtt nem tudtál megtenni, mert nem volt meg hozzá az erőd. Nem rendelkeztél a potenciával, hogy megvalósítsd ezeket. Ezelőtt láttad azaokat a dolgokat, amiket tudtad, hogy meg kell tenned, de nem volt meg hozzá az erőd, hogy megtegyed ezeket. Nem tudtad felülírni a saját elmédet vagy mások véleményét. Csak nem voltál elég erős, hogy megtedd. Most meg tudod tenni és ez egy nagyobb áramlást és nagyobb mozgást ad az életednek.

El tudod képzelni, hogy minden az életedben a nagyobb célodat képviseli a világban, az életed nagyobb értelmét és ez elég erő ad ahhoz, hogy meg tudj most bírkózni minden csapással? Ez nem fog legyőzni téged. Tudod kezelni azt, amikor mások nem értenek egyet veled vagy kritizálnak anélkül, hogy elvesznél az ő nézőpontjukban.

Ez a beteljesedés és az öröm forrása az életedben. Mintha visszanyernéd önmagad. Rátaláltál önmagadra és lehetővé teszed másoknak, hogy az életedbe lépjenek, akik támogatják az önmagadra találás folyamatát, ami alapvetően a Tudás visszanyerése.

Az úton szert tettél képeségekre, melyeket most fel tudsz használni mások segítésere, mert nekik is el kell kezdeni ezt a mély kiértékelést. Nekik is meg kell tanulni, hogy an tudják visszanyerni a saját erejüket és visszanyernia saját életüket, ami ezelőtt gondolkozás és megfontolás nélkül oda lett adva. Az ezközöket, amiket megszerzel, az erő, amit gyüjtesz, a képességek, amiket alkalmazol, mind a másokat segítő erőforrásokká válnak a jövőben és ezt természetesen, spontán fogod tenni. Méd az életed is ennek a demonstrációja lesz, ami inspirálni fog másokat és ugyancsak megzavarni is.

Az igazság az, hogy nem ott vagy az életben ahol lenned kell és ez tudod és ezért érzed magad kényelmetlenűl. Ne próbálj megszabadulni ettől a kényelmetlenségtől, mert ez annak a jele benned, hogy az életednek haladnia kell, hogy muszály változtatni és ezt meg kell tenned. Engedd meg magadnak ezt a kényelmetlenséget. Érezd. Lásd meg, hogy mit mond neked. Lásd, hogy hova visz téged. Hol érzed ezt a kényelmetlenséget? Hol élsz hazugságban az életedben? Milyen hazugságokat mondasz magadnak ezzel a személlyel, erről a helyről és ezzel a dologgal való kapcsolatodról?

Le kell győznöd a magadban lévő tendenciákat, a szokásaidat és az egyéb hangokat, amit a körülötted lévő világ tett a fejedbe, azt mondva, hogy olyan dolgokat akarsz, amit valójában nem akarsz vagy muszály , hogy legyenek bizonyos dolgaid, ahhoz, hogy vonzó vagy sikeres légy.

Ez egy nagyon nagy folyamat. Az igazság az, hogy nem ott vagy, ahol lenned kell. Soha ne mondd azt magadnak, hogy éppen ott vagy ahol lenned kell. Ez ostobaság. A benned lévő Tudást soha nem fogod meggyőzni.

Egy nagy hegyet kell megmásznod és felfelé kell haladnod ezen a hegyen, hogy betöltsd a sorsfeladatod és hogy meglásd a világot, ami nyilvánvalóvá fog válni elötted, amikor már elértél ennek a hegynek a magaslataiba.

Bármit is mondasz magadnak, a benned lévő Tudást nem tudod meggyőzni. El kell érned oda, ahol lenned kell – hogy a legjobb pozicióban légy a jövőben, hogy visszanyerd az erődet, a képességeidet és a nagyobb ajándékaidat és szolgáld a világot, aminek a szükségletei csak növekedni és egyre elmélyültebbé fognak válni a jövőben.

4. A Tudással Való Mozgás Szabadsága

As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on June 3, 2008
in Boulder, CO

Egyre növekszik azoknak az embereknek a száma a világban, akik érzik, hogy nagy változás közeledik, és még ennél is több, hogy elkezdtek a Tudástól érkező üzenetekre reagálni, a bennük lévő mélyebb értelem bizonyos dolgok megtételére szólítja őket, hogy bizonyos igazításokat vagy változtatásokat és bizonyos cselekvési formákat tegyenek az életükben.

Mégis ezek közül az emberek közül nagyon sokan nem képesek reagálni. Érzik az üzenet figyelmeztetését vagy talán látják a jeleket, de nem cselekednek. Felismerik ennek a szükségét. Felismerik a lehetséges veszélyt. De még nem reagáltak. Nem tettek semmi lépést ezt illetően.

Ez két problémát képvisel. Az első, hogy a Tudás még nem elég erős az egyénben, hogy megmozgassa őket. Tulajdonképpen a Tudás elég erős, de nekik még nem elég erős a hozzá fűződő kapcsolatuk, hogy érezzék a sürgősséget és az önmagukban lévő mozgást. Olyan ez mint egy távoli hang vagy egy elhaladó kép vagy egy múló érzés, mintha a Tudás kommunikálna velük, de a távolból, egy nagy vastag falon keresztül. A Tudás erőteljes bennük, de ők még nem képesek reagálni rá.

Tehát ez a felelésre való képtelenség, vagy úgy is mondhatnánk, hogy felelőtlenség, alapvető probléma. Ezért a Lépések a Tudáshoz tanulmányozásában van egy folyamat, ami kiépíti a hidat a gondolkodó elmétől – az intelektustól – ami a társadalmi kondicionálás és a múlt tapasztalatai által lett kialakítva, a Tudás mélyebb elméjéig, amit Isten teremtett, ami a társadalmi kondicionáláson túl található, amit semmilyen világi vagy másvilági erő nem tud manipulálni vagy megváltoztatni.

Ennek a hídnak a kiépítése nagyon fontos, mert sokan fogják látni a jeleket, érezni magukban a jeleket, látni a világban a jeleket, de nem fognak reagálni. Lehet, hogy azt mondják megrázva a fejüket, hogy „ Ó, hát ez aggasztó”. Lehet, hogy elmondják a barátaiknak, hogy „Ó, ma volt egy aggasztó gondolatom” vagy „Látom, hogy valami történik a világban és ez lehet, hogy nagyon nehéz lesz.” Válaszolnak, de nem a cselekvés szintjén. Ezek a jelek aggodalmat ébresztenek. Gyanakvást ébresztenek. Figyelmezteteik az egyént, de az egyén még nem tud igazán reagálni.

Tehát miközben ezek a jelek felismertek, az ember csak továbbra is azt csinálja, amit mindig is csinál, folytatja a mindennapi életét, mintha mi sem történt volna. Igen, van egy növekvő aggodalom. Igen, érzik a nagy változás és nehézség közelettét. Igen, lehet, hogy tudatában vannak azoknak a bizonyos területeknek, ahol a nehézségek már felmerültek. De nem olyan módon reagálnak, ami megmozgatná az életüket.

A jelek nem csak tanulság céljából vannak adva neked, csak szórakoztatásból, vagy csak, hogy riadalat vagy aggodalmat keltsenek. Oktatásból kapod őket és sok esetben bizonyos fajta cselekedetek megtételére mozgósítanak. De ezeket az üzeneteket érezned kell. Nem lehetnek távoli kis képek, múló érzések vagy futó gondolatok. Sokkal erőteljesebben kell kapcsolatba lépned velük ahhoz, hogy megkapjad a tartalmukban lévő utasításokat.

A világ meg fogja mondani neked, hogy mi érkezik, ha tudod hogyan kell olvasni és megkülönböztetni a jeleit és az üzeneteit. Ezt anélkül teszed, hogy a saját gondolataidat vagy fantáziáidat vagy félelmeidet kivetítenéd. Csak figyelsz és hallgatsz és apró részenként a kép összeáll. De ahhoz, hogy meglegyen ez a tisztasága az elmédnek, következtetések nélkül kell figyelned, anélkül, hogy a dolgokat megpróbálnád összekötni, anélkül, hogy megpróbálnád a dolgokat egyszerűvé vagy érthetővé tenni. Ehelyett, mintha egy puzzlet raknál ki, hagyod, hogy a darabok kialakuljanak és illeszkedjenek egymáshoz.

Ezt nevezik látásnak. A legtöbb ember nem lát, mert nem ezzel a hangsúllyal néznek. Türelmetlenek, következtetéseket akarnak. Megoldást akarnak. Választ akarnak. Most akarják megérteni. Most akarják, hogy a kép egyértelmű legyen – nyilvánvaló és érthető. Nem várnak türelmesen és figyelnek, hogy a jelek mit mondanak hagyva, hogy a kép világossá váljon a beavatkozásuk nélkül. Ezt nevezik látásnak.

Ez ugyanígy van a hallással. Hallasz bizonyos dolgokat, de ahelyett, hogy levonnád a következtetéseket vagy ezek a dolgok megerősítenék a jelenlegi feltevéseidet és hiteidet, egyszerűen hagyod, hogy ezek az elmédben tartózkodjanak – kiépüljenek. Hagyd, hogy ezek tanítsanak ahelyett, hogy a saját ötleteid és álláspontjaid megerősítésére használnád őket.

Mindez természetesen alázatot követel és a hajlandóságot és elkötelezettséget, hogy félre tegyük a feltételezéseket, az előítéleteket, az előre kialakított ötleteket és így tovább. Az igazi látáshoz és halláshoz ennek a hozzáállásnak meg kell lennie. De öszintén kell nézned és komolyan kell hallgatnod. El kell kötelezned magad a látásnak és a hallásnak. Ez nem egy hétköznapi törekvés, amit csak néha teszel. Ez nem olyasvalami, amit időszakonként teszel csak, hogy vess egy pillanást vagy tégy egy kis hallgatást. Ez az, amit az állatok tesznek. Ők mindig figyelnek és hallgatnak a veszélyre és fel vannak szerelve a reagálásra vagy különben nem élnék túl.

Most egyre növekszik a veszély az egész emberiség számára és a természet felszerelt a reagálásra és a túlélés érdekében reagálni kell. Mégis az emberek nem néznek és nem hallgatnak. Csinálják a dolgaikat, anélkül hogy a látóhatáron túlra pillantanának, anélkül hogy hallgatnának a világ jeleire. És ha hallanak is valamit azt elvetik vagy megbeszélik a barátaikkal vagy bizonyos viselkedési minták megerősítésére használják vagy más felett való ítélkezésre és az üzenet így el fog veszni bennük. Nem lesznek képesek átvenni a tanítást, ami azt jelezné, hogy valamit tenniük kell.

Ha az emberek látnak és hallanak, de nem cselekednek, akkor nem igazán láttak. Akkor nem igazán hallottak. Még nem ment át az értelmen, hogy a belsőjük mélységéig hatoljon. Nem igazán reagálnak és így nem igazán képesek a felelősségre.

A változás Nagy Hullámainak a felkészüléséhez, sok lépést meg kell tenni. Néhány ezek közül nem fog logikusnak tűnni abban a pillanatban. Nem leszel képes ezeket megindokolni vagy megmagyarázni másoknak. De ettől függetlenül meg kell tenned, mert a benned lévő Tudás, a benned lévő mélyebb intelligencia arra ösztönöz. Erre tudsz reagálni, ha Tudással való kapcsolatod erősebbé válik. Ez most már nem csak egy kis hang, vagy egy röpke kép vagy a felismerés pillanata. Ez most olyasvalami, ami kialakulóban van benned, mint egy mélyebb meggyőződés, mint egy megingathatatlan aggodalom vagy szükség. Nem tudod tovább figyelmen kívül hagyni, letagadni vagy olyan könnyen félre tolni, mert most már a figyelmedért verseng.

Először, meg kell tanulnod lecsendesedetté és megfigyelővé válnod – ítélkezés nélkül nézni, anélkül nézni, hogy következtetéseket tennél, keresni a jeleket. Nem mindenhol vannak jelek, de ahhoz elég bőségesen akadnak, ha figyelmes vagy és átadod magad a megfigyelésnek, mialatt keresztülhaladsz a napon, hogy elkezdesz olyan dolgokat meglátni, melyek kitűnnek az összes többi közül. Ki fognak emelkedni. Nagyobb hatással lesznek rád, mint csak a szokásos elragadó dolgok vagy felháborító dolgok, amelyekről hallasz vagy olvasol. Mélyebb szinten fognak megérinteni. Légy figyelmes. Írd le ezeket. Tartsd nyilván őket, dátummal, időpontal és hellyel ellátva és így el tudod kezdeni a puzzel darabjait összeállítani.

Többet kéne nézned és kevesebbet gondolkoznod, többet hallgatni és kevesebbet beszélni, bírálat vagy ítélkezés nélkül megfigyelni másokat, félretenni az ítélkező vagy kiértékelő szokásaidat, hogy meg tudj hallgatni másokat. Ne feledd, a madarak a levegőben és az állatok a mezőn mindig hallgatnak és figyelnek. Nekik muszály figyelni.

Az emberiséknek, amely oly sokáig vett részt a nagy élvezeteiben, a nagy konfliktusaiban, a nagy rögeszméiben és szenvedélyeiben, most anélkül kell hallgatnia és figyelnie és néznie, hogy megpróbálná magát tévesen megerősítenni és anélkül, hogy félelmet és sötétséget vetítene mindenre. Most itt az idő a hallgatásra és a figyelésre. Furcsa, hogy az a lény, aki a legintelligensebb a világban, az emberi lény, a legkevésbé intelligens módon cselekszik és tevékenykedik.

Ezért Istennek egy nagy figyelmeztetést kell adnia. És a figyelmeztetést együttérzéssel kell adni, de tisztasággal és erővel, mert az emberek hozzászoktak, hogy nem látnak és nem hallanak és nem figyelnek oda. Nem tudják, hogyan kell felismerni a világ jeleit vagy a bennük lévő Tudás jeleit. És nincsenek elég közel a bennük lévő Tudáshoz, hogy érezzék a bennük lévő Tudás mozgatását – a Tudás valaminek a megtételére mozgatja őket, hogy bizonyos lépéseket megtegyenek vagy valamilyen meghatározott módon megváltoztassák a tevékenységüket.

Az emberek azt hiszik, hogy a nehézségek felkészüléséhez csak kívülről kell megerősítened magad. Felraktározod a házad élelemmel vagy csak egy erőteljesebb védekező poziciót veszel fel. Vagy szélsőséges esetekben, úgy viselkedsz mintha háború szélén állnál és valami távoli helyre vonulsz messze vidékre, felfegyverkezed magad és mindenre félelemmel tekintesz.

De ez bolondság, mivel a belső felkészülés sokkal fontosabb mint a külső felkészülés. Mert még nem tudod még, hogy mire is készülsz. Nem tudod megmondani, hogyan fognak a dolgok alakulni. És mivel végső soron azért vagy itt, hogy az emberiséget szolgáld és nem pedig, hogy elfuss az emberiség elöl, az életed igazságával valójában nincs kapcsolatod, ha egyszerűen a saját magad biztonságát próbálod kiépíteni. És bármilyen biztonság, amit saját magad számára építesz továbbra is bizonytalan lesz a változások Nagy Hullámaival szemben.

Nem tudsz elfutni és bebújni egy barlangba. Szükséged lesz mások segítségére. Meg kell majd osztani a tehetségeket és a szakértelmet. Szükséged lesz mások képességeire és készségeire. Értékes kapcsolatokra lesz szükséged, különben nem fogod túlélni. Egy távoli helyre menekülni rendkívüli ostobaság és rendkívül veszélyes.

Ezért van az, hogy a belső felkészülés elengedhetetlen. Hanem tudod, hogyan kell a világ jeleit olvasni, akkor nem fogod tudni, mit kell tenni a változó körülmények között. Félelemből vagy aggresszióból fogsz cselekedni, olyan dolgokban fogsz bízni, amiben nem kéne bíznod, vagy átadod magad másoknak, akik csak még nagyobb veszélybe sodornak, vagy átadod magad egy politikai meggyőződésnek, ami magában is veszély. Ha nem látsz és nem tudsz, nem fogod tudni, mit kell tenni és másokat fogsz követni, akik azt vallják, hogy ők tudják, de akik a legtöbb esetben nagyobb veszélybe fognak sodorni.

Isten megadta neked a választ. De neked kell megtudni a választ, együtt élni a válasszal és alkalmazni a választ, anélkül, hogy megváltoztatnád, hogy letagadnád, hogy megpróbálnád más dolgokkal egyesíteni. Együtt kell vele élned alázattal és türelemmel, de ugyanakkor elkötelezettséggel és kitartással is.

Ha csak kívülről erősíted meg magad és ez minden amit teszel, majd jönnek mások, akik elveszik azt amid van. Ha csupán élelmet és más szükséges dolgokat halmozol fel, és ez minden amit teszel, akkor majd jönnek mások, akik elveszik azt amid van. Látod, nincs hová futni és elbújni. És amikor végre rájössz erre, akkor felismered, hogy nem tudod a választ, és talán akkor csak akkor a Tudáshoz fogsz fordulni. Imádkozni fogsz Istenhez útmutatásért. Imádkozni fogsz Istenhez támogatásért. Imádkozni fogsz Istenhez szabadulásért. És talán nyitott lesz az elméd és rájössz, hogy valódi belső bizonyosság nélkül, a bizonyosság amit a Tudás tud nyújtani, nincsenek előnyeid. Nincs biztonságod. Nincs egyértelműség és nincs biztos irány.

A látás, a tudás képessége és a Tudás mozgásának érzése – a benned lévő Tudástól és a világ jeleiből megkapni az utasításokat, amelyek majd a cselekedetek megtételére vagy a cselekedeteid, a viselkedésed, a céljaid és szándékaid felülvizsgálatára ösztönöznek – ez egy tényleges fordulópont.

Ma már egyre növekszik azoknak az embereknek a száma – elég sok ember – akik azon aggodnak, hogy mi fog ezután történni. Öszintén aggodnak, de nem mozdulnak. Nem mozognak a Tudással. Nem készülnek a változások Nagy Hullámaira. Csak aggódnak. Mi fog kelleni ahhoz, hogy az igazi cselekvés pontjára eljussanak, hogy módosítsák az életük menetét, hogy megváltoztassák a szándékaikat? Mi fog kelleni ehhez?

Ha fogadni tudják a Tudástól érkező utasításokat és ezen a szinten tudnak reagálni, akkor képesek lesznek előre felkészülni a változások Nagy Hullámaira. Lesz idejük a felkészülésre és megtenni a néha nehéz változásokat és igazításokat, amelyek szükségesek lesznek, hogy új pozicióba kerüljenek – hogy erősebb pozicióba kerüljenek, hogy elkerüljék a bajt, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatottak és ezzel növeljék annak a lehetőségét, hogy esetleg mások szolgálatára legyenek.

De ha addig várnak, amig a változás szüksége eluralkodik, akkor már túl késő lesz. Akkor mindenki pánikba fog esni. Mint egy csorda vadállat a földeken, pánikba fognak esni. Futni fognak minden irányban. Bizonyosság és ok nélkül fognak cselekedni. A kétségbeejtően fognak cselekedni.

Ha addig vársz, amig a bizonyíték nyomasztó, akkor már túl késő lesz, hogy bármilyen bölcs előkészületet megtegyél. Akkor egy fenttarthatatlan pozicióba kerülsz. Akkor különösen tehetetlen és kiszolgáltattot helyzetben leszel. Akkor nagyon kevés lesz a választási lehetőség. Nem lesz élelmiszer az üzletek polcain. A bankok zárva lesznek. Az emberek pánikba fognak esni. Nem kell túl sok ennek a pánicnak a létrehozásához.

Te nem szeretnél egy ilyen helyzetbe kerülni. Cselekedned kell, mielött mások cselekednek. Fel kell készülnöd mielött mások felkészülnek. A benned lévő Tudás erejérel kell támaszkodnod és a világból érkező jelekre és nem más emberek egyetértésére. Mert amikor már mindenki egyetért, hogy a változások Nagy Hullámai elérték őket, akkor már túl késő lesz a felkészülésre. Benned meg kell, hogy legyen ez az erő és ez a becsületesség.

Ahogy ez már korábban említettük, két probléma van, hogy a Tudás mozgására képesek legyünk reagálni. Az első, a reagálásra való képtelenség, mert a Tudásod tudatossága és a Tudáshoz való kapcsolatod még nem elég erős, hogy érezd az életedben lévő mozgását, hogy átvedd az üzeneteit és arra cselekedj.

A második probléma a másokhoz kötő elkötelezetségek és felvállalások.Ide sokféle helyzet beletartozik. Mindegyik egy kicsit más mint a többi. De ez sok ember számára felvet egy nagy problémát, akinek van egy olyan családtagja, aki bajban van, nehéz helyzetben, és úgy érzik el vannak kötelezve és fellelősek, hogy ellásák ezt az embert. Tehát ezt, hogy kellene ebben az esetben eljárni? Milyen iránymutatások vannak ezen a területen? Mit kellene tenni? Minden helyzet egy kicsit egyedi, ebből következően az irányvonalak nagyon álltalánosak és széles spektrumuak, de van néhány dolog, amit az elején tudnod kell.

A legnagyobb felelőséged a Tudással van, mivel ez a felelőséged Isten felé. Ez a felelés képessége, hogy követni tud a lelkiismereted – hogy a lelkiismeretedet kövesd a tudatod, a hiteid, a másokkal való megalkuvásaid helyett, az öröm vágya és a fájdalom félelme helyett, a gazdagság megszerzése és a szegénység félelme helyett- mindenek felett.

Ahhoz, hogy ez most egy funkcionális valóság legyen számodra, sok helyzetben kell alkalmazni és ezért van szükséged a felkészüléshez az időre. Nem akarsz a parton állni, amikor jönnek a Nagy Hullámok.

És akkor ott van a probléma a függőségi kapcsolatokkal. Ez nagyon sok féle helyzetet képvisel, de az első iránymutatásodn túl, hogy az első felelőséged a Tudással van, vannak más esetek és körülmények is. A te felelősséged, hogy nagykorúságig neveld a gyerekeidet. Nem hagyhatod el őket. Velük kell maradnod. Csak olyan szélsőséges esetekben, ha kifejezetten önpusztítóak és kezelhetetlenek kell elhagynod őket. De ez csak a fejlődésük késöbbi szakaszaiban lenne, és a szabály alól való igazi kivétel lenne.

Ha a szüleid nem tudják ellátni magukat, akkor bizonyos helyzetekben, neked kell számukra biztosítani, és ez egy felelősség lenne. Ez természetesen sok ember számára igaz. Ne hidd azt, hogy a jövőben a kormány illetve az ellátási rendszerek biztosítani fognak az idősek számára és, hogy neked semmilyen felelőséged nem lesz itt. Sokaknak kell ezzel szembenézniük és az része lesz a felkészülésüknek.

Aztán vannak olyan helyzetek, amikor tényleg szolgálni kell a másikat. Azért vagy ott, hogy szolgáld őket. És el kell látnod őket. Általában ez olyan embereket jelent, akik súlyosan fogyatékosak és úgy fogod érezni, hogy elkötelezetséggel vagy feléjük. És bár renkívül nehéz lesz és időnként rendkívül megpróbáltató, de tudni fogod, hogy melletük kell maradnod. Egyértelmű lesz.

Mégis sok más esetben, más a helyzet. Ha olyasvalakivel vagy kapcsolatban, aki nem készül fel a változások Nagy Hullámaira vagy, aki lealacsonyít az erre való felkészülésedben, lehet, hogy őket is el kell hagynod és gyorsan kell elhagynod őket, mert az utadban állnak. Visszatartanak. Alláássák a fejlődésedet. Lealacsonyítanak téged és a Tudással való kapcsolatodat. Itt el kell vágnod a köldökzsinort, el kell hagynod embereket – nem ellenségesen, de azzal a bizonyossággal, hogy nem tudtok tovább előre haladni.

Ha házasági viszonyban élsz vagy van egy komoly kapcsolatod valakivel, aki mentálisan zavart vagy bármilyen módon diszfunkcionális, azt hogy velük maradsz-e vagy sem a Tudástól fog függeni. De fel kell készülnöd elhagyni őket, ha ez szükségessé válik – hogy megvédd magad, hogy megvédjed a gyerekeidet, vagy hogy ellásd az idősödő szüleidet, amit a felelősség megkíván töled. Nem helyénvaló, hogy olyanok akik nem tudnak előrelépni az életben, lehúzzanak.

Sok ember számára ez jelenti az első nagy átlépendő küszöböt, mert ez egy óriási akadály és ez már eleve visszatartja az életüket és lehetséges, hogy ez már hosszú ideje fennáll, így a Tudás tanulójává vállásuk kezdetén azonnal belefutnak ebbe a problémába. „ Itt van ez az ember az életemben, akihez hozzá vagyok kötve, de nem vagyunk egyesültek. Nem vagyunk együtt. És kialakítottunk egymással egy olyan függőségi viszonyt, ami egészségtelen.”

A legtöbb esetben ki kell törnöd ezekből a helyzetekből. Csak akkor kell kivételt tenned,ha a Tudás, a benned lévő mélyebb igazság kivételt tesz. Nem tudsz előrelépni, ha mások által vissza vagy fogva. Nem tudsz feljutni a hegyre, ha mások számára visszamaradsz – számukra ezt lehetővé tenni, támogatni őket, megpróblod meggyőzni őket, rávenni őket, tanítani vagy megváltoztatni őket. El kell vágnod a köteléket. Az élet ezt igényli. A Tudás ezt igényli. Tudod, hogy ez igaz. És ez nagyobb erőt fog adni neked, ez fogja kiépíteni a tisztességedet és ezeknek a cselekedeteknek a megtételével, még ha ezek nagyon nehezek is, visszatér hozzád az önbizalom.

Ha mások elbukni szánnak és e mellett elkötelezettek, akkor hagynod kell őket elbukni. Nem tudod őket visszatartani. Engedned kell, hogy kövessék a saját útjukat az életben. Nem tartozol felelősséggel értük. Csak az jelent kivételt ez alól, ha ezek a gyermekeid vagy az idős szüleid. De még ebben az esetben is, néha extrém helyzetekben kivételt kell kell tenni.

Ha a Tudás felé van az elsődleges felelősséged, akkor szabad vagy. De a szabadságot ki kell érdemelni. A szabadságot el kell nyerni. Felül kell kerekedned az elméd más hajlamain – mint bűntudat, elkötelezettség, mások ítélkezése, a jóváhagyás szüksége, a pénzügyi biztonság szüksége és a társadalmi elismertség szüksége. Ezeket most le kell küzdeni, mintha harcot vívnál egy ellenséges erővel. Magadban le kell győznöd ezeket. Nem tudsz mindent megkapni. Nem tudsz előrelépni, ha ott maradsz ahol vagy. Nem tudod mások jóváhagyását elnyerni és a benned lévő Tudást követni.

Lehet, hogy dicsőíted Istent. Lehet, hogy imádod Istent. Térdre borulhatsz. Térdre borulhatsz a templomban. De ha nem végzed el, amit Isten számodra adott, hogy elvégezz, akkor nem tiszteled Istent. Nem értékeled Istent. Nem teljesíted be azt, amiért Isten ide küldött, hogy megtegyél, ami a legtöbb esetben nagyon elltérő lesz az életedről kialakult elképzeléseidtől és a beteljesedés és a boldogságról való elképzeléseidtől.

El kell fogadnod, hogy nem tudod mi a nagyobb célod és hagyj fel a találgatásának minden kisérletével, hogy vajon mi lehet az. Sokkal jobb egy nyitott elmével előre haladni, mint nagy következtetéseken elmélkedni.

A Nagy Hullámokra való felkészülésben az igazi kérdés, hogy látod- e, hallod-e és érzede- e őket valamint, hogy meg tudod- e tenni azt a sok lépést, amit a felkészülés megkíván. Semmi más nem számít – a politikai nézőpontjaid, a szociális beállítottságod, a saját önértékelésed, az érdeklődési területeid, a hobbijaid, a barátaid, a társulásaid, az adottságaid, a szakismereteid. Ha nem látsz, nem tudsz és nem tudsz reagálni, ezek közül a dolgok közül egyik sem lesz most a segítségedre.

Nagy bizonytalanságok korszakába léptek. A dolgok fokozatosan változni fognak és néha előre nem kiszámítható módon. A Tudás most mozgásban van benned, de ahhoz hogy érezd mit kell tenned, reagálnod kell a Tudásra. Ez a könyv „Ajánlatok” sorozatával lát el. Ha ezeket követni tudod, messzire elvihetnek. Ezen túlmenően a Tudás tanulójává kell válnod, tanulnod a Tudás Útjáról és követned a saját magadban és másokban lévő Tudás erejét és jelenlétét.

Sőt, szabadnak kell lenned, hogy reagálni tudjál a Tudásra és együtt tudjál mozogni a Tudással. Semmilyen más elképzelés, hit, másokhoz való kötelezetség és semmi máshoz való elkötelezettség nem lenne szabad, hogy ennek az útjába álljon. Talán azt fogod hinni, hogy ez önzőség és egocentrikus és mások esetleg megvádolnak, hogy önző és egocentrikus vagy. De, ha a cselekedeteid őszinték, akkor igazán Istent szolgálod. Bevégzed azt az útirányt, amit Isten nyújt számodra és ezt oly módon teszed, hogy nem kötsz kompromisszumot azért, hogy mások igényeinek, elvárásainak illetve jóváhagyásának eleget tegyél. Itt nehéz lesz elnyerned a szabadságodat, hogy a Tudás mozgását követni tud. Ne gondold azt, hogy ez egyszerű lesz vagy különben alábecsülöd az ellenállást és túl fogod értékelni a sikerrel járásod ígéretét.

Isten megadta neked a Tudás erejét és jelenlétét. Kérhetsz csodákat Istentől. Kérheted Istent, hogy mentse meg a süllyedő hajódat. Mindenféle dologért imádkozhatsz. De, ha nem tudsz arra reagálni, amit Isten adott neked, akkor valójában az imádkozásaid és a könyörgéseid nem őszinték. Tudatlanságból, gőgből és ostobaságból születettek. Isten nem fog megbüntetni, de veszélyes helyzetekbe fogod magad sodorni és az egyre csökkenő számban lévő lehetőségeiddel fogod magad szemben találni.

Az Új Üzenet célja az, hogy tanáccsal lásson el, figyelmeztessen, felbátorítson és felkészítsen. Az amire ez felkészít téged nagyban különbözik attól amit ezelőtt tapasztaltál és sokkal nagyobb mértékben, – olyan nagy mértékben, amit aligha tudsz elképzelni.

Ha azt gondolod, hogy ez csak egy fenyegetés, ha úgy gondolod, hogy ez csak sötétséget és balsorsot jósol, akkor nem ismered fel a szeretet ajándékát, ami ez valójában és még nem reagálsz vagy még nem vagy felelőségteljes a benned lakozó Nagyobb Erő felé, amit Isten helyezett beléd – hogy vezessen, megáldjon és felkészítsen téged.

Most van itt a nézés, a tanulás, a hallgass és a követés ideje. Figyeld meg a világot. Hallgass a jeleire. Tudj meg többet, hogy mi az amit tanit és mit mond arról ami közeleg. Kezd el felkészíteni az életed, leegyszerűsíteni az életed, tehermentesíteni az életed. Ezt most mindenki meg tudja tenni. Egyszerűsítsd le az életed. Azt ami felesleges – a javaidat, az elkötelezetségeidet, a tulajdonaidat, még a kapcsolataidat is melyek nem létfontosságuak – csak energiát vesznek el tőled, meglopják a fogékonyságodat, megzavarják a figyelmedet, kitöltik az idődet, elvonják a figyelmedet a világról és a körülményeidről. Nem fogod meglátni a figyelmeztető jeleket mielőtt a nehéz és veszélyes dolgok bekövetkeznének, ha az elméd minden más dolognak a megszállottja.

Tehát a kezdetekben ott kell lennie a leegyszerűsítésnek és a letisztulásnak. Minden olyan dologgal, személlyel vagy hellyel való kapcsolatod, amely nem létfontosságú vagy ez ellen munkálkodik, megfoszt a látásodtól, az energiádtól, a célodtól és annak jelentésétől. Kezheted a tulajdonaiddal, és utána megvizsgálhatod a kapcsolataidat, a tevékenységeidet és az elkötelezettségeidet. Szabadítsd fel az idődet. Szabadítsd fel az energiádat, hogy fel tudj készülni a változások Nagy Hullámaira, mivel ezek óriási összpontosítást és bátorságot fognak tőled megkövetelni.

Nagyon sok ember olyan helyen él, ahol nem szabadna és olyan dolgokban vesz rész, amiben nem kéne. A gazdagok értelmetlen törekvésekkel és vagyonszerzéssel vesztegetik az idejüket és az életüket – elpazarolják a nagy erőforrásaikat, melyek szolgálatot tehetnének a világnak és mások számára, átadják magukat a függőségeiknek, az élvezeteiknek, az örömeiknek, az életük értelmével és összpontosításával fizetve. Sok szempontból ők még szánalmasabbak, mint a szegény emberek, mivel ők az igazi pazarlását és szemtelenségét mutatják annak, amit az emberiség magának alkotott a világ rombolásával, az erőforrások elpusztításával és a természeti örökségének a kimerítésével.

Hozzá kell fognod a Mély Kiértékeléshez és ez a kiértékelés az életed minden területére ki fog terjedni.

3. Elkerülni a Múltat

As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on May 30, 2008
in Boulder, CO

Az emberiség arra készül, hogy egy egészen más jövőben éljen, a jövő ami sok szempontból ellentétben áll a múltal. A gyorsuló változás, amit magad körül és még magadon belül is tapasztalsz erről ad tanúbizonyságot. De ez nem csupán az, hogy a közvetlen körülményeid változáson mennek keresztűl vagy, hogy esetleg újfajta tapasztalataid vannak magadon belül. Az egész világ változik. Mivel a változás Nagy Hullámai vannak a világ felett és most az emberiség szembe áll a Kapcsolatra és a beavatkozásra a Világegyetemben lévő intelligens fajaitól, az élet Nagyobb Közösségéből, amiben a világod létezik.

Ahhoz, hogy ezt megfelelően képes legyél felismerni és erre reagálni, képesnek kell lenned tisztán gondolkozni. Képesnek kell lenned, nagy objektívitással tisztán látnod. Józan ésszel kell meghoznod a döntéseidet. De ez úgy tűnik rendkívül nehéz az embereknek és mindig is nehéz volt az embereknek, mert a gondolataik a múltat tükrözik. Az feltételezik és úgy vélik, hogy a jövő olyan lesz mint a múlt.

Ez már annyira berögzötté vált, hogy az emberek akár azt is gondolják, hogy az élet a múltbéli ciklusok sorozata – gazdasági ciklusok, életciklusok – mintha a múlt egyszerűen újra megerősítené önmagát, ismételten létrehozva önmagát, mint az évszakok szüntelen folytonossága vagy mint a felkelő és lenyugvó nap. Ez a múltbéli irányultság megakadályozza az embereket abban, hogy tisztán lássanak, megakadályozza őket abban, hogy egy új kérdések sorozatával szemben józan észt használjanak, megakadályozza őket abban, hogy felismerjék az életük változik és olyan döntéseket kell most meghozni, amit talán semmi máshoz nem hasonlítható, amit ezelött valaha meg kellett tenniük.

Sok ember el akarja kerülni a múltat a kudarcaik és a csalódásaik miatt. Ezek a dolgok kísérteni tudnak és gyakran kísértenek is. De a múlt elkerülésének itt egy sokkal nagyobb jelentősége van. Ennek a fontossága kapcsolatban áll a pillanatban lévő igazság meglátásának és annak tudásának a képességével és az életed változó körülményeire való reagálásával.

Ha ezeket a dolgokat nem látod és nem megfelelően reagász, a változás pusztító hatással lesz rád. Meg fog lepni téged. Nem számítottál rá. Nem ismerted fel a következményeket. Nem láttad a döntéshozatalnak a fontosságát akkor, amikor megvolt a lehetőséged a döntésre. Az életben a sikerre és a kudarcra vonatkozóan annyi minden függ a látás és a tudás képességétől és hogy megfelelően tudj reagálni, még azokkal a döntésekkel szemben is amihez nem vagy hozzászokva, még olyan körülményekkel szemben is, amihez nem alkalmazkodtál és nem megszokottak.

Isten egy nagyobb intelligenciát helyezett beléd, hogy segítsen ezeket a döntéseket meghozni, hogy segítsen meglátni és felismerni azokat a körülményeket, amelyekre muszály válaszolnod. Isten szemeket adott neked a látásra és füleket a hallásra. De mivel az elméd annyira berögzült a múltban és a múltbéli feltételezésekben, ez a látás és ez a hallás nagyban akadályozva van és sok esetben túl van terhelve.

A múlt, ami elöl menekülsz nem csupán a saját kudarcaid, veszteségeid és csalódásaid érzése a korábbi időkből. Ez valójában a múlt befolyása azon képességedre, hogy előre láss, hogy észrevedd mi érkezik az életed horizontján, hogy még időben felismerd a változások Nagy Hullámait, így képes legyél rájuk reagálni, felkészíteni magadat rájuk és így meglegyen az időd az életedben lévő helyzetek és körülmények megfelelő megváltoztatására.

A benned lévő Tudás figyelmeztetni fog téged messze megelőzve a veszélyt és nehézséget. De ha nem hallod azt, amit a Tudás mond vagy ha nem veszed az üzenetét komolyan – eloszlatva őket, mint puszta homályosság vagy félelem, amit le kell küzdened – akkor nem fogod az Isten által beléd helyezett nagyobb hangnak az előnyeit élvezni. S bár intelligens vagy, nem fogsz intelligens módon tevékenykedni. Mivel az igazi intelligencia a tanulás és az alkalmazkodás képessége és vágya. Ez az igazi intelligencia. Az igazi intelligencia nem csupán az összetett problémák megoldása vagy összetett gépek építése vagy okosnak és szellemesnek lenni. Mert ha nem látsz és nem tudsz, az elméd ezen vonatkoztatásai milyen előnyt nyújtanak számodra?Ha az életre nem tudsz intelligensen reagálni, akkor mi az értéke az intelligenciádnak?

Isten tudja, hogy mi közeledik a látóhatáron, és ez az amiért egy Új Üzenet van a világban. De ha ezt nem látod és nem tudsz reagálni rá, ha nem veszed a fáradságot, hogy megtedd azokat a dolgokat, amiket mond, akkor ez az Új Üzenet elveszik benned és a neked adott Tudás nagy tehetsége nem lesz a tiéd, hogy előnyeit élvezd.

Sokan beszélnek a jövőre vonatkozó lehetőségekről. A jövő ilyen lehet, a jövő olyan lehet. Lehet, hogy ez fog történni, lehet hogy az fog történni. A Föld lehet, hogy melegebb lesz, a Föld lehet, hogy hidegebb lesz. A spekulációk száma végtelen, de nincs látás, nincs Tudás és nincs felismerés. Az emberek sok időt tudnak eltölteni az ilyen vagy olyan lehetőségek spekulációján és vitáján. De a spekuláció a múltra alapozott – múltbéli feltételezésekre, múltbéli beállítottságra, múltbéli hitekre, múltbeli tapasztalatokra, az életük történelmére és az emberiség történelmére. De ha nincs felismerés, ha nincs valódi intuíció, akkor minden idő és energia és vita és spekuláció a semmiért van. Egyáltalán nem vált a javadra.

A vitában arra a feltételezésre fogsz hagyatkozni, amihez a leginkább hozzá vagy szokva. Azt fogod majd megpróbálni megerősíteni, amit már eleve igaznak hiszel. Megpróbálod majd megvédeni az álláspontodat, érvényesíteni a perspektívádat és megszilárdítani a hiedelmeidet, hogy a múltat megerősítsd. Az energiád, az időd és az erőforrásaid ezen renkívűl pazarló kiadása valójában csak egy kísérlet arra, hogy újra megerősítsd azt, amit már eddig is igaznak gondoltál és legyőzd az ezzel járó esetleges kifogásokat. Ez önbeteljesítő és egyben önpusztító is.

Az igazság az életben az, hogy nem tudod mi fog történni, hacsak a Tudás betekintést vagy nyomot ad. Az emberek az egész életüket megkérdőjelezhetetlen feltételezések sorára alapozzák azokról a dolgokról, amit felismernek és amihez hozzá vannak szokva. De az élet egy pillanat alatt adhat egy új megtapasztalást és megfoszthat a képességeidtől. A dolgok egy pillanat alatt drámaian megváltozhatnak – egy nagy baleset, egy nagy veszteség, egy nagy betegség, a közösségedben bekövetkező tragikus események sorozata, háború, dögvész, aszály, éhínség vagy árvíz. A lista csak megy tovább és tovább és az emberek mégsem körültekintőek. Nem néznek. Nem figyelnek. Nem olvasnak a világ jeleiben, amelyek azt mondják nekik, hogy nagy változás vár rájuk.

Egy nagy betegség történése előtt, vannak jelek. Egy nagy szárazság előtt, vannak jelek. A tevékenységeid kudarca előtt, vannak jelek. Egy kapcsolat kudarcba fulladása előtt, vannak jelek. Bármilyen nagy hiba előtt, vannak jelek. De ki az aki figyel? Ki az, aki ezeket nézi? Kinek van az elmélyében tisztánlátás ahhoz, hogy meglássa ezeket a jeleket és úgy értelmezze a pillanatban, ahogy azok valójában vannak és amit azok ténylegesen megmutatnak?

Ha nem olvasod a világ jeleit, akkor nem viselkedsz intelligens módon. Nem használod az intelligenciádat, a nagyobb intelligenciát, amit Isten adott – nem a társadalmi kondicionálásodat, nem a más emberek feléd való elvárásainak a lecsillapítását, nem a folyamatos anyagi sikerre való törekvéseidet vagy mások jóváhagyásának az elnyerését, de egy nagy intelligenciát, amit a minden élet Teremtője adott neked, hogy elkötelezettséggel és bizonyossággal tudj látni, tudni és cselekedni.

A jelek ott vannak. A Nagy Hullámok a világ felé tartanak, gyülekeznek az emberiség felett – környezeti pusztulás, változó klíma, az erőforrások vesztesége, a világ kimerülése, a világ hanyatlása és egy beavatkozás jelenléte a világon túlról olyan falyok által, akik azért vannak itt, hogy kihasználják a gyenge és megosztott emberiséget.

Annyira sok a jel. A világ megmutatja neked, hogy mi érkezik. Figyelmeztet téged. Megpróbálja felkelteni a figyelmedet. De a figyelmedet mindig más dolgokra fordítod – a belső problémáidra, a belső konfliktusaidra, az emlékeidre, a reményeidre, az álmaidra, a félelmeidre, a folyamatos tevékenységeidre és az állandó stimulációidra.

Az emberiség ezekben az időkben egy nagy küszöbhöz érkezett, egy fordulóponthoz, ahol a változásnak olyan skálája kezdődött meg, ami még a világban ezelőtt még soha nem fordult elő. Ezt nem tudod elkerülni. Nem tudsz elfutni előle és elbújni, összecsomagolni és vidékre költözni vagy egy másik országba költözni. Bárhová is mész, bárhol is vagy, a Nagy Hullámámok ott lesznek és a hatásuk idővel növekedni fognak és sok helyen katasztrófális lesz.

A világ ezt mutatja neked. A benned lévő Tudás ezt mondja neked, mert ez az igazság. Ez nem függ az emberi nézőponttól, hozzáállástól vagy meggyőződéstől. Ezek nem változtatják meg az érkező nagy körülményeket. Akár szerető vagy félénk vagy ez csak segíteni fog vagy képtelenné fog tenni, hogy észrevedd a helyzeted igazságát. Ez nem nézőpont kérdése. Ne ámítsd magad ilyen gondolatokkal. Ne próbáld megkerülni a felismerés hatalmát, amit az Isten helyezett beléd, ami meg fog védeni, el fog vezetni és végül olyan pozicióba fog helyezni, ahol mások szolgálatára lehetsz.

Amíg az elméd, az intellektusod nem tudja, hogy mi fog történni az elkövetkezendőkben, a benned lévő Tudás reagál a világból érkező jelekre és az Istentől jövő bölcsességre. Ezért a felkészülésednek az alapja, hogy kialakítsd a Tudással való kapcsolatot, megtedd a lépéseket a Tudás felé és hozzáférést szerezz a bölcsességhez és az erőhöz, amit Isten helyezett beléd, ami most jobban mint valaha alapvető fontosságú lesz a túlélésedhez és a sikerhez.

A múltra alapozott elvárásaidat a jövőbe kivetíteni valójában csupán egy fajta álmodozás és fantáziálás. Nem intelligencia. Azt gondolni, hogy neked több mindened lesz mint a szüleidnek volt, azt gondolni, hogy a világ meg fog neked adni mindent amit akarsz, azt gondolni, hogy az élet be fog hódolni a preferenciáidnak és a szándékaidnak ez ostobaság és önpusztító.

Most ennél a nagy küszöbnél nagyon óvatosan és nagyon objektíven kell majd a jeleket olvasnod, mindabból amit a világ mutat neked és abból amit a benned lévő Tudás jelez, annak érdekében, hogy navigálni kezdjed a változó körülmények sorát, a változó események sorát – navigálni az elötted álló zavaros vizeket.

Itt muszály abbahagynod az álmodozást, abbahagynod a spekulációt és abbahagynod a fantáziálást, annak érdekében, hogy legyen időd elcsendesedned, hallgatnod, nézned és lehetővé tenni, hogy a felismerés lassan összeálljon számodra. Itt nincsenek gyors válaszok és azonnali megoldások. Az emberek ezt akarják és ezt várják el, mert nincs meg az erejük szembenézni a bizonytalansággal. Nincs meg a képességük és az érettségük szembe nézni a körülmények sorával, amit először nem tudnak megérteni. Így a megoldást, a választ akarják vagy követelik, dolgokat, melyek egyszerűek, dolgokat, melyek semmi munkát vagy részvételt nem igényel meg tölük, mert tovább akarnak álmodozni, fenntartani az életük fantáziálását, így a világ nem gyakorol hatást felettük vagy nem követel meg tőlük semmit.

Ha megérted, hogy mi az igazi intelligencia, látni fogod ez mennyire rendkívülien ostoba és hogyan vezeti az embereket a saját pusztulásukba. Látni fogod, hogyan akadályoz meg valakit attól, hogy a bölcsességet és Isten kegyelmét befogadja. Mert Isten nem fog idejönni és az összes körülményt megváltoztatni, hogy megadja neked amit akarsz. Az amit akarsz, az az ami megbolondít téged, megszáll téged és a figyelmedet dominálja – elérni azt amit akarsz, megkapni azt amit akarsz, arról almodni amit akarsz, megpróbálni saját magadat és másokat manipulálni azért, hogy megkapjad azt amit akarsz. Ez a törekvés az élet alapvető szükségleteinek kielégítésén túl, egyre jobban önámítássá válik. Megfoszt az intelligenciától, a bölcsességtől és a képességtől.

A múlt itt mindig vissza fog húzni, visszahúz az élet fantáziálásába és spekulációjába, érvelésbe és vitába, olyan életbe, ahol csak bizonyos dolgokat akarsz meglátni és mást nem, olyan életbe, ahol nem akarod észrevenni a helyzeted igazságát vagy meglátni a horizonton közeledő nagy változások bizonyítékát.

Ez tragikus. Nem csak a kimenetel miatt tragikus, de annak a képességnek az elvesztése miatt is tragikus, hogy szert tegyél a nagyobb bölcsességre és erőre, amit Isten adott neked és a világ szolgálatára rajtad keresztűl. Itt az életed nem csak megadja magát a változások Nagy Hullámainak, de megtagadja a nagy hozzájárulás lehetőségét az élethez.

A siker és beteljesedés, a boldogság és elégedettség álmai itt eltávolítottak attól, hogy valójában részese legyél az életnek – az a részvétel, ami igazi elégedettséget, igazi képességet és lehetőséget hoz majd számodra, hogy a világba jöveteled nagyobb célját beteljesítsed. Valami nagyszerűt adtál el valami nagyon kicsi és jelentéktelen dologért. A röpke örömöt választottad és eljátszottad a nagy elégtételt.

Isten nem fog idejönni és mindenki számára mindent megjavítani, de Isten mindenkiben elhelyezte a Tudást. Csak a Tudás fog bátor cselekvéshez, bölcs cselekvéshez és oly módon való cselekvéshez vezetni, hogy a változó körülmények hasznodra váljanak és másokat szolgálj, amely nagy megelégedést fog biztosítani számodra.

Nézd meg a történelmet és az meg fogja tanítani ezeket a leckéket. Ebben az értelemben a múlt egy nagyszerű tanító. Nézd meg a nagy változások hajnalának idején élő embereket, a nagy változások kezdetének idején és lásd azoknak a következményeit, akik tudatosak voltak és felkészültek és azok következményeit, akik nem. Itt a történelem nagy tanító lehet, nagy bölcsességek tanítója.

Te most nagy változások küszöbén élsz a világban. Ha erre nem reagálsz és nem tudod beteljesíteni, amit a Tudás adott számodra, hogy megtégy, akkor ezek az idők félelmetesek és nyugtalanítóak lesznek és nem leszel abban a helyzetben, hogy kikerüld a nehézségeket, hogy hasznodra váljanak a lehetőségek vagy hogy másokat szolgálj.

Ezért komolyan kell venned az életed. Muszály szemügyre venned az életed. Elég a játékból. Hagyd abba a fantáziálást és válj az élet részévé. Figyelj arra, hogy mit mond a világ, de ne vonjál le azonnali következtetéseket. Ne keresd az egyszerű válaszokat. Ne követeld a megoldásokat. Mivel a változások Nagy Hullámai és az emberiség Nagyobb Közösségbe való olvadása olyan problémák, amivel együtt kell élned. Ezek hosszú távú helyzetek, amit lépésről lépésre kell majd megtanulnod kezelni. Együtt kell majd élned velük és hagyni, hogy a megoldások fokozatosan elérkezzenek hozzád és másokhoz, mert senkinek sincs válasza ezekre a dolgokra. A változások Nagy Hullámaira senkinek sincs megoldása. Sok ember van, aki látja a megoldást a Nagy Hullámok bizonyos aspektusaira, de senkinek sincs válasza vagy megoldása az egész dologra.

Senkinek sincs válasza arra, hogyan kell felkészülni a Nagyobb Közösségre, honnan is tudhatnák – nincsenek tisztában azzal ,hogy milyen is az élet e világ határain túl, nincsenek tisztában a nemzetek közötti elkötelezettségek összetettségével a Világegyetemnek ezen a részén és nincsenek tudatában azzal , hogy mi szabályozza az életet és a kereskedelmet az űr ezen régiójában, amiről majd tanulnod kell? Itt csak az Új Jelenések adhatnak betekintést. De még itt is növekedned és fejlődnöd kell, mert az igazi tanulás lépésről-lépésre történik. Nem egyszerre történik meg. Csak azok akik lusták, tétlenek és gyengék gondolják azt, hogy egy nagy megértésre tesznek szert abban a pillanatban. Soha nem így történik. Szakaszonként tanulsz, mert szakaszonként fejlödsz. A nagy problémákat és kihívásokat nem lehet gyorsan megoldani.

Ez az, amit az élet mindig is tanított és ez az, amit most meg kell tanulnod, hogy valódi erőre és képességre tegyél szert a változások Nagy Hullámaiban. Lépéseket kell majd tenned, nem mindig biztosan abban, hogy azok a megfelelő lépés, nem mindig biztosan a kimenetelükben, amit eredményezni fognak és nem irányítva a folyamatukat. Erősebbé kell majd válnod, jobb megfigyelővé és óvatosabbá abban, hogy mit teszel, mit mondasz és mi az aminek átadod magad. Ez a bölcsesség ára. Ez az erő és képesség ára, mert a változások Nagy Hullámaival szemben nem bolondozhatsz.

Vedd a történelmet példaként, de előre figyelj. Legyen tiszta az elméd. Tedd félre a feltételezéseidet. Tedd félre a hiteidet és a preferenciáidat, hogy láthassál, hogy tudhassál, hogy reagálni tudjál a világ jeleire és a benned lévő Tudás jeleire.

Ezek a jelek először árnyaltnak és talán homályosnak fognak tűnni, de idővel rendkívűl tisztává és erőteljessé fognak válni. El fogsz majd azon csodálkozni, hogyan is tudtad figyelmen kívül hagyni őket és elnézni felettük. Ez erőt és önbizalmat fog majd adni, hogy a jövőben a Tudás beszélni fog majd hozzád és ha abban a helyzetben vagy hogy erővel és elkötelezettséggel, feltételezés nélkül követni tudod, olyan dolgokat leszel képes navigálni, amelyek mások számára érthetetlennek és nyomasztónak tűnhetnek. Képes leszel meglátni az ajándékot ott, ahol mások csak a veszteséget fogják látni. Képes leszel felismerni, hogy mit kell tenned és mivé kell válnod, mialatt mások széthullanak és elhagyják magukat.

Ahogy haladsz előre, egyre nagyobb és nagyobb tisztánlátással fogod látni, hogyan tévesztett meg téged a múlt, hogyan vonta el a figyelmedet a múlt, hogyan tartott a múlt bizonytalanságban és saját magad megszállottjaként és hogyan tartott a múlt a önmagad megtapasztalásába zárva, mintha gyenge és tehetetlen lennél. Itt szükséged lesz alázatra, mert a helyzet nagyobb lesz, mint amekkora te vagy és nem fogsz tudni könnyű válaszokra támaszkodni.

Ez azért van így, mert ezek a változások Nagy Hullámai – óriásiak és hosszú ideig tartanak. Ezek a világ helytelen használatának emberi termékei, az emberi kapzsiság termékei, az emberiség konfliktusai, a világ erőforrásainak túlhasználása és az emberiség tudatlansága a Nagyobb Közösségben lévő élettel kapcsolatban.

A következmények elől nincs menekvés, mert az élet halad és neked vele együtt kell haladnod. A körülmények egyre nagyobb mértékben fognak változni. Képesnek kell lenned, hogy meglásd mit mutatnak, mit kell tenned és a Tudással való kapcsolatodnak erősebbé kell válnia, hogy meg tud különböztetni a cselekvés megfelelő pillanatát és a helyes cselekedetet.

Egyre nagyobb lesz a körülötted lévő széthúzás, harag, fusztráció, káosz és zűrzavar. Az emberek mérgesek lesznek. Az emberek feldühödöttek lesznek. Az emberek szorongásban fognak élni. Az embereknek nagy nehézségeik lesznek. Itt csak olyan egyénekre számíthatsz, akik Tudással reagálnak és a benned lévő Tudásra, mert körülötted mindenki más pánikba fog esni vagy megpróbálják magukat egyre jobban becsapni a nagy változással szemben.

A mentális környezet egyre jobban diszharmonikusabbá fog válni. Az emberek nagy nehézséggel és hatalmas félelemmel lesznek kizökkentve az önmegvalósító álmaikból. Az emberek önpusztító módon fognak viselkedni. Az ostobaság, a zavarodottság, az ellenségeskedés és konfliktus növekedni fog körülötted. Hogyan leszel képes fenntartani az összpontosításodat, a letisztultságodat, az öntudatodat és a Tudással való kapcsolatodat ebben az egyre nehezebbé váló környezetben? Ez egy fontos kérdés. És ezt csak a Tudásban lévő alapok kiépítésével lehet megválaszolni, ha tanulsz a változások Nagy Hullámairól és figyelembe veszel mindent amit csinálsz és vajon ezek a dolgok fenntarthatóak lesznek a jövőben.

Akkor is változnod kell, amikor mások nem változnak. Jobbra kell menned, amikor mindenki más balra tart. Akkor is reagálnod kell, amikor úgy tűnik senki más nem reagál vagy senkit nem érdekel. A Tudás cselekvéshez fog vezetni, amikor cselekedni kell, akkor is, ha senki más nem cselekszik úgy.

Itt nem hagyatkozhatsz azoknak az embereknek a beleegyezésére vagy egyetértésére, akiknek a jóváhagyására úgy gondolod, hogy szükséged van. Rendkívül józanná, magabiztossá és tiszta elméjűvé kell válnod. Kellő mértékben uralkodnod kell az érzelmeid és a reakcióid felett, hogy tudatába tudj maradni annak, hogy hol vagy és ki vagy, attól függetlenül mi történik körülötted. És le kell győznöd a félelem kísértését, hogy ne essél tagadásba, elkerülésbe vagy mások hibáztatásába.

Ez nem lesz könnyű, de megváltó hatású, mert ezen a ponton fog a nagyobb erő belőled felszínre törni. Ez az, ahol a Tudás ereje elkezdi felfedni az igazi valóságát és jelentőségét az életedben. Itt van az, ahol a világnak szánt valódi értékeid lehetőséget kapnak, hogy felszínre törjenek, ami ezelött még soha nem jött felszínre. Itt nem egy kényelmes és preferenciális életet fogsz élni, de egy letisztult és értelmes életet másokkal és a világgal. Mivel a kényelemek meg fognak szűnni. Az élvezetekben való elmerülés lehetetlenné fognak válni. És mégis ez a nagy eggyüttérzés ideje lesz, a nagy adakozás ideje, olyan idők, amikor nagyszerű kapcsolatok fogják kezdetüket venni és gyarapodni és a megváltás ideje a hatalmas és látszólag elsöprő nehézségek közepette.

Ehhez egy más szintre kell kerülnöd saját magaddal – nem úgy mint a saját magad kívánságainak és félelmeidnek a rabszolgája, nem mint egy gyenge és szánalmas ember, de úgy mint aki a világba lett küldve, hogy pont ilyen körülmények között szolgáljad a világot, amelyek egyre növekedni fognak körülötted. Ami ezelőtt történt az életedben egyre távolibbnak fog tűnni, ahogy közvetlenül reagálsz arra, amit az élet ma és holnap és az elkövetkező napokban az utadba helyez. Amit magadról gondoltál, amit úgy hitted, hogy akarsz, a szórakozottságaid, a magaddal való nagy konfliktusaid és a múltbéli csalódásaid és kudarcaid egyre távolabb és távolabb el fognak veszni a múltban, elmosva az élet folyama által. Mert amikor teljes mértékben a pillanatban élsz és készülsz a jövőre, a múlt nem tud kísérteni. Nem tud eluralkodni rajtad, mert az életedet olyan dolgoknak adod, melyek azonnaliak és nagyobb jelentőséggel bírnak.

A múltól azáltal menekülsz meg, hogy a jelennel vagy elfoglalva és készülsz a jövőre. A múlt bizonyos aspektusai továbbra is szolgálni fognak és a múlt bizonyos aspektusai továbbra is zavarni fognak, de összességében a hangsúly arra fogod helyezni, hogy a jelen pillanatba élj és készülj a jövőre.

Ez az elkötelezettség az élettel életet adó és életet helyreállító. Itt a Tudás egyre jelentősebbé fog válni, mint az emlékeid. Itt az egyértelműség tapasztalata fontosabbá fog válni, mint az ötleteid és a hiteid látszólagos jelentősége. Itt a látás és a reagálás képessége egyre fontosabbá fog válni a jóléted érdekében, mint a dédelgetett elképzeléseid a múltból. Itt hajlandó vagy feláldozni azt, akit gondoltál, hogy voltál, hogy megengedd magadnak, hogy idővel egy nagyszerű emberré válj, egy nagyszerűbb célt szolgálva. Itt a barátaid változni fognak, az ismerőseid változni fognak, a fontossági sorrendjeid változni fognak, a tevékenységeid változni fognak, a tudatosságod változni fog – mindez, hogy egy nagyszerűbb és biztonságosabb helyzetbe mozdítson az életben.

Itt muszály, hogy nagy legyen az együttérzésed mások felé, mert óriási lesz a kudarc és a zavarodottság körülötted. De ha ezt a felkészülést magadra vállalod, ami a sorsfeladatod,akkor együtt fogsz érezni másokkal, mert látni fogod, hogy valójában milyen nehéz megváltoztatnod a kapcsolatodat önmagaddal és a kapcsolatodat a világgal. Látni fogod, hogy mennyi összpontosított erőfeszítést igényel ez a részedről – számos helyzeten és hosszú időn keresztűl kitartó erőfeszítést. Meg fogod érteni a kihívást. Látni fogod, hogy minden az életben, ami jelentőségteljes az az elkötelezettség és a következetes önbevetés terméke. Látni fogod az értékét saját magad és mások számára. És az erő forrásává fogsz válni, amikor úgy tűnik, hogy a másoknak az ereje kudarcot vall.

2. A Nagy Hullámok és az Életed

As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on June 2, 2008
in Boulder, CO

Az emberek meg fogják kérdezni, „Milyenek lesznek ezek a Nagy Hullámok? Mire számíthatunk? Valójában mire készülünk fel? Ez egy nehéz helyzet vagy szörnyű helyzet? A válasz sok mindentől függ – az emberi reakciótól és felelőségtől.

Természetesen a viág erőforrásai csökkenni fognak és a biztosításuk nagy nehézséggel fog járni, különösen a szegény országokban, a szegény embereknek. És a konfliktus és a háború kockázata ezekért a csökkenő erőforrásokért nagyon nagy lesz. A kockázat nagyon nagy lesz.

Hogyan fognak az emberek reagálni? El fogja-e pusztítani magát az emberiség mialatt küzd és harcol, hogy ki fogja megkapni a megmaradt erőforrásokat vagy létre fog-e jönni egy nagyobb egység és együttműködés? A válasz bizonytalan, de bármelyik esetben is nagy nehézségek ideje felé haladtok.

A világ éghajlata változni fog és a legtöbb helyen melegebbé fog válni – a csökkenő élelmiszer- termelés, a csökkenő víz készletek, nagy nehézségeket hoznak létre a világ bizonyos részein. Ilyen körülmények alatt a társadalom összeomlásának a kockázata rendkívül nagy és komoly aggodalomra ad okot az a tény, hogy a legtöbb ember ezzel nincs tisztában vagy túl könnyedén veszik ezt.

Az emberiség túlköltekezte a természetes örökségét. Túlhasználta a világot, ezt a pompás és bőséges helyet. Az emberiség nem tervezett a jövőre. Nem tartotta kordában a viselkedését. A kapzsiság és konfliktus miatt, a visszaélés és korrupción keresztül elpazarolta a nagy természeti örökségét és most szembe kell néznie a következményekkel. A múltbéli bűnöket nektek kell megfizetni, mint ahogy a jelen bűneiért a gyermekeidnek kell majd megfizetni. Ezek a bűnök hibák, alapvető hibák és bizonyos esetekben óriási hibák.

Tehát, ezeket nem tudod megúszni. Nem tudsz valahova máshová költözni és mentesülni a változások Nagy Hullámaitól. Teljesen máshogyan kell majd élned és csak a benned lévő Tudás tud útmutatást adni, különösen ebben a kérdésben. Azon felül, hogy követed az „Életmód Ajánlatok a Nagy Hullámok Világában”, ami ebben a könyvben benne foglaltatik, a benned lévő Tudástól fog függeni, a másokkal való kapcsolataid erősségétől valamint a bátorságtól és az objectivitástól amit a körülményeidbe tudsz hozni, amelyek meg fogják határozni melyik utat kell követned. Mert minden meg fog változni és nagy lesz a bizonytalanság.

Mindaz, hogy hol élsz, hogyan élsz és kivel vagy együtt óriási hatásal lesz arra, hogy milyen körülményekkel kell szembenézned. És hozzá kell férned a Tudáshoz – a benned lévő mélyebb elméhez, az elméhez, amit Isten teremtett benned – hogy ezeket a kérdéseket megválaszold. A válasz nem feltétlenül egy magyarázat lesz, hanem lépések sorozata – olyan dolgok melyeket lépésrő lépésre meg kell tenned. Mivel a nagy változás megköveteli, hogy fokozatosan lépésenként haladj. Az egyetlen kivétel ez alól, amikor egy rendkívül sürgős esetben vagy, mint például egy égő házban vagy egy süllyedő hajón. Ezen túlmenően azonban olyan cselekvések sorozatát kell követned, aminek talán semmi értelmét nem látod abban a pillanatban, olyan cselekvések sorozatát, melyeket lehet, hogy mások ostobának vagy irracionálisnak tekintenek. Ezeket majd követned kell.

Tedd fel magadnak a kérdést, „Hol kellene élnem?” Folytasd a kérdezést és a lépések meg fognak jelenni, ha van olyan változtatás, amit ebben a tekinteteben meg kell tenned. Ez nem csak egyszer kell megkérdezni. Ismételten fel kell tenni a kérdést. Együtt kell lenned a kérdéssel. Együtt kell élned a kérdéssel és légy nyitott, tényleg nyitott afelé, ami számodra esetleg megmutatkozik, különösen akkor, ha már eleve úgy érzed, hogy a jelenlegi tartózkodási helyed nem végleges vagy aggodalmaid vannak a hely jövőbeli életképességét illetően.

Látod, nagyon nyitottnak kell lenned, mert a Tudás nemcsak a legbiztonságosabb és legkönnyebb helyre visz el. Oda fog vezetni, ahol a nagyobb erősségeid felszínre tudnak jönni, ahol a sorsodat be tudod teljesíteni, ahol az életedben igazán fontos szerepet játszó emberekkel leszel képes találkozni és az életed igazán fontos tevékenységeivel tudsz kapcsolatba lépni.

Ez teljesen túlmutat csak a biztonságban lét hatáskörén. És ez az egyik oka annak, hogy az emberek nem értik a választ, amikor válasz van adva. Nem értik vagy nem bíznak a mélyebb hajlamaikban, mert a kérdéseiket rejtett inditékkal teszik fel, hogy megkapják azt amit akarnak – gazdagságot , védelmet, hogy megtartsák azt amijük van vagy, hogy még többjük legyen. De a Tudás nem erre fekteti a hangsúlyt. A Tudás itt meg fog védeni, de egy nagyobb cél érdekében fog megóvni és megvédeni.

Bizonyos szempontból a változások Nagy Hullámai egy optimális környezetet nyújt a Tudás felszinre emelkedéséhez, mert valójában nincs olyan hely, ahol biztonságban leszel. Nem lesz olyan hely, amely tényleg biztonságos lesz, ahol továbbra is élvezheted a különféle juttatásokat, amelyeket esetleg a múltban élveztél, ahol biztonságban fogod magad érezni és mentesülhetsz a körülötted felmerülő nehézségektől.

Itt nem a személyiséged túlélése a kérdéses. Hanem a küldetésed megvalósítása. Mert te döntöttél úgy, hogy a világba jösz, amikor a Nagy Hullámok végig söpörnek a világon. Egy olyan időben érkeztél, amikor az emberiségnek meg kell birkóznia a Nagyobb Közösségből érkező kihívással, a körülötted lévő világegyetem beható erőivel. Nagy nehézség és bizonytalanság idejében érkeztél, nagy viszály és a háború kockázatának idejében. Ezért ne panaszkodj. Ne ítéld el vagy tagadd meg a világ körülményeit, amikor valójában ezek adják a megváltásodra és a beteljesedésedre a legnagyobb lehetőséget.

A nagyszerű kapcsolataid nem fognak hozzá eljönni, miközben valahol rejtőzöl, úgy teszel mintha boldog lennél, biztonságban és védettségben, a felesleges tulajdonaiddal körbevéve, az egyszerű és ártalmatlan és ostoba tevékenységeiddel elfoglalva. A nagyszerű kapcsolatok ilyen körülmények között nem fognak eljönni hozzád, csak alkalmi barátságok, csak olyan emberek, akik a hobbidban osztoznak vagy mások, akik szeretnének kihasználni vagy osztozni az esetleges vagyonodban.

A nagyszerű kapcsolatok a nagy változással és nehézséggel szembenézve fognak eljönni, mert ez az a környezet, ahol az emberek mélyebb és igazabb természete nyilvánvalóva válik. És az embereknek a nagyobb hűséget kell majd választaniuk saját magukon belül és mások felé. Ez az, ahol a nagyszerű kapcsolatok ismerté válnak, kifejlődnek és kifejeződnek. Itt nincs több ostoba és elkényeztetett idill. Nincs több vesztegetni való időd, hogy valakivel végtelen örömöket kergess, amikor valójában nincs hová együtt mennetek és semmi igazán fontosat nem tudtok együtt megvalósítani. Nincs több vesztegetni való időd, hogy szépséget, bájt és gazdagságot kergess, hogy magadról vagy másokról fantáziákat szővögess, hogy megpróbálj jól kinézni, hogy elfogadott légy és minden lehetséges módon megalázd saját magad, hogy megszerezd egy bizonyos személy vonzalmát és csodálatát. Az ilyen dolgokra most kevés idő lesz.

Míg ezek az idők rendkívül veszélyesek és kockázatosak, optimális környezetet nyújtanak a nagyobb erősségeid felderítéséhez és ezzel együtt a nagyszerűbb kapcsolatok sorához. Ez az, ahol az életed nagyobb célja és értelme felszínre jöhet, ha helyesen tudod a helyzetedet megérteni és ha megtanulsz a mélyebb természeteddel kapcsolatban lenni és erre egyre jobban támaszkodni.

Itt akkor is reagálnod kell, amikor mások nem reagálnak. Elővigyázatosnak kell lenned , amikor mások nem elővigyázatosak. Meg kell változtatnod a körülményeidet, amikor ennek megtételére úgy tűnik nincs közvetlen indok. Követned kell egy belső ösztönzést és egy belső útmutatást, anélkül, hogy teljesen megértenéd mi is történik és mit tartogat a jövőd és mi lesz az eredmény. Ha ennek megtételéhez nincs elég erőd vagy bátorságod, akkor csak ott fogsz maradni ahol vagy és egyre zavarodottabbá és szorongóbbá, egyre nyugtalanabbá és fusztráltabbá és megrögzötté válva, amíg a körülményeid szétesnek és szétmarják az életed, mint egy ember aki egy lassan csökkenő szigeten áll vagy egy csónakban, ahova egyre több víz hatol be.

Fel kell készülnöd a drámai cselekedetek megtételére és lehet, hogy egyedül kell cselekedned. Nem feltétlenül mindenki fog reagálni, akik most veled vannak – a barátaid vagy akár a családod – a változások Nagy Hullámaira vagy a bennük lévő Tudás erejére és befolyására. Csak aggódni és nyugtalannak lenni nem elég. Fel kell készülnöd a cselekvésre – nem elhamarkodottan, nem megszállottan, nem pánikba esve, de végrehajtva a felkészülésed lépéseit.

Az Új Üzenet által meg lettek adva A Lépések a Tudáshoz, hogy hozzá tudj kezdeni a Tudáshoz való mélyebb kapcsolat kiépítéséhez, mely kapcsolatra majd egyre jobban támaszkodnod kell a jövőben míg minden más forrásból származó bizonyosság kétségessé válik, felfordulásban és konfliktusban lesz.

Mert hova fogsz fordulni, kihez fogsz fordulni a nagy változás és bizonytalanság idejében? A közigazgatáshoz? A barátaidhoz? A családodhoz? A vallásodhoz? És ha ott nem találsz semmi bizonyosságot és egyértelműséget, a hobbidba a fantáziádba vagy a szenvedélyedbe fogsz belefeledkezni? Látod, ez egy kulcsfontosságú kérdés.

Isten Tudást adott neked, hogy segítsen, megóvjon és elvezessen téged a nagyobb beteljesedésedhez egy ilyen világban. Ezért ne kérjél semmi többet Istentől. Ha ez a nagyszerű adományt nem tudod befogadni – egy ajándék, ami túl van a becsléseden, egy ajándék, ami minden nap, minden körülmények között szolgálni fog – ha ezt nem tudod befogadni, ha nem fogsz benne bízni, ha nem fogod ezt követni, akkor ne kérjél csodát. Kérheted, de arra kell majd támaszkodnod, amit Isten adott neked. Egy olyan világot hoztál létre, ahol erre egyre nagyobb szükség lesz, egy olyan világban , ahol a fantáziát, a spekulációt és a feltételezést egyre nehezebb lesz létrehozni és fenntartani.

Egyre nehezebb idők jönnek. Az emberek egyre jobban el fognak szegényedni. Minden sokkal drágább lesz és bizonyos esetekben elérhetetlen lesz. Hogyan fogsz tevékenykedni egy ilyen környezetben? Az egyszerű örömökhöz kell fordulnod – a pillanat öröméhez, a természet szépségéhez, jelentős módon kapcsolódni más emberekkel, élvezni a nagyon egyszerű dolgokat. A kapcsolatoknak most majd egyszerűnek és őszintének kell lennie. Bár sok ember fog megtévesztést használni, hogy előnyre tegyenek szert másokkal szemben, a kapcsolatok egyszerűvé, közvetlenné és őszintévé kell, hogy váljanak.

Bizonyos értelemben az életednek hitelesebbé, egészségesebbé kell válnia és jobban egyensúlyba kell jönnie, ehelyett az eszeveszett törekvés helyett, hogy a fantáziáidat és a szükségleteidet, az elvárásaidat és mások elvárásait beteljesítsd – ezt az eszeveszett, kétségbeesett, boldogtalan életet, ahol semmi értelmét nem látod saját magadnak vagy hogy hová tartasz vagy mi is vagy valójában.

Tehát, még a változások Nagy Hullámaival szemben, még a beavatkozás veszélyével és a világon túlról érkező megméretettéssel szemben is meg van a lehetőséged arra, hogy az életedet rendbe hozd, hogy egy tényleges fontossági sorrendet kialakíts és ne vesztegesd az időd az energiád és az életerődet olyan dolgokra, aminek nincs semmi értelme, értéke vagy célja. Meg van a lehetőséged arra, hogy erőssé, integráltá, kiegyensúlyozottá, bátorrá, objektívé és eggyüttérzővé válj, míg ezelött egyszerűen a kultúrád függője voltál, megpróbálva olyan dolgokat elérni, olyanná válni és olyat csinálni, ami a természetednek nem alapvető vagy ami az ittléted nagyobb céljának megvalósítása szempontjából nem létfontosságú.

Itt az önmagaddal való kapcsolatod kritikus, alapvető, praktikus és titokzatos lesz. Bármilyen nehézséged is volt a múltban és bármilyen hibád vagy hiányosságod is van most, a pillanat szüksége és a jövőre való felkészülés szüksége fogja beárnyékolni. Ez egy tökéletes ellenszer az önmegszállottságra és a mentális betegségre, a gyenge mentális állapotra és a gyenge érzelmi állapotra. Most olyan dolgokat kell majd csinálnod, amit még soha nem kellett csinálnod, olyan dolgokat tanulnod, amit soha nem kellett tanulnod, hogy találékony és figyelmes légy.

Ne tekints a jövőre azon gondolkozva és aggódva, hogy vajon mit fogsz elveszíteni. Vedd észre, hogy a jövőnek meg van az ereje ahhoz, hogy felemeljen, hogy visszaadjon saját magadnak, hogy visszaállítsa az igazi képességeidet és az igazi célt, amiért ide jöttél. De meg kell szerezned a Tudáshoz való hozzáférést, mert csak a Tudás tudja, hogy ki vagy, miért vagy itt és hogyan leszel képes navigálni az előtted álló nehéz időket.

Ha előre fel tudsz készülni, akkor olyan helyzetben leszel, hogy másokon is tudsz segíteni. Ha vársz, a változás, amit meg kell majd tenned kétségbeejtő, drága és veszélyes lesz. Ha halogatod vagy megkérdőjelezed vagy kétled vagy úgy gondolod ez nem fontos, akkor egy egyre növekvő veszélybe helyezed magad és ennek következtében a sikerre való esélyed egyre lecsökken.

Ez nem egy elképzelt dolog. Ez nem puszta spekuláció. Az Új Üzenet elmondja neked, hogy mi az ami jön. Figyelmeztet téged. Felkészít. De a válasz még mindig rajtad múlik – hogy képes legyél reagálni és megtanuljad, hogyan kell bátorsággal és eltökéltséggel, lépésről lépésre követni a dolgokat, amelyeket meg kell tenned.

Az idő most fontos. Most nincs időd a bánkódásra. Most nincs időd arra, hogy más dolgokkal legyél elragadtatva és megzavarva vagy az életed körülményei által legyél feltartóztatva. Erre most nincs idő. Az életedet komolyan kell venned. Figyelned kell a világ által adott jelekre, amelyek azt mondják neked, hogy nagy változás közeledik. Meg kell tanulnod a benned lévő Tudás mozgására és a Tudás sürgetésére hallgatni.

A Lépések a Tudáshoz tanulmányozása meg fogja neked tanítani, hogyan kell olvasni a világ jeleit és a Tudás jeleit, mert ez egy egészen másfajta oktatás, ami semmi máshoz nem hasonlítható, amit maga a világ ajánlani tud. Ez az oktatás fantáziamentes. Előítélet nélküli. Mentes az idealisztikus jövőképtől. Mentes az emberi kompromisszumtól és az emberi korrupciótól. Tiszta és erőteljes, és erőssé kell válnod ahhoz, hogy kapcsolatba lépj vele, sőt meg fogja neked adni ezt az erőt.

Az emberi szükség hatalmas lesz a jövőben. Sok embernek nem lesz elegendő élelme vagy menedéke. Nagy zavargások lesznek a nagyvárosokban és a kisebb településeken is. Elég erősnek kell lenned, nem csak azért, hogy saját magad biztonságos helyzetbe kerülj, hanem hogy segíts másoknak is, különösen az időseknek és a fiataloknak. A konfliktus és a nélkülözés miatt életek fognak elveszni. Ez annak a döntésnek a függvénye lesz, hogy a nemzetek és a kultúrák megosztják-e a világ erőforrásait vagy megpróbálják saját maguk számára megszerezni.

Az eredmények skálája itt a nehéztől a szörnyűig terjed. A kimenetel meghatározása nem rajtad múlik. Az rajtad múlik, hogy felkészülj a jövőre és teljességgel a pillanatban élj – nyitott szemmel, odafigyelve, felelősségteljesnek lenni és megfelelő erőfeszítést tenni. Most nincs szükséged arra, hogy sok könyvet olvassál. Nincs szükséged arra, hogy filmeket nézzél. Nincs szükséged arra, hogy végtelen és értelmetlen beszélgetésekben vegyél részt emberekkel. Nincs szükséged, hogy elmerülj a hobbijaidban vagy az érdeklődéseidben. Csak arra kellene összpontosítanod, ami számodra jelentős és mélyebb értelemmel bír.

Az életedben van Négy Pillér. Mint az asztalnak a négy lába, ezek tartják fent az életedet. Tehát gondolj az életedre úgy, hogy van Négy Pillére – a Kapcsolatok Pillére, az Egészség Pillére, a Munka és Megélhetés Pillére és a Spirituális Fejlődés Pillére. Az életed csak annyira erős, mint a leggyengébb Pillér, az asztal leggyengébb lába. Ezen Pillérek erősségén múlik, hogy mennyit tudsz meglátni, mennyit tudsz megtudni és mennyit tudsz megtenni.

A legtöbb ember Pillérjei alig vannak kiépítve. Talán minden hangsúlyt egyetlen területbe fektettek bele. Az egész életüket a kapcsolataikra összpontosították vagy az egész életüket a munkájukra és a karrierjükre összpontosították, vagy az egészségük megszállotjává váltak és ez uralja mindent cselekvésüket. Vagy talán elmenekülnek és megpróbáltak a spirituális gyakorlataikban és a vallási meggyőződéseikben elmélyülni, miközben az életük többi területe alulfejlett és nincs egyensúlyban.

Van néhány ember, akiknek két Pillérje van kiépítve. De nagyon keveseknek van mind a Négy Pillérje megfelelően kiépítve. Ezt megtenni a különcség és a szélsőségesség tökéletes ellenszere. Mivel, ha az életed Négy Pillérjét tényleg építed és karbantartod, nem lehetsz szélsőséges és különc egyik területen sem. Nem lehetsz kényszeres. Nem lehetsz a függőségben, mert annyira el leszel foglalva az életed alapvető Pillérjeinek fenntartásával, nem lesz időd ostobaságra vagy önpusztító viselkedésre. Micsoda áldás ez és az eredmény alapos, egy erős életet adva számodra, nagyszabású képességekkel és alkalmassággal az életed minden aspektusában.

A Kapcsolataid Pillérjének tartalmaznia kell azokat az embereket, akik képesek reagálni a változások Nagy Hullámaira – olyan emberek, akik nem félelemből és szorongásból tevékenykednek, hanem bizonyosságból és meggyőződésből és a világ megsegítésének és támogatásának a vágyából.

A Munka Pillérednek egy olyan munkát kell képviselnie, amely a jövőben fenntartható – olyan munka, amely valós árúcikkeket vagy szolgáltatásokat tud nyújtani az embereknek, olyan munka, amely másokkal jelentőségteljes kapcsolatba hoz és ami meg tudja adni legalább azokat az alapvető dolgokat, amire szükséged lesz a világban való megélhetésedhez.

Az Egészséged Pillérjében, a testednek és az elmédnek a Tudás járműveként kell működnie. Mivel a Lényed igazi hierarchiájában a test szolgálja az elmét, és az elme szolgálja a Lelket. A jó egészség, a jó mentális egészség, a jó érzelmi egészség, önmagunkkal való őszinteség, másokkal való őszinteség, az észrevétel és a jövőre való felkészülés képessége, a Tudással való kapcsolódás képessége és az életed valódi alapjainak megléte, az egyszerű és kifizetődő élvezetek és a művészi kifejezések képessége – ezek képviselik az Egészség Pillérjét.

A Spirituális Fejlődésed Pillérje alapvetően a Tudással való kapcsolatodról szól – ezt a kapcsolatot kiépíteni, erre a kapcsolatra támaszkodni, bölcsességet tanulni, hogy azt a világban véghez vigyed, megtanulni, hogyan kell alkalmazni és felismerni és megkülönböztetni a Tudás erejét az elmédben lévő minden más kényszertől és befolyástól. Bármi is legyen a spirituális gyakorlatod, bármilyen vallási hited is legyen vagy akkor is ha nincs megfogalmazható vallásos hited, A Tudással való kapcsolatod köt össze azzal, amit Isten adott neked, hogy megvédjen téged, hogy irányítson és hogy elvezessen téged a nagyobb beteljesedéshez és a világ szolgálatához. Ez a Spirituális Fejlődésed Pillére.

Ezt a Négy Pillért muszály kiépítened. Ez alapvető fontosságú a jövőre nézve, mivel nehéz és instabil idők lesznek. Minnél erősebb az alapzatod, annál jobban leszel felszerelve a világban lévő viharok átvészelésére és a növekvő káosszal való megbirkózásra, ahogy a körülötted lévő emberek zavarodottsága, szorongása és dühe növekszik. Tudnod kell majd, hogy hova menjél, mit csináljál, mit mondjál, mit ne mondjál, hol avatkozz közbe, mibe ne avatkozz bele, hol kel felszólalni, hol nem kell felszólalni, hova kell utaznod, hova nem kell utaznod.

Muszály , hogy ez az alapzatod meglegyen, különben a Nagy Hullámok el fognak mosni.Túlterheltnek fogod magad érezni. Az életed ki fog csúszni a kezedből és nincstelenűl fogsz maradni, kitéve a világban lévő és még a világon túl lévő nagyon sötét befolyásoknak. Ismételten, ezen idők nehézsége tőkéletes alkalom arra, hogy újrakapcsolódj az életeddel, hogy kiépítsd a Négy Pilléred, hogy helyreállítsd a becsületed, hogy határozott lépéseket tegyél és megtanulj bátornak és objektívnek lenni.

Ez itt nem felfogás kérdése, hogy szerető vagy félénk vagy- e. Itt valójában arról van szó, hogy bölcs vagy- e vagy ostoba, felelősségteljes vagy-e vagy felelőtlen. Ne válaszd el magad és gondol azt, hogy ez mind csak felfogás kérdése. A Nagy Hullámok sokkal erősebbek, mint te vagy. A megerősítéseiddel vagy a kinyilatkoztatásaiddal nem fogod tudni megváltoztatni ezeket. De meg tanulhatod enyhíteni ezeket, alkalmazkodni hozzájuk, az előnyödre használni őket és mások megsegítésére használni őket.

A körülötted lévő emberi szükség óriási lesz – nagyobb lesz, mint bármelyik világháború. És felkészültnek kell lenned arra, hogy az emberekről gondoskodj, emberekről akiket talán nem is ismersz és olyan módon segíts másokat, ami számodra új lesz és váratlan. Nagy lesz az élelmiszer hiánya és bizonyos helyeken a víz hiánya. Az energiaforrásaidhoz való hozzájutás értékessé, nehézzé és költségessé fognak válni. Politikai és gazdasági instabilitás lesz és sok helyen a világban sok lesz a polgári zavargás.

Ezt a világot jöttél szolgálni, és minél jobban kapcsolodsz a benned lévő Tudáshoz, annál jobban fogod tudni ezt felismerni, ami le fogja nyugtatni a félelmeidet és a szorongásidat és megerősíti az erődet és a hatalmas Forrásodat és az összes jelentős kapcsolatot, ami itt téged szolgál és segít.

Azért jöttél, hogy szolgáld a világot az átalakulásban, a világot aminek sokféle módon egyesülnie kell, hogy az emberi család alapvető szükségleteinek megfeleljen, a világot aminek fel kell készítenie magát, hogy kezelni tudja a nehéz beavatkozásokat a világon túlról érkező fajoktól, akik azért vannak itt, hogy kihasználják a gyenge és megosztott emberiséget.

Ez az emberiség legnagyobb órája, a legnagyobb kihívása, legnagyobb veszélye és a legnagyobb lehetőség az egyesülésre és az együttműködésre, ahol az emberiség erőforrásai és az emberiség nagy tehetségei összpontusulnak, hogy fenntartsák a civilizációt, hogy helyreállítsák a világot és felkészüljetek a jövőtökre és a sorsotokra a Világegyetemben lévő intelligens élet Nagyobb Közösségén belül.

Mégis, ezzel egy egészen más irányba kell majd haladni, másfajta megközelítéssel. Meg kell majd tanulnod, hogyan kell ezt csinálni és megerősödni, és gyorsan, mert az idő most lényeges. Minden hónap és minden év kritikus annak meghatározásában, hogy erősebbé vagy gyengébbé válsz, jobban felkészülté vagy kevésbe felkészülté, biztosabbá vagy bizonytalanabbá, jobban kapcsolódsz másokhoz egy jelentősebb módon vagy kevésbé kapcsolódsz.

A változások Nagy Hullámainak a tudatossága Isten nagy hívása számodra és egy nagy ajándék számodra, aki olyan szerencsés vagy, hogy ezeket a szavakat olvasod. Mert a nagy szeretet az, ami elhozza ezt a figyelmeztetést, ezt az áldást és ezt a felkészülést a világba – szeretet az emberiség felé, szeretet az emberiség lehetőségei felé és aggodalom, hogy ellássa az emberiséget azzal, amire szüksége lesz ahhoz, hogy lásson, tudjon és felkészüljön az életre egy radikálisan változó világban és felkészüljön a jövőre a Nagyobb Közösségen belül, ami most a nagyobb sorsodat képviseli.

Vedd úgy ezt a tudatosságot, mint a nagy szeretet ajándéka, mivel ez egy nagy szeretet. Fogadd úgy, mint egy visszaigazolás arra, amit a legmélyebben tudsz, mivel ez egy visszaigazolás. Fogadd úgy, mint a szeretetből és tiszteletből eredő ajándék, mivel ez az. A legjobb tudásod szerint használd és kövessd, mivel így tiszteled az Istennel való kapcsolatodat. És így fogod beteljesíteni a nagy célodat, ami ide hozott téged ebben az időben.

1. A Változások Nagy Hullámai

As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on July 27, 2007
in Boulder, CO

Nagy változás érkezik a világra, olyan vátozás amit még az emberiség soha nem látott – a változás Nagy Hullámai mind összefutnak ebben az időben. Mivel az emberiség olyan sok féle módon ráhatással volt a világra és ezeknek a ráhatásoknak az eredményei most felgyülemlettek – erőt gyüjtve, összefutnak egy olyan időben, amikor az emberiség ennek nagymértékben nincs tudatában és felkészületlen.

A Nagy Hullámok nem egy eseményt jelent. Ez nem egy egyszerű dolog, ami csak egy kifejezett időben történik, mivel az emberiség olyan változások erőit indított most be, amivel folyamatosan meg kell küzdenie. Mert te egy csökkenő erőforrások világában élsz most, olyan világban aminek az éghajlata súlyossan érintett, olyan világban amelynek ökológiai állapota rosszabbodik, olyan világban ahol az emberiségnek szembe kell néznie az élelmiszer és víz nagy hiányának eshetőségével és a nagyon nagyméretű fertőzések és betegségek kozkázatával, melyek még a világ gazdagabb országaira is kihatnak. Az egyensúly most kibillent és megváltozott, és most az emberi család egészének össze kell fognia és egyesülnie, hogy megbirkozzon ezekkel a nagy kihívásokkal.

Az egyre növekvő népesség és a csökkenőben lévő erőforrások mellett az emberiségnek egy nagy döntéssel kell szembenéznie, egy alapvető választással, hogy melyik irányba menjen. A nemzetek kihívják-e egymást és versenyeznek-e a fennmaradó erőforrásokért? Vajon harcolni és küzdeni fognak, hogy ki fogja ellenőrizni ezeket az erőforrásokat és kinek lesz hozzáférhetősége ezekhez az erőforrásokhoz? Hiszen valójában az emberiség viharos múltjában minden nagy háború alapvetően ezeknek az erőforrásoknak a megkaparintásáért és irányításáért való küzdelemről szólt.

Vajon a világ gazdag országai ragaszkodni fognak-e ahhoz, hogy az ő életmódjukat muszály megőrizni és ebből adodóan versenyre lépnek és megütköznek egymással ezzel tovább rontva a világ többi részét, kirabolva a világ szegényebb embereinek azt a képességét, hogy fenntartsák önmagukat, hogy néhány pompás és elkényeztetett életmódot fent lehessen tartani a gazdag országokban?

Ha az emberiség ezt az utat választja, akkor elhúzódó konfliktusok és tartós hanyatlás időszakába fog belépni. Ahelyett, hogy megőrizné és elosztaná a megmaradt erőforrásokat és megteremtené az új világ állapotához az alkalmazkodási képességet, az emberiség el fogja pusztítani azt ami maradt, ezzel saját magát szegényen és kifosztottan hagyva, óriási ember élet veszteségével és nagyon komor és súlyos kilátásokkal a jövőre nézve.

Míg, ha az emberiség egy másik utat választ, felismerve a változások Nagy Hullámaiban rejlő veszélyeket, felismerve a valóságuk komolyságát és az embereiség jólétére és jövőjére lehetséges nagyszabású következményeit,akkor a bölcs egyének és a nemzetek vezetői és a vallásos intézmények felismerhetik, hogy megosztottan az emberiség kudarcba fog fulladni a változások Nagy Hullámaival szemben. De egyesülten az emberiség egy új irányt tud feltérképezni, felkészülve a változások Nagy Hullámainak a hatásaira és ezzel elindítva a nagyobb együttműködés és nagyobb egység útjának a kezdetét, melyet az emberiség mint egész valaha is tapasztalt. Ez most nem a vallási elvek vagy magas etikai értékek által lesz megteremtve, hanem pusztán a szükségszerűségből.

Mert mit remél egy nemzet mit tud elérni, ha a világ elmerül a konfliktusba és a nélkülözésbe? A világ nemzetei most túlságosan függenek egymástól ahhoz, hogy a háborút és a konfliktust válasszák anélkül hogy rombolást és nélkülözést hoznának mindenkire.

Egyesülten nagy esélyetek van. Szétválva nem fog sikerülni. És a kudarcotok hosszú távú és rendkívűl költséges lesz – nagyobb lesz bármely más háborúnál mint ami valaha ebben a világban történt, sokkal pusztítóbb bármely emberi konfliktusnál, amiről az emberiség valaha is tudott.

A lehetőségek száma kevés, de ezek alapvetőek. És ezeket a döntéseket nem csak egyszerűen a nemzetek vezetőinek és a vallási intézményeknek kell meghoznia, hanem minden egyes polgárának. Minden személynek választania kell, hogy harcolni és versenyezni fog, hogy ellent fog-e állni a változások Nagy Hullámainak, hogy küzdeni fog-e önmagával és másokkal az elért életmódja fenntartásáért. Vagy fel fogják ismerni a nagy veszélyt és egyesülni fognak, hogy megkezdjék a behatásra való felkészülést és az emberiség egy új és másfajta jövőjének a kiépítését?

Mert ahogy most élsz, ezt nem tudod fenntartani. Azok a gazdag nemzetek, azok a gazdag emberek, azok az emberek akik megszokták a bőséget, úgy érzik, hogy ez nem csak jogukban áll, de az élettől és Istentől származó jogosultságuk – fel kell készülniük, hogy megváltoztassák hogyan élnek, sokkal egyszerűbben élni, sokkal igazságosabban élni, mert a fennmaradó erőforrások megosztása ezt meg fogja kívánni.

A gazdagoknak gondoskodniuk kell a szegényekről és a szegényeknek gondoskodniuk kell egymásról, különben mindenkire kudarc vár, gazdagra és szegényre egyaránt. Nem lesznek győztesek, ha az emberi civilizáció elveszik. Nem lesznek mindenek fölött álló nemzetek. Nem lesznek mindenek fölött álló törzsek vagy csoportok vagy vallási csoportok, ha a civilizáció elveszik. És a változások Nagy Hullámainak meg van ahhoz az ereje, hogy az emberi civilizációt kudarcba vezesse. Ennyire nagyszabásuak. Ennyire hosszantartó lesz a hatásuk.

Ezért az első nagy kihívás számodra, hogy szembenézz a nagy kihívással – anélkül, hogy megoldáshoz ragaszkodnál, anélkül, hogy az általad tudott és látott igazság ellen harcolnál, anélkül, hogy másokat hibáztatnál vagy másoktól várnád el, hogy megoldják számodra a problémát. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia abban, hogy hogyan él, hogyan gondolkodik, hogyan cselekszik, az elöttük lévő mindennapi döntésekben és azokban a döntésekben amivel a jövőben kell szembe nézniük. Mindenkinek, különösen a gazdag országokban élőknek, fontolóra kell vennijük, hogy hol élnek, hogyan élnek, milyen fajta munkájuk van, hogyan keresik meg a megélhetőségükhöz valót, hogyan használják fel a világ erőforrásait, milyen módon használják az energiát – mindezeket a dolgokat.

Ez minden bizonyal nem az az idő amikor kétértelműek és önteltek lehetünk. Ez bizonyosan nem az az idő, amikor azt gondolhatjuk, hogy a kormányok vezetőinek kell a problémáidat megoldaniuk, mert most neked kell az életedet és a körülményeidet szemügyre venni.

Ez olyan, mint amikor a számlabefizetés ideje elérkezett. Az emberiség már nagyon régóta költ és kölcsönöz a természetes örökségéből, régóta elhalasztva a következmények megfizetését és most a visszafizetés ideje elérkezett. Most a következmények erőteljesen megmutatkoznak és sok ilyen van.

Most kell elszámolni azzal, amit teremtettél. Most kell figyelembe venni a körülményeidet. Most kell figyelembe venni a világot, amit magadnak létrehozol. Az emberiség elherdálta a természetes örökségét. Ez a gazdag, pazar világ, amit a minden élet Teremtője adott az emberiségnek saját világaként, ki lett rabolva, el lett herdálva és el lett vesztegetve – kapzsiságon keresztül, korrupció révén, háború és konfliktus által, felelőtlen magatartás révén, figyelmetlenség és tudatlanság által – és most a következmények elkezdenek kialakulni. Ez nem csupán egy távoli eshetőség vagy probléma a jövőbeli generáció számára.

Ezt a világot jöttél szolgálni. Ilyen világot teremtettél. Most ezekkel a körülményekkel nézel szembe. És szembe kell, hogy nézzél velük. Felelősséget kell vállalnod azért, hogy kis részben te is hozzájárultál a megteremtésében. Szégyenkezés nélkül el kell fogadnod ezt a felelősséget, de ettől függetlenül a felelősség mégis ott van. Mert a változás Nagy Hullámaival szemben nincs hova futnod és elrejtőznöd. Nem tudsz csak egyszerűen összecsomagolni és vidékre költözni vagy egy olyan helyet találni, ahol elrejtőzhetsz míg a vihar áthalad, mert ez a vihar hosszú ideig fog tartani, nincs hová futni és elrejtőzni.

Csak a benned lévő Tudás, a benned lévő mélyebb értelem, amit Isten helyezett beléd fogja tudni, hogyan kell kezelni ezeket a körülményeket és azt az óriási változást, ami az emberiség számára jön. Csak ez a mélyebb Tudás, ez a szent Tudás fogja tudni, hogyan lehet az elkövetkezendő időket navigálni, hogyan kell a zavaros vizeken át vitorlázni, mert a vizek zavarosak lesznek.

Talán már hozzászoktál, hogy nem vagy megzavarva a világ nagyobb problémái által. Talán már kellőképpen elszigetelted magad, hogy ez távolinak tűnik, ahonnan ez nem lesz probléma a számodra. Úgy tűnik, hogy ez valaki más problémája, egy másik ország problémája, olyan probléma amivel más embereknek kell szembe néznie és megbirkóznia. De az ilyen fajta elszigetelődésnek most vége. Nem lehetséges az, hogy a változások Nagy Hullámai nem lesznek nagy hatással rád. Nem lehetséges az, hogy nem fogják megváltoztatani a körülményeidet, talán még drámaian is.

Lényegében nem tudod megváltoztatni azt , ami most jön, de fel tudsz készülni rá. Alkalmazkodni tudsz hozzá. Fel tudod használni, hogy hozzájáruljál az emberek jólétéhez, mert valójában ez az amiért a világra jöttél. Egy magasabb szinten, a gondolataidon és hiteiden túl van az igazság, hogy egy küldetéssel jöttél a világra, hogy egy cél érdekében vagy itt és Isten azért küldött a világba, hogy éppen ezen körülmények között szolgáld a világot, amelyek most feléd közelednek.

Ezért, mialatt az elmédben talán nagy félelemel vagy felindulással, haraggal és felháborodással reagálsz – lehet, hogy rendkívül zavarodott és meghökkent vagy, talán tehetetlennek és impotensnek érzed magad ilyen nagy kihívásokkal szemben – de legbelül, a Tudás szintjén, ez valójában a te időd. Ez az, amikor a nagy elhivatásod ideje meg fog szólalni számodra. Ez az az idő, amikor a nagyobb kincseid elő fognak tárulkozni, mert ezeket te magad nem tudod előhívni. Ezeket elő kell hívni belőled. És a hívásnak a világból kell érkeznie, mert ezt a hívást te magad nem tudod megtenni, ha ez a hívás valódi. Te nem tudod magad egy nagyszerűbb életbe beavatni. Mivel a hívásnak rajtad kívülről kell érkeznie – kihívva a benned lévő kincseket, egy nagyobb lelkiállapotra és tudatosságra valamint egy nagyobb felelősségi pozicióba hívva.

E nélkül a hívás nélkül egyszerűen vagy tagadó álláspontba lépsz és megpróbálod elfelejteni és tudatlan és bolond maradsz, vagy harcolni és küzdeni fogsz hogy megőrizd mindazt, amire jogosultságot érzel, vagy ami még mindig jár neked. Félelemből és méregből fogsz cselekedni. Másokat fogsz szídni. Rendkívül félni fogsz és hihetetlenül össze leszel zavarodva. Abban fogsz hinni, hogy valami meg fog menteni, hogy van egy olyan megoldás a láthatáron, ami ezeket a problémákat majd mind el fogja tüntetni. Nem fogod látni és nem fogod tudni és nem fogsz felkészülni. És amikor a Nagy Hullámok jönnek felkészületlen és kiszolgáltatott leszel.

Bizonyára láttad már, hogy a természet könyörtelen a felkészületlennel szemben. A természet nincs kegyelemmel azok felé, akik nincsenek felkészülve az eshetőségekre. Isten meg szeretne menteni a kudarctól, a konfliktusoktól és a viszálytól. Ezért lett a Tudás beléd helyezve. Isten tudja, hogy mi érkezik az emberiség számára. De az emberek továbbra is vakok és ostobák és önkényeztetőek. Isten tudja, hogy ha nem készülsz fel, ha nem leszel a Tudásban erős, ha nem hagyod a kincseidet magadból előhívni, ha egy régi élethez ragaszkodsz, régi elméletekhez és feltételezésekhez, akkor kudarcot fogsz vallani. És a kudarcod borzasztó lesz.

Mégis a benned lévő Tudás készen áll a válaszra. Nem fél a Nagy Hullámoktól. Sőt, fel van rájuk készülve, mert ez a te sorsod. Nem csak egyszerűen azért jöttél a világra, hogy fogyasztója légy, hogy pusztán helyet foglalj el, hogy csak tovább lealázd a világot és felhasználd az erőforrásait. Nem ez az ami idehozott, a szívedben tudod, hogy ez igaz. De amit igaznak tudsz és amit gondolsz még nem ugyanaz. És ezért össze kell hangolnod magad a Tudással és tanulnod kell a Tudás Útjáról és meg kell tenned a Lépéseket a Tudáshoz, hogy ez legyen a vezetőd és tanácsosod.

Szükséged lesz erre a belső bizonyosságra, mert körülötted zürzavar , düh és konfliktus lesz, míg az emberek meg lesznek fosztva, míg az emberek fegyegetve érzik magukat, míg az emberek biztonsága mindenütt kétségessé válik. Látni fogsz egyéneket és csoportokat haraggal és felháborodással reagálni. Látni fogsz egymást fenyegető nemzeteket és ez már folyamatban van. És a kialakulóban lévő nagy konfliktusok és a háború nagy veszélye, mind a politikával és a vallással lesznek álcázva, holott a konfliktusok az erőforrások véget folynak. Ki fogja megkaparintani ezeket az erőforrásokat? Ki fogja ellenőrzés alatt tartani ezeket az erőforrásokat?

Az efajta konfliktusok már megkezdődtek és javában tartanak. És a nagyobb konfliktusok és nagyobb háborukra való esély napról-napra növekszik. A tűz már ég a világban és a konfliktus nagyobb tűzének a parazsa felfűtés alatt áll és a megjelenésükhöz kellő feltételek érettek.

Bizonyára ha védelmet szeretnél és az érkező nagy változásokból előnyösen részesülni, nem maradhatsz a jelenlegi helyzetedben, a jelenlegi gondolkozásmódoddal, a jelenlegi feltételezéseiddel. Egy mélyreható változásnak kell benned történie és ezt a változást mind a világ állapota valamint a benned megjelenő Tudás fogja előhozni. Szellemileg, lelkileg és érzelmileg nem maradhatsz abban az állapotban ahol most vagy és nem lehet igaz reményed a túlélésére és előnyszerzésre az érkező nagy változásokból.

Ez az a nagy figyelmeztetés, amit az Új Üzenet* bemutat. A változások Nagy Hullámai közelednek a világra és az emberiségnek a világon túlról jövő versengéssel kell szembenéznie – világon túli fajok beavatkozásával, akik igyekeznek kihasználni a gyenge és megosztott emberiséget, akik hasznot szeretnének húzni az emberi civilizáció visszaeséséből. Az Új Üzenet Tanítása nagyon világosan mutatja be ennek a valóságát. És ezt nem nehéz megérteni, ha a védekező rendszeredet leereszted, ha a preferenciáidat félre teszed, ha tiszta szemmel nézel és hallgatsz a világra, hogy lássál és tudjál.

Mégis, meglepő, hogy az efajta józan ész nem gyakori. Az emberek elvesznek abban, amit akarnak vagy abban amit félnek elveszíteni. Elvesznek a konfliktusaikban, a sérelmeikben, a saját magukkal és másokkal való küzdelmeikben. Tehát amit természetes látni, hallani és tudni és cselekedni, elveszetté válik – befedve az emberi gondok, az emberi vágyak és emberi konfliktusok által.

Minden bizonnyal az emberiség most elérte a nagy küszöböt, ami meg fogja határozni a sorsát és a jövőjét. Erre minden bizonyíték körülötted van és ezt magadon belül érezheted – a szorongás érzése, a bizonytalanság érzése, a zavarodottság , a felfogás. A világban lévő jelek beszélnek hozzád – azt modják, hogy nagy változás közeledik, hogy ezek a küszöbödön állnak.

*Lásd „Fontos Kifejezések”

Ezeket a dolgokat érezheted, ha megengeded magadnak ezeket a dolgokat érezni – anélkül, hogy megpróbálnál előlük elrejtőzni vagy elfutni, vagy anélkül hogy ragaszkodnál ahhoz, hogy boldog és gondtalan légy, anélkül hogy az elmédet ostoba célok elérésével elvond és elfoglald, hogy ne halljad meg a világ jeleit, a világ hívását és a benned keveredő Tudást.

Ez a te időd. Ez az amiért jöttél. Ezek a te időd nagy eseményei. Ez a nagy küszöb, ami az emberiség elött áll, mert most fel kell készülni a jövőre ami a múlttól ellentétes lesz. Az élet nem úgy fog tovább menni, mint ahogy azt ismerted, zavartalanul. Az emberiség nem fog csak egyszerűen más energiforrást találni vagy valami mágikus megoldást, hogy fenntartsa néhány ember kiváltságát.

Mert egy hanyatlóban lévő világban élsz. Azok az erőforrások, amelyek a nemzeteknek jólétet, biztonságot és stabilitását adnak, most csökkenőben vannak. A környezet, amelyben élsz egyre növekvő kényszer hatása alá fog kerülni a környezet pusztulása révén, a klímaváltozás által és olyan sok más behatás miatt, amit az emberiség oly régóta a világra helyezett.

Ezért a szakadéknál állsz. Továbbra is a tudatlanságot fogod választani és harcolni és küzdeni fogsz majd, amikor a tudatlanságod és a tagadásod végül is cserben hagy? Vagy bátorság és a bölcsesség útját fogod választani a felkészülésben és megengedet Isten nagy ajándékát a Tudást, hogy vezessen és irányítson téged?

Ahhoz, hogy ismerd Isten nagy ajándékának a jelentését, meg kell látnod az emberiség elött álló kihívás vonzatát és a mélységét. Érezned kell magadban a szükségét, felismerve, hogy te magad nem tudod a választ és még a nemzeteknek és a szakértőknek és a tudósoknak sincs igazán válaszuk. A probléma egy részére van megoldásuk. Azon dolgoznak, hogy riasszák és felkészítsék az emberiséget, de az emberiség nagyon le van maradva a változások Nagy Hullámaira való felkészülésben. Az óra későt mutat, és ti felkészületlenek vagytok.

Tehát érezned kell magadban az igazi szükséget, hogy Isten nagy ajándékára, amit most ad válaszolni tudjál – egy ajándék ami semmi máshoz nem hasonlítható amit az emberiség valaha is kapott – mert az emebriség most egy olyan kihívással és válsággal áll szemben, amivel ezelött még soha nem kellett szembesülnie.

Ahhoz, hogy meglásd a megoldást, érezned kell a szükségét. Fel kell ismerned a szükségét. Szembe kell nézned a változások Nagy Hullámaival. Össze kell illesztened a darabokat és a jeleket, hogy lásd a képet, amit mutat neked. Ez a kép világos és nyilvánvaló, de ez azok számára nem nyilvánvaló, akik nem néznek, akik nem gondolkodnak, akik nem értik az alapvető kapcsolodásokat, amelyeket meg kell tenni, ahhoz, hogy tisztán láthassad a képet.

Bármely bátor cselekedet, ami a koncentrálásodat és az energiádat átirányítja, mindig egy belső és sürgető szükségen kell alapulnia. Az emberek nyugalmi körülmények alatt ritkán tesznek előrelépést bármilyen törekvési területen. Az igazi előrelépést egy mély és sürgető szükségnek kell hajtania – mind a körülményeidből és a világ igényeiből érkező nyomás által valamint a benned lévő Tudás révén. A Tudás sürget arra, hogy tudatossá válj. Arra ösztönöz, hogy lelkileg, érzelmileg és gyakorlatilag felkészítsd önmagad az érkező nagy kihívásokra, az életed nagy eseményeire és a nagy kapcsolatokra, melyek rád várnak. De ezek a kapcsolatok csak az életed nagyobb kihívásaival való találkozásnál fognak kialakulni.

Ne aggódj, hogy mások nem reagálnak. Ne izgasd magad, hogy az emberiség továbbra is tudatlan valamint ostoba és elnéző a hódítások és konfliktusok terén. Mert ez a hívás neked szól. Neked kell a saját életedért és az ittléted okaiért felelősséget vállalnod. A hívás neked szól. Nincs szükséged a mások hozzájárulására ahhoz, hogy reagálj. Sőt, nem lesz ilyen hozzájárulás. Lehet, hogy te leszel az egyetlen ember akiről tusz, aki válaszol. Még ha ez is a helyzet, akkor is reagálnod kell. Nem várhatsz másoktól biztositékot arra, hogy reagálnod kéne, mert amikor már mindenki reagál, pánic és viszálykodás lesz. Megpróbáltatás és konfliktus lesz. Nem akarsz addig a pillanatig várni, amikor már mindenki reagál, mert káosz lesz.

Fel kell készítened saját magad és az életed. Meg kell erősítened a kapcsolataidat. Tanítanod kell azokat az embereket, akik közel állnak hozzád – azokat, akik meg tudják hallani és reagálni tudnak.Félre kell tenned a céljaidat és a preferenciáidat, hogy reagálni tudj a világra. Újra kell értékelned azt, ahol élsz, ahogy élsz és kivel vagy együtt azon szempontok alapján, hogy ki tud veled tartani és ki tud veled felkészülni és ki nem. Újra kell értékelned a munkád és annak a jövőben való életképességét. És ezt a körülötted lévők bátorítása és beleegyezése nélkül kell megtenned, mert ez valószinűleg így lesz.

Az elméd nem akar szembenézni a jövővel. Az elméd más dolgokat fog akarni, mert az elme gyenge és esendő. A félelem és a preferencia hajtja. De van benned egy mélyebb elme, a Tudás elméje. Nincs megzavarva. Nem áll konfliktusban saját magával. Nincs kitéve a világ csábításainak vagy bármely más erőnek, mert csak Istennek válaszol. Ez az egyetlen olyan részed, amely bölcs.Tartalmazza az életcélodat, amiéer a világba jöttél és az Istennel való alapvető kapcsolatodat képviseli, ami a Különvállás alatt nem veszett el.

A világ minden látszata ellenére, a világ minden tevékenysége, élvezete és tragédiái ellenére, te kapcsolatban maradsz Istennel. És Isten a világba küldött, hogy szolgáld a világot nagy szükségében. Ezért vannak bizonyos erősségeid, melyeket használni kell és bizonyos gyengeségeid, amelyeket fel kell ismerni és megfelelően kezelni. Mert nem lehetsz gyenge és ambivalens a változások Nagy Hullámaiban. Ezek elő fogják hívni belőled a benned lévő alapvető erőt és erre az alapvető erőre szükséged lesz. Ilyen nagy nehézségek és megpróbáltatások közepette nem bolondozhatsz.

Ugyanis, a Nagy Hullámok a világ felé tartanak. Nem tudsz elmenekülni előlük. Mélységesek és hosszantartóak lesznek. Megvan hozzá az a világosságod, józanságod és öszinteséged, hogy ezeket tisztán lásd, hogy érzelmileg és lelkileg felkészülj rájuk és hozzákezdjél ezek alapjait magadban kiépíteni – a benned lévő Tudás által létrehozott alapot, a kapcsolatok alapjait, a cselekvések és a bölcsesség alapjait? Nem csak azért építed ezt az alapot, hogy ezeket a nagy kihívásokat képes legyél navigálni, hanem azért is, hogy képes legyél másokat segíteni és szolgálni.

Mert tudnod kell, hogy az emberi szükségletek sokkal nagyobb mértékben fognak megnővekedni a jövőben. Mindenki sokkal szegényebb lesz és sokan lesznek nincstelenek. Itt olyan erősnek kell lenned, nem csak azért, hogy magadról gondoskodj, de másokról is gondoskodnod kell – gondoskodni az idősekről és a gondoskodni a gyerekekről. Természetesen, te saját magad nem fogsz mindenkiről gondoskodni, de egyértelmű lesz, hogy a szomszédaid és kapcsolataid közül kik azok akik különösen gyengék és kiszolgáltatottak. Erősnek kell lenned ahhoz, hogy őket is ellásd.

Habár ez túl nagy tehernek tűnhet, és ez nem az amit szeretnél, valójában ez az ami meg fog váltani,mert ez fog a konfliktusaidból, a szenvedélybetegségből, az alacson önértékelésből, a megbánásaidből valamint a fájdalmas emlékeidből visszahívni. Ez fog önmagaddal, másokkal és a világgal egy valódi kapcsolat létrehozására kényszeríteni.

Tehát ne csak tragédiaként vagy nagy veszélyként nézz a változások Nagy Hullámaira, hanem mint elhívás, mint követelmény – egy elhívás és követelmény, amely helyre tud állítani és meg tud váltani téged, elő tudja hívni a benned lévő Tudást és a nagy adományokat, amelyeket adni jöttél, mely adományokat a most felmerülő körülmények fogják meghatározni.

A változások nagy Hullámai nagy tisztulást fognak az életedbe hozni és meg fogják mutatni a gyengeségeidet csakúgy mint az erősségeidet. Fel fognak rázni a beteljesedés és a tragédia álmaiból. Észhez fognak téríteni és elvezetnek a benned lévő Tudáshoz. Ezért ne állj nekik ellent. Ne tagadd meg őket. Ne gondold azt, hogy jelentéktelenek vagy azt, hogy az emberek egyszerű megoldásokkal fogják tudni orvosolni, mert ha ezt teszed azzal megtagadod saját magad hívását, ezen idők erejét valamint a megváltást, amit hozhat számodra, aki pontosan ezen körülmények miatt lettél a világba küldve.

Ez egyesíteni fog az erőddel és meg fogja törni a gyengeségeidhez fűző kötődéseket, mert te vagy az akit most elő kell hívni. Ez nem mások megoldandó problémája, mindenkinek ki kell vennie a részét. És minnél többen vannak azok , akiket a nagyobb életcélukra lehet hívni, annál nagyobb lesz az emberiség esélye, annál nagyobb lesz az emberiség ígérete és annál nagyobb lesz a valószínűsége, hogy az emberiség túléli a változások Nagy Hullámait és ebben a folyamatban új útra lép a nagyobb egység és együttműködés irányában.

Ez mégis tőled függ és a veled született erőtől, amelynek az Isten által beléd helyezett Tudásban kell előtérbe törnie, amely önmagában tudja az utat előre.

A nagy idők várnak rád. Most rajtad van a sor. Téged hívnak. Itt fogsz igazi erődre rátalálni. Az igaz erőre soha nem lehet rálelni amikor az emberek önteltek és alszanak. Csak akkor lehet rátalálni, amikor az emberek igazi irányban és szándékkal reagálnak és cselekednek.

Az Új Üzenet Tanításai nagy reményt tartogat az emberiség számára. Ez az első alkalom, hogy a spiritualitás a Tudás szintjén kerül bemutatásra. Ez a hívás nagyszerű. Nagyszerű adomány. Magával hozza a bölcsességet, ami felülmúl mindent amit az emberiség valaha is megalapított. Előhívja az embereket az árnyékból – a konfliktusból, a viszályból, a függőségből, a tragédiából – hogy egy rászoruló világra reagáljanak.

Az Új Üzenet beszél a világban lévő nagy szükségről – a változások Nagy Hullámairól és a világban lévő beavatkozás Nagy Sötétségéről. Beszél a nagyobb életcélról, amely mindannyiunkat ide hívta. Beszél a Tudás erejéről és felfedi hogyan lehet ezt a Tudást felfedezni és megtapasztalni. Beszél azokról a kapcsolati szintekről, amelyeket az embereknek el kell érnie ahhoz, hogy rátaláljanak az egymással való igaz egységre és erőre. Beszél az emberiség jövőjéről a Világegyetem intelligens élettel teli Nagyobb Közösségében és a nagy küszöbről, amin az emberiségnek át kell haladnia ahhoz, hogy rátaláljon a nagyobb sorsára és beteljesedésére.

Így áldott vagy, hogy egy ilyen Üzenetet kaptál, hogy figyelmeztetve vagy a változások Nagy Hullámaira és a világban lévő Nagyobb Sötétségre. Mert van időd tudatossá válni, megerősíteni magad, felkésziteni az életed és megkapni az útmutatást, amit Isten ad neked a veled született Tudáson keresztűl, amely Isten legnagyszerűbb adománya számodra és a világ számára.

Bevezető

Az emberiség átlépte azt a kritikus küszöböt, ahol egy teljesen új körülmények sorozatához kell alkalmazkodnunk. Ehhez egy egységes erőfeszítésre lesz szükség a kormányok és a népek között, előidézve a képességek, a technológia és az együttműködés új szintjeit, hogy egy radikálisan változó világban való élet követelményeinek megfeleljünk.

Ennek az egyesült erőfeszítésnek a középpontjában a bátorság áll és az emberekben lévő azon képesség, hogy látni tudják azt ami közeledik, hogy tudják mit kell tenni és tudjanak bölcsen cselekedni az egyre növekvő bizonytalanságban és felfordulás közepette. A természet megadta nekünk ezt a bátorságot és ezeket a képességeket, de ezek lappangóvá és elfelejtetté váltak az emberi családon belül. Mindenek elött ezek lesznek azok a képességek, amelyek meghatározzák, hogyan, ha egyáltalán az emberiség felkészül-e a Változások Nagy Hullámaira és egy olyan világra amellyel mindannyiunknak szembe kell néznie eredményeként.

A változások Nagy Hullámaival való szembenézésben a felkészülés kulcsfontosságú. A felkészülés nem csupán a külső életed megerősítéséről szól vagy arról, hogy megpróbálsz kiépíteni egy fenntartható életmódot. Ehelyett ez egy teljesen új valóságra való felkészülés. Ez az új valóság meg fogja követelni, hogy önellátóvá váljál és képes legyél a magadban és másokban lévő mélyebb erőre támaszkodni, egy olyan erőre amelynek még kevesen vannak a tudatában. Ez az erő most benned van és mindigvégig veled volt. Ez a könyv fel fogja fedni, hogy ez hol található és hogyan lehet ez használni.

A felkészülés azzal kezdődik, amit a világban látsz és aminek magadon belül a tudatában vagy. Ahogy haladsz előre, a felkészülés megerősíti azon képességedet, hogy érzékenyen, leleményesen és bölcsen reagálj a változó és kiszámíthatatlan körülmények között.

Ha képes vagy felismerni a Nagy Hullámok valóságát és erejét és ennek hatását az életedre, ez természetesen meg fogja kezdeni az újraértékelés hosszú folyamatát arra vonatkozóan, hogyan élsz, hol élsz, az erőforrásaid használatát, a kapcsolataid erősségét vagy gyengeségét a felkészülésre való segítségben és az életednek igazából milyen irányt kell követnie.

A nagy változások és bizonytalanságok közepette, különösen akkor, ha ez nem várt, az emberek nem a logikára és az okokra támaszkodnak, mint inkább feltételezésekre és a körülöttük élők szokásaira és viselkedéseire. Ezért olyan nagyon fontos a belső felkészülés. E nélkül a belső felkészülés nélkül az emberek hajlamosak az utolsó pillanatig várni, hogy reagáljanak, amikor már kevés a lehetőségük, ha van egyáltalán. Amikor sok ember ilyen úton reagál, akkor káosz van.

Mindannyiunkban van egy belső intelligencia, amit Tudásnak hívnak, amely nem fél a jövőtől vagy az életünket megváltoztató kihívástól. Ennek az eredendő intelligenciának meg van az ereje, hogy amikor szükséges előremozdítson vagy visszatartson minket és lehetővé teszi számunkra, hogy rátaláljunk azokra az emberekre és lehetőségekre amelyek a legnagyobb ígéretet jelentik az életünkre nézve. Ennek a nagyobb intelligenciának a jelentősége, a hatalma és alkalmazása messze túlhaladnak a megérzéseink és az ösztöneink képzetein. A változások Nagy Hullámai, bár veszélyes és nagyrészt előre nem látható, tartogatják itt a tökéletes lehetőséget azok számára, akik felkészülnek ennek a mélyebb intelligenciának a visszaszerzésére, hogy bebiztosítsák az életüket és rátaláljanak az egyedülálló hozzájárulásukra, melyre a világnak szüksége van.

Itt a legtisztább és megalkuvást nem ismerő módon lesz bemutatva a változások Nagy Hullámainak a vonzata és azok az alapvető döntések, melyekkel mindannyiunknak szembe kell néznie és meg kell hoznia, ha bölcsen akarunk felkészülni. Két elme van bennünk: egy világi tudat, melyet a családunk és a kultúránk uralkodó hiedelmei és viselkedési mintái formáltak és egy mélyebb, sokkal erősebb elme, amely mentes ezektől a befolyásoktól. Az, hogy a bennünk lévő hangok közül melyikre hallgatunk és melyiket követjük fogja jelenteni a legnagyobb különbséget a látás, a tudás és a bölcsen való cselekvésünk képességében, amikor ezt a körülöttünk lévők képtelenek lesznek vagy nem lesznek hajlandóak megtenni.

Ez a könyv olyan veszélyes szcenariókkal szembesít bennünket, amelyek a kollektív kudarcunknak a logikus következményei, ha nem tudunk megfelelően reagálni a változások Nagy Hullámaira, amik már kezdenek hatással lenni a világunkra. Arról az alapvető kérdésről beszél, „Hogyan fogod tudni, hogy mit kell tenni az elötted álló nehéz időkben?” A kormányok ez nem tudják neked megmondani. A tudósok nem tudják megmondani. A vallási vezetők nem tudják megmondani. Hogyan fogod megválaszolni ezt a kérdést magadnak? Ez a könyv megmutatja neked, hogyan.

A Változások Nagy Hullámainak az üzenete közvetlen és kihívást jelent. Az emberi tudatlanság, feltételezések és arrogancia feletti ostromlásban nem könyörűl. De mégis ez a könyv ad nekünk egy valódi elképzelést arról, hogy milyen világgal fogunk szembenézni és ahol mindenek felett, meg fogjuk találni az erőnk, a bölcsességünk és bátorságunk forrását, hogy az elöttünk álló nehéz időkben navigálni tudjunk. Ezek a nehéz idők már megkezdődtek. A változások Nagy Hullámai már rajtunk vannak.

Marshall Vian Summers

Seattle, 2009

A Zarándoklat

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2018 Október 31.-én,
Boulder, Colorado

Az Üzenethozó szent utazása miatt fontos, hogy zarándoklat legyen azok számára, akik tudnak válaszolni, egy zarándokút, hogy találkozzanak vele, ha ez lehetséges vagy kapcsolatba lépjenek vele, ha a találkozás nem lehetséges.

Ha Isten Kinyilatkoztatása megáldott téged, akkor ez a Zarándoklat nagyon fontossá válik és nagyon fontos, hogy elérd az Üzenethozót a fennmaradó ideje alatt, amíg itt van a Földön. Mivel ő egy idősebb ember, és egy hosszú és nehéz utat járt be, egy elismerés nélküli utazás, a világ népeinek dicsérete nélküli utazás, kivéve talán nagyon kevés ember által, a homályban dolgozva, hogy fogadja a legnagyobb Kinyilatkoztatást, amely valaha is adva lett ennek a világnak, hogy felkészítse az emberiséget a jövőre, ami oly sokféleképpen ellentétes lesz a múlttal.

Ha megérintett a Kinyilatkoztatás, ha úgy érzed az életed szolgálva van a Kinyilatkoztatás által, ha úgy érzed egy új életet kaptál a Kinyilatkoztatás által, akkor a Zarándoklatod, hogy találkozz az Üzenethozóval most fontossá válik. És, ha nem tudsz vele találkozni, ha ez nem lehetséges, akkor érd el őt egy hála üzenettel, amit megkaphat tőled, hogy tudja ki vagy, így megáldhat téged és a szívében tarthat téged.

Mert sokan vannak ebben a pillanatban, akik megkapták a Kinyilatkoztatást, de soha nem próbálták elérni az Üzenethozót. Talán úgy gondolják, hogy saját maguk is meg tudják tenni ezt az utazást. Talán azt gondolják, hogy ezt bele tudják szőni a más terveikbe és céljaika, vagy a spiritualitásról vagy vallásról alkotott előzetes elképzeléseikbe. De az Új Üzenet magában teljes, és az Üzenethozó tartja ennek a központi fényét és olyan dolgokkal rendelkezik, ami a Mi Hangunkban és Szavainkban nincs benne, mert Mi ezt neki adtuk, hogy rávilágítsa a világra, amikor az szükséges.

Az, hogy megkaptad a Kinyilatkoztatást bármilyen mértékben is, amennyire ez idáig megtörtént egy nagy fordulópontot képvisel, ha erre valóban, alázattal tudsz válaszolni, felismerve, hogy ezt nem tudod magadnak kitalálni vagy irányítani vagy meghatározni milyen irányba fog vinni téged. Mert egy nagy Hívás van számodra a világban, nem a saját alkotásod, de tökéletesen erre vagy tervezve, és a lelked csak erre válaszol a benned lévő mélyebb szinten.

Isten tudja, hogyan juthat el hozzád. Isten tudja, hogyan vezessen téged. De te vagy az, akinek a munkát el kell végeznie. Neked kell döntéseket hoznod, és felelősséget vállalnod ezekért a döntésekért és nem egy magasabb hatóságra hivatkozni, hogy az teszi, hanem egy felelőségteljes képviselőnek lenni itt a Földön.

Kapcsolatban vagy az Üzenethozóval, ha megkaptad a Kinyilatkoztatást. Ezt nem tudod elválasztani, látod, mert ő a fényjel. És még az életén túl is felül fogja figyelni azokat, akik válaszolni tudnak, ahogyan az összes korábbi nagy Üzenethozó időben ezt tette és folytatja, még ebben a pillanatban is.

Milyen nagy teher az Üzenethozó számára a jövőben tanújának lennie a Kinyilatkoztatás korrupciójának és visszaélésének. Éppen ezért lett egy mag csoport mellé hívva és mellette maradva, hogy fenntartsák az ő keze által és az ő jóváhagyásával felkészített tiszta Kinyilatkoztatást, nem rekonstruálva később azok által, akik okosak és ravaszok vagy tévesen informáltak.

Az Üzenethozóval való kapcsolatod meglehetősen fontos. Ő nem lesz a személyes vezetőd vagy oktatód, mert nincs erre ideje ilyen sok ember számára. De a tanítása számodra és a tanítások, melyeket adni fog a számára nyitott utakon és csatornákon keresztűl nagyon fontosak lesznek számodra, hogy megértsd az Új Üzenetet, hogy felismerd a jelentőségét a világban ebben az időben, hogy megfelelően reagálj és felismerd azokat az elképzeléseket vagy diszpozíciókat önmagadban melyek téves irányba vihetnek el – hogy felismerd ezeket, hogy visszatartsd ezeket vagy kijavítsd ezeket.

Mert az Új Üzenetet a saját változatodban nem csinálhatod. Ha ezt megpróbálod, korrupttá teszed a saját meggyőződéseiddel, a saját személyes preferenciáiddal és félelmeiddel, és ennek eredményeként elveszíti az erejét és eredményességét számodra és talán valami mássá válik. Ez természetesen megtörtént a nagy Kinyilatkoztatásokkal a múltban az emberiség nagy kárára és azoknak a szerencsétlenségére, akik saját céljaikra és terveikre próbálták használni.

Ezt a hatalmas lehetőséget kaptad, hogy fogadhatod a Hangunkat, ami korábban nem volt lehetséges. Mert Mi vagyunk azok, akik felkészítették a Jézust, a Buddhát és a Mohamedet, valamint más, kevésbé híres nagy tanítókat – még számodra ismeretleneket, sőt az egész világ számára ismeretleneket – akik jártak ebben a világban, ezen a Földön, ezen a származási bolygódon.

Most belülről és kívülről nagy veszélynek van kitéve és ez hozta Isten Új Üzenetét a világba. Mert az emeberiség nincs tudatában és felkészületlen. Ez olyan nagy fordulópont, amit még nem láthatsz vagy nem is tudod fontolóra venni annak következményeit. Mert csakis valami, ami ennyire nagy, hozhat egy Új Üzenetet Istentől a világba, ami talán csak egyszer egy évezredben történik meg. Mert az Üzenetek nagyon nagyok és nemcsak arra lettek szánva, hogy a világba küldésük pillanatában szolgálják az embereket, hanem évszázadokkal azután is.

Éppen ezért ez egy nagyszerű alkalom számodra, hogy egy ilyen időben élsz, egy ilyen ritka időben, ilyen nagy jelentőséggel bíró időben az emberi történelemben. Hagyj fel a világ és mások felett való kárhoztatással, hogy felismerhesd azt a nagy fordulópontot, aminek a része vagy és amit szolgálni jöttél a nagyobb Koordináció alatt, nagyobb mint bármelyik ember a Földön vagy akár a világegyetemben is meg tudná ezt érteni.

Ha nem tudod megtenni az utazást, hogy találkozz az Üzenethozóval a fennmaradó éveiben, küldj neki egy üzenetet kifejezve a gondolataidat és a háládat, és ő emlékezni fog rád és áldani fog. Nem fogja tudni tartani veled a levelezést, mert túl sok ember keresi a kapcsolatot vele most. De tudni fog rólad és emlékezni fog rád, és azok akik folytatni fogják ezt a munkát, az Új Üzenet Society-ja, ők is a szívükben és az elmélyükben fognak tartani téged, így nem leszel elfelejtve.

Ennek a nagyobb szövetségnek az építése a Földön most, ami fontos a Kinyilatkoztatás idején, mert a világba érkezésénél valami, ami ilyen tiszta könnyen félremagyarázható, visszaélhetnek vele vagy megronthatják más célok érdekében. Vagy figyelmen kívül hagyják és oly mértékben megtagadják, hogy alig tud megmaradni egy olyan világban, ami most minden egyes múló nappal nagyobb disszonanciával, nagyobb bizonytalansággal, nagyobb töredezettséggel szembesül.

A Menny tudja, mi jön a látóhatáron túl és a nagy kozkázatott, amivel az emberiség most szemben áll, miután most maradandóan megváltoztatta az éghajlatát, miután most olyan mértékben kifosztotta a világot, hogy alig tudja túlélni a növekvő emberi családot. És minden sérelem és bosszankodás, ami az évek és évszázadok során felgyülemlett, mindezek a dolgok most az életed részét képezik, részei ennek a valóságnak, amint az új világ valóságába lépsz – egy sokkal nagyobb kihívásokkal és nehézségekkel küzdő világ, de egy olyan világ, amely szükségből egy nagyobb együttműködést és nagyobb egységet és együttérzést fog megkívánni az emberektől mindenhol. Mert nem lehet az ember az ember ellen, vagy csoport a csoport ellen, vagy nemzet a nemzet ellen, ahhoz hogy az emberiség fennmaradjon az új világ valóságában, vagy olyan formában túlélni, ahogy azt valaha is akartad, hogy történjen.

Ahhoz, hogy érezd az Új Üzenet valódi erejét és fontosságát, látnod kell az emberiség előtt álló nagy veszélyt és kihívást. Tekints erre objektívan, ne próbáld meg jobbá vagy rosszabbá tenni, mint amilyen és nem teljesen megértve, hogy mit fog ez valójában megkívánni. Mert sok döntést kell az emberiségnek meghoznia, hogy meghatározza az eredmény súlyosságát.

A döntésed az életedért és a jövődért van, hogy a Tudás nagyobb ereje által legyen vezetve, amit Isten helyezett beléd. Ez az, amit az Új Üzenet támogat. Bemutatott egy Ősi Tanítást a Tudás Útján, a Lépések a Tudáshoz, amely az emberi civilizációnál régebbi. A világon túlról érkezett. Sok helyen titokban gyakorolják, világokban, ahol nincs szabadság.

Most ez az egész világnak van adva, ami olyan ritka esemény a helyi világegyetem történelmében. Fogalmad sincs, hogy milyen ritka is ez valójában – hogy elérje azokat, akiket el kell érnie, hogy hívja azokat, akiket hívnia kell, hogy szóljon azokhoz, akikhez szólnia kell, hogy megmentse azokat egy értelmetlen és reménytelen létezésből valami nagyszerű és fontos és szükséges felé.

Csak nagy és monumentális idők hívják elő belőled ezeket a dolgokat, így ne panaszkodj vég nélkül a világ vagy az ügyek állapota miatt. Ez az, amit szolgálni jöttél, hogy megbirkozz ezzel, elszámolni ezzel, javítani ezen, mert az emberi szükség hatalmas lesz a jövőben. És Istennek újra szólnia kell a küzdő emberiséghez.

Ha el tudsz jönni találkozni az Üzenethozóval, vannak bizonyos időpontok az évben, olyan események, melyek adva vannak, ahol ez lehetséges és szívesen fogadott, mert nem tud embereket fogadni minden nap vagy bármilyen időben, amikor csak akarnak. Túl sok a munkája az élete hátralévő éveiben.

Gyere. Bármibe is telik, gyere. Mert ha ezt elhanyagolod és ő eltávozik ebből a világból, akkor talán nagy sajnálatot fogsz érezni. A lehetőség így itt van számodra.

Ha ismered őt és felismered őt azért, aki ő valójában, a tanulásod életre fog kelni, mert akkor tudni fogod, hogy összekapcsolódtál vele és hívva lettél hozzá és azokhoz, akik védelmezni és óvni fogják, amit ő a világnak adott.

Mert az élete után nem lesz hozzáadás az Új Kinyilatkoztatáshoz. A Próféták Pecsétje bezárul mögötte. És a Menny csendben marad, figyelve ki fog válaszolni, ki nem fog válaszolni.

Így van adva Kinyilatkoztatás ennek a világnak és bármely világnak a világegyetemben, valójában. Mert a te Istened nem csak ennek a világnak az Istene, hanem minden életnek a világegyetemben – számtalan lények fajai ebben a galaxisban és másokban. Nincs olyan vallás, ami valami ilyen nagyot magában tudna foglalni. Természetesen még az elméd is alig tud magába foglalni ilyen méretű és nagyságú dolgot. Ez nem egy intellektuális törekvés. Ez egy hívás a szolgálatra és részesévé válni valami létfontosságúnak és gyönyörűnek és jelentőségteljesnek a világban.

A szolgálatod elő lesz hívva belőled, nem feltétlenül annak alapján, amit adni akarsz, hanem amit előhívnak belőled maguk a körülmények. Ez a különbség az igazi szolgálat és a személyes előnyért való adás között.

Ami elő lesz hívva belőled az az, amire tervezve vagy, hogy megadjál és képes vagy megadni. Nem fog nagyszerű oktatást vagy csodálatosságot megkívánni részedről, csak egy igaz szívet és egy életet, ami szabad, hogy válaszolj.

Ez az, látod, amit az Üzenethozó tanít és bemutatott. Minden nagyravágyás ki lett belőle égetve az általa megtett út során. De ez teszi a bölcsességet lehetővé és szükségszerűvé, hogy ez megvalósítható legyen.

Itt át kell adnod magad a nagyobb részednek, amely nem az intellektusod, nem az elméd, amit a világ teremtett és formált és továbbra is dominál, hanem a benned lévő Elme, amit Tudásnak hívnak, az a részed, ami még mindig kapcsolatban van Istennel, az a részed, amit nem tudsz elképzelni vagy kitalálni vagy úgy színlelni, mintha lenne. Nem azt fogja adni, amit akarsz, de azt fogja adni, amire szükséged van és oda fog elvinni, ahová menned kell. És az életedbe igazi kapcsolatokat fog hozni, melyekkel valódi sors köt össze, amit az intellektusod vagy a személyiséged soha nem tud megvalósítani.

Meg kell ismerned az Üzenethozót, mert ahogy őt ábrázolni fogják a jövőben valójában azoknak a felismerésen fog alapulni, akik őt most megértik, akik a Földön töltött ideje alatt kaptak tőle. Ők lesznek az első válaszadók és az ő tanúságtételük jelentős lesz, bár mások továbbra is válaszolni fognak a Kinyilatkoztatásra és még az Üzenethozóra is, messze ezen az időn túl. Ez egy elsődleges kapcsolat számodra, de ezt a saját szívedben kell tudnod.

Ne vedd csupán birtokba a Kinyilatkoztatást azt gondolva, hogy erőforrásként használhatod annak érdekében, hogy megkapd az élettől azt, amit akarsz. Nem, ez nem az a szellem, amivel ez meg kell közelítened. Ez egy szent randevú. Ez nem lett megszentségtelenítve személyes előnyök vagy ambíciók által vagy arra törekedve, hogy eszközként legyen használva mások felett való előnyre jutáshoz. Ez egy szent randevú. Ez az, ami az életedet kihozza a szánalmas különvállásból és a rendszertelen életből. Ez egy igazi útra hív, ami mindig is neked lett szánva, hogy kövess. És a szíved örömmel telt lesz, hogy végre rátaláltál egy ilyen dologra, habár talán már régóta kerested ezt siker nélkül.

Bár az út kihívásokkal teli és időnként nehéz, az öröm és a helyesség érzése az életedben veled fog utazni és idővel növekedni fog, olyasvalami, amit a világon kevés ember őszintén állíthat magáról.

Itt rátalálsz, mi az ami igazán fontos az életedben, és ki az, aki igazán fontos az életedben. Minden vágyon és kísértésen és sikertelen kapcsolatok, dicsőséges képek, csábítások felett, ez az, ami igazán számít. Ez az, aki igazán számít.

Az Üzenethozó nem törekszik vagy akarja az imádatot. Ő nem isten, de egyik Üzenethozó sem volt isten. Látod, mindannyian az Angyali Gyülekezetből jöttek, emberi alakot öltve itt, hogy valami nagy jelentőséggel bírót vegyenek át a világ számára az emberiség nagy fordulópontjain.

Ha ezt meg tudod érteni, akkor elkezded meglátni az összes vallás egységét, hogy a tiszta formájukban mindegyik ugyanabból a Forrásból érkezett – a történelem bizonyos pontján adva; egyszerű embereknek adva; különböző kultúrájú népeknek; oly módon adva, hogy az felismerhető legyen és befogadható az akkor jelenlévők számára. Mindegyik tartalmaz építőelemeket az emberi civilizáció szabad és nemes fajjá építésében, inkább mint egy harcoló törzsek halmaza, amely elpusztítja egymást és a világot maguk körül.

Van egy szent randevúd az Üzenethozóval, ha tudsz vele személyesen találkozni vagy sem. Tiszteld ezt és ismerd fel, hogy nem tudod egyszerűen ellopni a Kinyílatkoztatást és lelépni és azt gondolni, hogy tudod mit csinálj vele, mivel ez sokkal erősebb mint te vagy, sokkal erősebb. Azért van itt, hogy elvigyen ahhoz a részedhez, ahol a valódi őszinteség és hatalom és erő és odaadás természetesen feltámadhat.

Itt nincs csábítás. Itt nincs manipuláció. Isteni vonzás van a Teremtés felé, amely a legtermészetesebb, legtisztább erő, amit itt a fizikai valóságban megtapasztalhatsz.

A Menny áldja azokat, akik fogadni tudnak és akik adni tudnak. Az ő áldásuk a fogadásban és az adásban van. A Menny szabadságot ad azoknak, akik válaszolni tudnak, és akik hajlandóak elvégezni ezen szabadság építéséhez szükséges munkát és megóvni ezt egy olyan világban, ahol az ilyen szabadság ritka, és akár ritkán értékelt.

Ha tiszeled az Üzenethozót, tiszteled a korábbi Üzenethozókat, akik mellette állnak az ő nagy törekvésében itt a Földön. Mert ez része annak a Koordinációnak, amely történt az idők során, olyasvalami amit a világon kevés ember ért igazán – a szent Tudás életben tartása a világban, ami annyira sok fenyegetésnek van kitéve, hogy elveszik vagy elfelejtődik; hogy az eggyüttérzést és szolgálatot és a sok ember béketeremtő erőfeszítéseit életben tartsa és hatékonyan egy olyan világban, ahol a háború és konfliktus fenyegetése feltámad a csökkenő erőforrások világában.

Az első kihívásod az, hogy zöld ágra vergődj ezzel a saját életedben – te, aki hívva lettél, te, akit ez szíven ütött, te, aki előtt a Kinyilatkozás megmutatkozott. Ez el fog vinni, ahhoz, ami igazán fontos az életedben. El fogja hozni neked az erőd, célod és irányod magját, amint hajlandó vagy fogadni ezeket a dolgokat és követni ezeket erővel és alázattal.

Az Üzenethozó ezt hozta neked és elhozta neked az ebből eredő összes kapcsolatot. Valójában ő egy kapcsolatokkal teli világot fog adni neked, ahogy az Új Üzenet keresztűl utazik a világon. Most már lesznek emberek, akik felismernek sok helyen, akik rezonálnak veled, akik támogatni tudnak.

Micsoda csodálatos ajándék. Te, aki jelenleg szerencsés vagy, ha ismersz egy embert, aki tényleg megérti hogy ki vagy valójában és aki értékeli azt minden más dolog felett. Micsoda ajándék: a szabadság ajándéka, a kifelé vezető út egy értelmetlen és reménytelen létezésből. A szolgálat ajándéka, a befogadás ajándéka – végre elismerve vagy azért, aki vagy és amiért jöttél, mely elismerést először neked kell elfogadnod kiindulópontként.

Legyen ez az áldás rajtad. Terjedjen ki feléd a lehetőség, hogy együtt lehetsz az Üzenethozóval. És válaszolhass mélyen magadon belül, nem csak körülményekre alapozva, hanem arra, amit igazán tudsz, hogy tenned kell azzal ami lehetséges az életedben.

Válaszolni fog neked, akkor is ha nem tudsz eljönni, ha küldesz neki egy üzenetet a fényképeddel, ha lehetséges. Ő és mások akkor felismerhetnek és hálásak lehetnek neked. És emlékezni fognak rád. És te emlékezni fogsz. Mert emlékezned kell, hogy megtaláld az Ősi Otthonodhoz vezető utat.

Mi Fogja Megmenteni az Emberiséget

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztattva
2008 Március 30.-án
Colorado állam, Boulder városában.

Az emberiség hamarosan a legnagyobb megpróbáltatással és kihívással néz szembe. Persze ezt sok ember érzi – bizonytalan szorongás és mindent átható aggodalom a jövőre nézve – míg mások még mindig arról álmodnak, hogy az élet ugyan úgy fog folytatódni, mint eddig, csak most mégjobb lesz, mert jobbnak kell lennie, azt hiszik. De az emberiség nehézségek és nagy megpróbáltatások idejébe lép. Ezt el kell fogadni, ha meg akarod érteni merre felé halad az életed, ha meg akarod érteni az események sorrendjét, ha meg akarod érteni hogyan kell felkészülnöd a jövőre – a jövőre, ami sokmindenben eltérő lesz a múlttól. Ez nem egy negatí meglátás. Ez a kinyilatkoztatása annak, ami jön.

Azok, akik ezt vitatják a saját tagadásukat állandósítják, felfedve a sáját gyengeségüket, hogy képtelenek szembenézni a változó körülmények sorával. Az emberek álmai és reményei nem lehet most életük alapja, mert fel kell készülniük arra, ami jön, hogy túléljék a változások Nagy Hullámait és mások szolgálatára lehessenek, ami végezetül is az, amiért itt vannak.

Bármilyen elképzelést kivetíthetsz a jövőre – a reményeid, a félelmeid, az álmaid, a szorongásaid. Festhetsz egy boldog képet vagy egy ijesztő képet magad elé. De az élet halad. Nincs uralva vagy épp befolyásolva a kivetítéseid által.

Az emberek hozzáállása természetesen fontos. Fontos a támogató hozzáállás, de ennek a hozzáállásnak annak a valódi megértésére kell alapulnia, hogy mi történik körülötted, merre felé halad az életed és mit fog az élet megkövetelni tőled a jövőben. A pozitív és kontruktív hozzáállásodat a valóság felismerése körül építed ki. Bizonyos dolgok mozgásba lettek hozva most, amit nem tudsz megváltoztatni a vágyakozó gondolataiddal vagy a saját magad dorgálásával.

A minden élet Teremtője egy Új Üzenetet küldött a világba, hogy felkészítse az emberiséget erre az új korszakra, mivel az összes Kinyilatkoztatás, amit előzőleg adva lett az emberiségnek nem tudja felkészíteni arra, ami most következik. A nagy hagyományok bölcsességei továbbra is megmaradtak inspirációként, korrekcióként, mint kihangsúlyozás és mint magasabb színvonal. De most egy Új Üzenetnek kell jönnie, hogy felkészítse az emberiséget a változások Nagy Hullámaira, melyek a világ felé tartanak és az emberiség világon túlról érkező intelligens élettel való találkozására, melyek egy új valóságot és egy új kihívást jelentenek az emberi családnak.

Szembenézni és tanulni ezekről a dolgokról Isten Új Üzenetének a kinyilatkoztatásain keresztűl tudsz, a saját tapasztalatodon keresztűl, a jeleken keresztűl, amit a világ ad most neked – jelek, melyek minden nap jönnek, hogy tájékoztassanak és felkészítsenek téged, figyelmeztessenek és felrázzanak az önelfoglatságodból és a reményeid és az álmaidhoz való kötöttségedből.

Ezek a kinyilatkoztatások sokkolóak lesznek. Lehet, hogy érzelmileg nehezek lesznek számodra, mivel sok dolognak a felülvizsgálatát kívánják meg tőled. Óriási félelmet és szorongást kelthetnek, mert látni fogod, hogy nem vagy felkészülve és nem vagy még elég erős, még érzelmileg sem, hogy ezekkel a dolgokkal szembenézz. De nem számít, hogy mi a kezdeti reakciód, sokkal jobb látni és tudni és felkészültnek lenni, mint tudatlanságban vagy tagadásban maradni, miközben a világ változik körülötted.

Isten Új Kinyilatkoztatása megadja a figyelmeztetést, az áldást és a felkészülést a változások Nagy Hullámaira és az emberiség találkozására a Nagyobb Közösség intelligens életével. Ez a két nagy jelenség nagyobb kihatással lesz az emberiség jövőjére és sorsára, minden ember életére ma a világban és a gyermekeik jövőjére, mint bármi más.

Persze az emberek más dolgokkal vannak elfoglalva, más problémákkal, melyek fontosnak és súlyosnak látszanak abban a pillanatban. De ezek a dolgok aprók és gyakran jelentéktelenek a változások Nagy Hullámainak erejéhez képest és az emberiségnek az intelligens élet Nagyobb Közösségével való találkozásához képest.

Ami a világot meg fogja most menteni, az nem ezek az elfoglaltságok, ezek a fantáziák, ezek az intelmek, amiket az emberek mindenütt továbbra is fenntartanak, bizonyosságot próbálva adni maguknak, hogy az élet meg fogja adni nekik, amit akarnak és hogy a sorsuk az ő irányításuk alatt áll. A sorsod felett való irányításnak a benned lévő nagyobb erőből kell jönnie, az Isten által beléd helyezett erőből.

Függetlenül attól, hogy vallásos vagy-e vagy sem, nem számít melyik nemzet tagjaként élsz, vagy melyik vallásnak szenteled magad, ennek a mélyebb Tudásnak az ereje és jelenléte benned él. Ez mindenki számára igaz, mert Isten nem tesz megkülönböztetést. Isten nincs elragadtatva a hívőkkel és nem mérges a hitetlenekkel. Isten az üdvözítő kegyelmet minden egyes emberben elhelyezte.

A vallás igazi célja, hogy elhozza az embereket ehhez az üdvözítő kegyelemhez. A vallás minden formájában erre hívatott. Annak ellenére, hogy a vallásnak más megnyílvánulásai is vannak és más célt is feltételezett és sok esetben politikai erők által szabályzott, ez az alapvető célja, hogy elhozzon a Tudáshoz, elvezessen ehhez a mélyebb irányító intelligenciához, amit a minden élet Teremtője helyezett el benned és minden emberben, mint lehetőség.

A tény, hogy a világ jelenlegi romló állapota bizonyítja, hogy az emberek nincsenek tudatában a Tudásnak és nem követik a Tudást. Az ambícióikat követik. A társadalmi kondicionálásukat követeik. A sérelmeiket követik. Az eszméiket követik és mindent, ami az elmében van – a személyes, világi elmét. De van most benned egy mélyebb elme, és ez a nagyobb intelligencia, ami reagálni fog Isten Új Üzenetére. Ez a mélyebb intelligencia lesz a tutajod a navigálásra az előtted álló nehéz vizeken.

Csak Isten tudja, hogy mi fogja megmenteni az emberiséget. Lehet sokféle terved és teóriád. Lehet, hogy ragaszkodsz az ötleteidhez és hiteidhez. Talán még azt is állítod, hogy az ötleteid Isten által szentesítetek vagy Isten által irányított, de csak Isten tudja, hogy mi fogja megmenteni az emberiséget.

Mert az emberiséget meg kell most menteni – nem a Mennyország számára, hanem a vilában való jövője érdekében – hogy a világ továbbra is egy lakható környezet maradjon az emberiség számára és, hogy megtanulhassa kezelni a világon túlról érkező versengést és az a sok befolyást, ami az emberiségre fog nehezedni más nemzetek által a világegyetemből, akik a világot a magukénak akarják a saját hasznuk érdekében.

Amikor elkezdesz a változások Nagy Hullámiról tanulni, amit a világ minden egyes nappal elédtár és amivel Isten Új Üzenete közvetlenül foglalkozik, és amikor elkezdesz szembenézni a valósággal, hogy a világ egy beavatkozáson megy keresztül e világon túlről érkező fajok által, akik igyekeznek irányítást nyerni az emberiség felett és a világ erőforrásai felett – ha ezekkel a dolgokkal szembe tudsz nézni, ami egy nagy kihívás lesz, akkor rá fogsz jönni, hogy nincs rá válaszod. Talán ez a tehetetlenség és reménytelenség érzéséhez fog vezetni. De rá fogsz jönni, hogy nincs rá válaszod és az a válasz, amit kitalálnál vagy amiről azt gondolod, hogy hatásos lesz, nem lesz elegendő az ilyen mértékű kihívások megbirkózásához. A jó ötletek itt nem lesznek elég hatásosak az érkező kihívások megbírkozásához és azokhoz a kihívásokhoz, amelyek már itt vannak.

Ami meg fogja menteni az emberiséget most az a felismerés, a bátorság és a szükség. Az a felismerés, hogy a változások Nagy Hullámai feletted vannak, hogy az emberiség olyan sok mindent elpusztított a világ létfenntartó erőforrásai közül, és hogy egy hanyatlásban lévő világban élsz – csökkenő erőforrások, a környezet pusztulása, változó éghajlat és a a nemzetek egyre növekvő kísértése az egymással való háborúzásra.

Ahogy szembenézel a valósággal, hogy a világod nem barátságos erők által látogatott, hanem azok áltak, akik előnyös módon akarják magukat beférközni, hogy az emberi vezetőséget befolyásolják és lecsitítsák a köznépet – ha ezekkel a dolgokkal szembe tudsz nézni, rá fogsz jönni, hogy nem tudod erre a választ. Ez látod, nagyon fontos, mert itt Istenhez kell fordulnod és az intelligenciához, amit Isten helyezett beléd. Itt lesz az, ahol az intelligencia kifut az ésszerű válaszokból. Itt meg fogod látni az ötleteid határait. Itt szembe fogsz nézni a rád helyezett közösségi és vallási kondicionálás korlátozásaival.

Ennek a felismerésével a bátorságnak is jönnie kell. Nem lehetsz gyenge és bizonytalan a változások Nagy Hullámaival szemben vagy a körülötted lévő világegyetemből érkező kihívásokkal és beavatkozásokkal szemben. Itt nem lehetsz ambivalens, csak a magad boldogságával foglalkozni és megszerezni azokat a dolgokat, amit saját magadnak akarsz. Hatalmas változások és kihívások küszöbén állsz. Nem álmodozhatsz más dolgokról, ha felkészült szeretnél lenni.

Isten megadta már neked a Tudás hatalmát, hogy vezessen és védelmezzen és elvigyen egy nagyszerűbb cél eléréséhez az életben. De ha ezt nem veszed komolyan vagy nem hiszed, hogy egy ilyen erő és jelenlét van benned, akkor ugyan imátkozhatsz Istenhez a szabadulásért, imádkozhatsz Istenhez a megváltásért, imáthozhatsz Istenhez, hogy közbelépjen a nehéz körülményeid körül, de látod, Isten már megadta a választ.

A Világegyetem Urát nem fogja lefoglalni a társadalmi jóléted, mivel a válasz beléd lett helyezve arra vonatkozólag, hogy mi az amit tenned kell és mi az amit nem kell tenned, mi az amit el kell engedned és mi az amire koncentrálnod kell.

Persze ehhez bátorság kell – egy jellegében nagyon alapvető bátorság, bátorság, ami nagy mértékben hiányzik, különösképpen a világ gazdag emberei közül, akik hozzászoktak az igényeik beteljesüléséhez, akik azt hiszik, hogy a világ a vágyaik és az ambícióik kielégítéséért van, akik úgy érzik, hogy a gazdagságuk és a kiváltságaik Istentől jövő jogosultság, akik úgy gondolják, hogy jobbak másoknál, akik még az élet alapvető követelményeinek való megfelelésével is küzdenek.

A felismerésnek meg kell lennie. E nélkül, nincs számodra remény. Az életed általad nem számított erők által lesz túlterhelve és átvéve. A kiváltságaid általad nem értett erőknek fognak odaveszni. És te, úgy mint sokan mások feldühödött leszel – kormányokat hibáztatva, más nemzeteket hibáztatva, magát az életet hibáztatva a kényelmetlen helyzeteidért, amikor valójában menet közben elvéteted a jeleket és az utalásokat. Nem reagáltál a benned lévő Tudás sürgetésére. Azt gondoltad, hogy a szorongásod csak egy pszichológiai probléma volt. Azt gondoltad, hogy a jövő miatt való aggódásod indokolatlan volt, holott valójában egész idő alatt megpróbált szólni hozzád.

A hívás benned van most, hogy reagálj, hogy tudatos légy, hogy ellenségeskedés és preferencia nélkül néz, hogy meglásd mi az, ami a horizonton túlról érkezik. Ahelyett, hogy a jövődet akörül terveznéd, amit akarsz, akörül kell tervezned a jövődet, amit látsz, amit érzel, és amit tudsz.

Ha ez a látás, érzés és tudás hiteles, ha hű a benned lévő Tudáshoz és nem pusztán valamiféle alku a részedről, akkor képes leszel arra, hogy egy erős alapot építsél. Az életedet el fogod kezdeni megváltoztatni, mielőtt erre a változásra a kívánalom elérne hozzád. El fogod kezdeni megváltoztatni az életed menetét és a hűségedet a Tudásba fektetni még mielőtt a szükség megelőzne téged.

Ehhez meg kell találnod és ki kell építened a bátorságot. Senki más nem tudja ezt helyted megtenni. Nem feltételezheted, hogy a kormány majd gondoskodni fog rólad. Nem feltételezheted, hogy a városi önkormányzat majd gondoskodni tud rólad vagy hogy a kórház gondoskodni tud rólad minden körülmények között. A benned lévő, a kapcsolataidban lévő és a másokban lévő Tudás erejére kell támaszkodnod.

Ez nem egy gyenge bizonyosság. Ez nem egy passzív szerep. Nagyon figyelmessé, nagyon objektívvé kell válnod és hajlandónak kell lenned bármivel szembenézned, ami a horizont felől érkezik. Ellenkező esetben pánikba fogsz esni és az életed tragikus következményekkel lesz elhalmozva. Ezért lehet, hogy az Istent fogod hibáztatni, de Isten folyamatosan figyelmeztet a tapasztalataid révén, az álmaidon keresztül, az érzéseiden keresztül és a mélyebb érzelmeiden keresztül. Isten mindvégig figyelmeztet és a világ mindvégig megmutatja a jeleit számodra.

Melyek azok a jelek, amelyeket figyelned kéne a világban ezekben az időkben? Figyelned kéne a az élelem árát és elérhetőségét és a víz elérhetőségét. Figyelned kéne, hogy a nemzetek milyen kapcsolatban vannak a másikkal. Figyelned kéne a nemzeted pénzügyi helyzetét. Fel kéne készülnöd a változások Nagy Hullámaira. Figyelned kéne a világ éghajlati viszonyait.

A világ ezeket a jeleket adja. Most ezeket gondosan figyelned kell. Segíteni fognak arról tájékoztatni, hogy mennyi időd van még és milyen gyorsan kell elkezdened a szükséges változtatást az életedben. Ezek tájékoztatnak téged. Ha nem figyelsz oda, mit tehet érted az élet? Ha vitatod ezt a valóságot, ha megtagadod vagy azt hiszed, hogy hamis vagy csak a kormányok a hibásak, akkor nem vállalsz felelősséget az életedért.

Kemény szeretetre lesz szükséged a nehéz időkre. Isten az igazi szeretetet adja neked – azzal, hogy figyelmeztet, áldást ad és felkészít téged. Ha azt hiszed, hogy a szeretet valami más, akkor össze vagy zavarodva a szeretet természetével, céljával és valóságával kapcsolatban és nem érted, hogy valójában mi Isten szeretete.

Miért adna neked Isten csupa vidám dolgokat, amikor valójában az életed veszélyben van? Az szeretet lenne? Miért próbálná Isten a boldogság utáni összes vágyadat beteljesíteni, amikor maga a világ is veszélyben van? Ezt akarni, ezt elvárni vagy ezt követelni egy alapvető zavarodotságot képvisel. Azt gondolni, hogy ez mind nézőpont kérdése, azt jelenti, hogy még nem jöttél rá a benned lévő Tudás erejére és potenciájára, ami nincs preferenciális gondolkozás által szabályozva. Félelem vagy vágy által nem befolyásolható. Ez az, ami erőteljessé teszi. Ez az, ami megbízhatóvá teszi. Ez az, ami a legnagyobb belső erőforrásoddá teszi.

Említettünk három dolgot: felismerés, bátorság és szükség. A felismerés és a bátorság fontos, különösen egyéni szinten. De a szükség lesz az, ami az emberiségnek a legnagyobb esélyt fogja adni. Mert a változások Nagy Hullámai és a kihívások, amelyek jönni fognak és már itt is vannak a Nagyobb Közösségből képviselik a két nagy előidéző erőt a valódi emberi egységre. Ők a szükséget képviselik.

Az emberiség belülről és kívülről is veszélyeztetve van. Belülről a világ hanyatlásával kell szembe néznie. A növekvő népességnek meg kell küzdenie a lassan csökkenő erőforrások készletével és környezeti bezavarásokkal. Most figyelemmel kell kísérnie a természet törvényeit, amely kevés kegyelemmel van a felkészületlenekre. Szembe kell néznie azzal az alapvető döntéssel, hogy vajon a nemzetek versenyezni és küzdeni és harcolni fognak-e a fennmaradó erőforrásokért vagy vajon egyesülni fognak, hogy megőrizzék azokat, kíterjesszék azokat és meggyőződjenek arról, hogy az emberi családnak, mint egésznek, meg van az, amire szüksége van.

Ez nem nemzetbiztonságról szól most. Ez a világ biztonságáról szól. A te nemzeted nem fog érintetlen maradni, ha más nemzetek elbuknak. Ha emberek milliói áramlanak át a határaidon, mert nem tudják fenntartani magukat a szomszédos országokban, annak nagy hatása lesz rád. Ha az emberiség nem tudja ellátni magát, nagy háború és nyomorúság következik. Ne gondold, hogy ezek a megpróbáltatások nem téged érintenek, mert a világ neked mást mutat és a benned lévő Tudás arra sürget, hogy reagálj.

A változások Nagy Hullámaval való szembenézésének a szüksége és az együttműködés, hogy megfelelj a kihívásoknak lesz az, ami végre egyesíteni fogja az emberiséget. Az emberiség nem egy elfogadott politikai napirend vagy egy közös ideológia vagy közös vallás miatt fog egyesülni. Nem a kultúrák, a nemzetek és a csoportok közötti természetes megegyezésének az eredménye lesz. Ez egy nagyon is alapvető igazság által lesz generálva – az igazság, hogy egyesülten sikerrel járhattok, de széttagolva el fogtok bukni.

Ez az igazság lesz most a vezérlő elv, ha az emberiség azt az utat válassza, amely fenntartja, megváltja és egy jobb jövőt nyújt a múltnál. Mivel a múlt az emberi konfliktusok, versengés és emberi tragédia rekordja. Olyan körülmények közé léptek most, ahol nem lehet néhány ember gazdag, mialatt a világ többi része hanyatlik. Mert ennek eredményeként ők is el fognak veszíteni mindent. Nem lehet csak pár ember gazdag, mialatt mások a túlélésért küzdenek, mivel a változások Nagy Hullámaiban egész nemzetek fognak elbukni egy ilyen elrendezésben.

A nemzeteknek együtt kell működniük most vagy a kölcsönös pusztulással kell szembenézniük. A világ népeit sokkal magasabb szinten kell majd ellátni, mint ami jelenleg létezik. A szükség fogja ezt vezérelni. Az együttműködés most szükséges lesz. És azokat a csoportokat és azokat az erőket, melyek nem fognak együttműködni, el kell szigetelni, mert ők az egész világot veszélyeztetik.

A szükség a Nagyobb Közösségel való szembenézéshez is el fog vezetni. Mert a feltörekvő világokban, mint amilyen a sajátod, az első intelligens élettel való kapcsolat a világegyetemből, az erőforrások felkutatóival és a gazdasági kollektívákkal lesznek, ragadozó fajok, akiknek az a célja, hogy kihasználják az olyan gyenge és megosztott világot, mint amilyen a tiéd. Az Új Üzenet feltárja a határaidon túl lévő élet valóságát és hogy hogyan leszel képes megkülönböztetni a barátot az ellenségtől és hogy azok, akik valójában a szövetségeseid vagy potenciális szövetségeseid, hogyan fognak viselkedni veled a jövőben.

Senki sem fog idejönni és megmenteni titeket és akik azt állítják, hogy ezért vannak itt, ők fogják a legnagyobb veszélyt jelenteni számotokra. Ezt még nem érted, mert nem érted az élet valóságát a Nagyobb Közösségben. Ennek a kinyilatkoztatását Istennek kell megadnia neked, ha azt akarod, hogy ez valódi és hiteles legyen és nem valamiféle manipuláció formája más fajoktól, akik arra törekszenek, hogy előnyre tegyenek szert itt.

A szükség fogja megkövetelni, hogy az emberi nemzetek egyesüljenek a saját védelmük érdekében, létrehozzák a saját kapcsolatkialakítási szabályaikat bármely [idegen fajjal], akik ma a világban vannak vagy akik a jövőben ide szeretnének jönni. Ha egy nemzetbe beszivárgás történt, az az egész világot veszélyezteti.

Ez egy más szinten lévő gondolkozás most. Ez nem egy törzs vagy egy csoport vagy egy nemzet tagjaként történő gondolkozás. Úgy gondolkozol, mint az emberi család tagja. Az egész emberi család jóléte és biztonsága miatt való aggódás, e világ őshonos faja az, aki most a világon túlról érkező beavatkozással és versennyel áll szemben.

Meg kell tanulnod ily módon gondolkoznod, hogy szert tegyél a bátorságra, hogy ezt megtedd és felismerd, hogy azok akik a világodat látogatják nem azért vannak itt mert el vannak ragadtatva tőled vagy mert megpróbálnak spirituálisan felemelni téged vagy mert egy csodálatos jövőbe fognak terelni téged.

A saját világod történelmében, a tudatlan fajok e fajta feltételezéseket követve teljes leigázás alá estek, azt gondolva, hogy a fejlett technológia egy magasabb erkölcsi vagy etikai megközelitést képvisel az élethez.

A világegyetem intelligens életének Nagyobb Közösségébe lépsz, arányaiban egy olyan versenyképes környezet, amit alig tudsz elképzelni. Egy gyenge és megosztott fajként léptek be, egy gyönyörű bolygó gondnokaiként, amit mások értékelnek.

A beavatkozás azért történik most, mert elpusztítjátok ezt a felbecsülhetetlen értéket, ezt a gyönyörű világot; mert olyan technológiát hoztatok létre, amit mások használni tudnak; és mert azok akik igyekeznek beavatkozni, nem szeretnék azt látni, hogy erősebbé váljatok, mint amilyenek ma vagytok. Ez az ő lehetőségük és ki fogják használni – emberi konfliktusokat generálva, gyengítve a legerősebb nemzeteket, szembeállítva a nemzeteket a másik ellen, hogy legyengítsék őket és hogy jobban rá legyenek utalva arra a jelenlétre, ami most már közöttük van, a Nagyobb Közösségből érkező jelenlétre.

Nem vagy tisztában a helyzeteddel. Nem tudsz a sebezhetőségeidről. Még mindig elszigetelődésben élő emberekként gondoltok magatokra, azt feltételezve, hogy mindennek ami fontos az életben köze van a helyi környezetedhez, a történelmedhez és a temperamentumodhoz. Nem látod azt, hogy az intelligens élet Nagyobb Közösségében élsz és az emberiség súlyos körülmények sorozata előtt áll.

Azok, akik ma a világban vannak nem katonai erőket képviselnek. Ezek kereskedelmi erők. Kevésen vannak. Nem rendelkeznek nagy erővel, kivéve a meggyőzés erejét. Ezt hasztnálják fel, hogy embereket egymás ellen fordítsanak, a kormányaik ellen és el a belső Tudástól, ami önmagában soha nem fordítható semmilyen erő által – ebből a világból vagy bármelyik másik világból való.

Lehet, hogy azt mondod, „Ó, ez túl sok nekem! Ezzel nem hiszem hogy meg tudok bírkózni!” De ez a te világod. Ez a te életed. Ez a te jövőd. Hogy érted, hogy nem tudsz vele megbírkózni? Természetesen meg tudsz. Azért küldött ide az Isten, hogy megbírkózz ezzel, hogy hozzájárulj a világhoz. Azért érzed magad gyengének és impotensnek ilyen nagy körülményekkel szemben, mert más dolgokkal vagy elfoglalva, melyeknek kevés vagy egyaltalán semmi értéke nincs. A romantizálásod, a vagyon megszerzése, a hobbijaid, a kedvteléseid, a dilemmáid, másokkal való konfliktusaid – ez mind az életet szívja ki belőled. Az erőd, a potenciád, a bátorságod, a találékonyságod – mind odavesznek értéktelen vagy csekély értékű dolgokért.

Későre jár. Túl késő az emberi ostobaságra. Neked most egyénileg fel kell készülnöd a jövőre, és támogatnod kell az emberi szabadságot és egységet a szükség helyzetében. Ez az, ami meg fogja menteni az emberiséget és megalapozza a jövőjét, ami minden másnál nagyobb lesz mint ami valaha is volt – nagyobb, mint a rövid ideig tartó bőség és siker és élvezetek. Most egy hanyatló világban kell túlélned. És elég erőssé kell válnod ahhoz, hogy ellenállj a kísértésnek, ami a Nagyobb Közösségből fog jönni. Ellent kell állnod a beavatkozásnak. Komolyan kell venned az életed, sokkal komolyabban, mint ahogy azt korábban tetted.

Az összes probláma, amivel jelenleg az emberiség szembesül, melyek küzül sok nagyon komoly, be lesz árnyékolva a változások Nagy Hullámai által és a világon túlról érkező verseny által. Mert mit is remélsz megőrízni vagy megszerezni, ha a világ a legtöbb ember számára lakhatatlanná válik, ha nincs elég élelem az emberi család számára, ha az alapvető erőforrások addig a pontig csökkennek, hogy a nemzetek üzemképtelenné válnak? És mit remélsz saját magad számára nyerni vagy erérni, ha az emberiség a Nagyobb Közösségből érkező idegen erők szabályozása és leigázása alá kerül? Tekincs rá bármely problámára, amiről úgy gondolod, hogy fontos a világban ennek a két nagy erőnek a fényében, és látni fogod, hogy hova kell helyezned a hangsúlyt.

Hogyan fogsz magadról gondoskodni? Hogyan fogod ellátni az időseket? Hogyan fogsz gondoskodni a hátrányos helyzetüekről a változások Nagy Hullámai közepette. Hogyan tudsz pozitív erőforrássá válni a világ számára, egy befolyássá – képes másokról gondoskodni, képes látni és egyértelmű, van ereje? Hogyan leszel képes felismerni, hogy az emberiségnek egyesülnie kell a saját védelme érdekében a Nagyobb Közösségben, vagy különben más erők által lesz beszivárogtatva, leigázva, meggyőzve és felülírva.

Ez az, ami a természetben történik. Ez az élet része. Ez történik a világban évszázadok óta, emberek között. Ez történik az egész világegyetemben, bár másfajta körülmények és másfajta korlátozások léteznek a Nagyobb Közösségben, amelyekről tanulhatsz.

Ez a valóság. A nagy tragédia az emberiség számára, hogy csak a nagyon szegények néznek szembe a valósággal, mivel nincs más választásuk. A gazdagok elpazarolják saját magukat – az erőforrásaikat, a tanulmányaikat, az idejüket, hogy mire helyezik a hangsúlyt – a legostobább és legképtelenebb elragadtatottságaikra és érdekeikre.

Ezért van a világban egy Új Üzenet Istentől, mert e nélkül az Új Üzenet nélkül, az emberiség kudarcot fog vallani. A kudarc fokozatosan fog jönni, de jönni fog. És a beavatkozás a világba emberi tudatosság nélkül és emberi ellenállás nélkül fog végbe menni.

Ne tagadd meg ezt, mert ha ezt teszed, akkor lemaradsz a Teremtő nagy Üzenetéről. Ha nem veszed észre a figyelmeztetést, akkor nem fogod értékelni az áldást és nem fogod látni a felkészülésre való szükséget. Mivel Isten Új Üzenete, amely a világ összes népének lett szánva, megadja ezt a figyelmeztetést, ezt az áldást és ezt a felkészülést. Nem mindenki lesz képes, hogy reagáljon, de sokaknak fog kelleni – különböző nemzetekből, különböző vallásokból.

Most minden a mérlegen van. A világ sorsa az elkövetkezendő néhány évtizedben lesz meghatározva. Ez hihetetlenül rövid idő. Az élet halad. Az események zajlanak. Az emberiség pusztítása és a világ ostoba használatának az eredményei most maguktól mozognak. A technológia önmagában nem lesz válasz erre. Ott kell lennie az emberi felismerésnek, bátorságnak és egységnek. A technológia csak eszköz lesz, hogy segítségedre legyen, de a felismerés, a bátorság és az egység nélkül, a technológia csak felgyorsítja a kimúlásod.

A minden élet Teremtője szereti ezt a világot, szereti az emberiséget és megadta az emberiségnek a Tudás erejét, megadta az emberiségnek a nagy Kinyilatkoztatásokat a múltban és most az emberiségnek egy Új Kinyilatkoztatást adott ezekre az időkre és az elkövetkezendő időkre. A Kinyilatkoztatás idejében élsz, mivel soha nem látott szükség idején élsz, olyan körülmények sorával nézel szembe, amivel az emberiségnek ezelőtt soha nem kellett szembenéznie. Néztél már szembe nélkülözéssel a világban ezelőtt, de még soha nem néztél szembe egy hanyatlóban lévő világgal.

Ne gondold, hogy a gazdagságod és a kiváltságaid el fognak szigetelni ettől, mert sebezhető leszel. Mindenki sebezhető lesz. Ezért hív elő az Új Üzenet az emberi felismerést, bátorságot és egységet. Ez nem csak egy jó ötlet most. Ez nem csupán egy lehetőség, mivel a választási lehetőség nagyon kevés. Ez az, ami az idődnek erőt és potenciát ad. Ez az, ami az életedet sürgőssé teszi és célt és értelmet ad az életednek.

A benned lévő Tudás vezetni fog, hogy bizonyos emberekkel, bizonyos körülmények között hozzájárulj a világhoz. A világ állapota meg fogja adni a józanságot és a meggyőződést, hogy muszály követned ezt a Tudást. Mert ez az, ahogy Isten szólni fog hozzád és ez az az idő, amikor meg kell tanulnod hallgatni.

A Kinyilatkoztatás Hangja

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2011 Április 14.-én
Colorado állam, Boulder városában.

A Hang, amit hallasz nem egy személy hangja, hanem az Angyali Seregé együtt, együtt szólva, egy Hanggal. Ez egy személyen keresztül halad át, igen, de egy magasabb szinten, az egyéniség teljesen mást jelent. Teljesen nem jellemző a te világodban.

Ezért annyira különleges a Mi Hangunk, mert ez sokaknak a Hangja. Ezért beszélünk úgy, ahogy beszélünk, mert ez sokaknak a Hangja.

A világban az emberek csak egyénekre tudnak gondolni. Megkérdezik, „Nos, mi a neve ennek az Angyalnak vagy ennek a Lénynek?” De a nevek nem fontosak ilyen dolgokban, mint ez, kivéve csak azok számára, akik nem tudnak a saját különválásuk határain túl gondolkodni.

Bizonyos tekintetben, a Mi Hangunk az Új Üzenet része a te tudatosságod számára, hogy megérthesd a Kinyilatkoztatás folyamatát és tanúja legyél ennek. Ez a folyamat ezelőtt még soha nem volt ténylegesen feltárva, sem az átlagos embernek, sem a nagyközönségnek, még a tudósoknak és szakértőknek, teológusoknak és filozófusoknak sem. Itt van most az ideje, hogy az emberiség tanuljon ezekről a dolgokról, mert a Kinyilatkoztatás idejében élsz.

Mi vagyunk a Kinyilatkoztatás. Isten nem beszél, mert Isten túl hatamas. Ezért, Isten Akarata az Angyali Seregnek van kifejezve és kommunikálva, akik felülnézik az összes világot, ahol intelligens élet kialakult. A Teremtő Akarata ezután annak a világnak, azoknak az embereknek a szavaira és nyelvén van kifejezve.

Egy dolog van, ami Isten nem tud lenni, az nem Istennek lenni, ami nagyon sajátságos dolog a létezésedre vonatkozóan. Mert a Teremtés igazából nem tud nem Teremtés lenni, és te a Teremtés része vagy.

Ez a létezésed rejtélye és ellentmondása. Annak tetteted magad, ami nem vagy. De ez a színlelés jelenti azt, hogy mit jelent a világban lenni.

Sokan voltak Közülünk olyan világokban, mit ez. Mi megértjük ezeket a dolgokat. Ezért vagyunk Mi a tökéletes közvetítői a Teremtő Akaratának és Szándékának a kifejezésére és, hogy ezt az Akaratot és Szándékot elhozzuk számodra, nem csak végső tanításként, de kommentár és alkalmazás tekintetében is – elmagyarázva, hogy mit jelentenek ezek a dolgok, hogyan lehet megtapasztalni és alkalmazni az életedben, különösen a világ változó körülményei között.

A világ a változások Nagy Hullámaival áll szemben és a világ a kívülről érkező fajok beavatkozását tapasztalja. Ez egy nagy fordulópont az emberi család számára. De az emberiség tudatlan és felkészületlen és nagyon sebezhető megtévesztés és félreértés által.

Mert, az Üzenethozó világba érkezéséhez ezekben az időkben, magának a Kinyilatkoztatás folyamatának fel kell tárulnia, vagy különben az ő jelenléte és célja itt nem lesz megértve és össze lesz keverve másokkal, akik nagy állításokat tesznek, de akik nem a nagy Üzenetet hozzák.

Az emberek össze lesznek zavarodva, hogy kire is hallgassanak. Össze lesznek zavarodva a Kinyilatkoztatás Hangját illetően. Mert nagyon sok hang szól az emberiséghez ezekben az időkben – hangok a Nagyobb Közösségből, hangok a Beavatkozástól, a saját elmédben lévő hangok, hangok, melyek kísértenek, hangok, melyek felvidítanak.

De a Kinyilatkoztatásnak a Hangja csak egy, és Mi vagyunk ez az egy Hang. Ha ezt te elfogadod, azt jelenti, hogy el kell fogadnod, hogy egy Kinyilatkoztatást fogadsz és elkezd fontolóra venni a felelősséget, ami ez esetleg rád helyez.

Meg van mutatva neked, hogyan beszél Isten a világhoz és, hogy Isten újra szólt, hogy felkészítse az emberiséget a múlttól eltérő jövőre, a valóságok új sorára, egy nagyobb létre és a nagyobb kihívásra és nehézségre.

Az emberiség evolúciója követi a világegyetemben lévő legtöbb faj evolúciós mintáját. Amikor ezek a fajok elkezdik a saját bolygójukat kimeríteni és szemben állnak az élet Nagyobb Közösségének a valóságával a világegyetemben, elértek egy nagy és nehéz és meredek küszöböt. Elérték az igazi fordulópontot, ahol a múltbéli megértésük és feltételezésük nem szolgálja őket és talán cserben is hagyja őket.

Az emberiség elérte ezt a küszöböt. Mert ahhoz, hogy spirituálisan és fizikálisan is felnőj ebben a világban és felkészítsd magad a Nagyobb Közösségre, szükséged lesz egy Új Kinyilatkoztatásra Istentől, mert te nem tudod felkészíteni magad arra, amiről semmit sem tudsz.

Az emberek még mindig a múltra alapoznak, a múlttal azonosulnak, a feltételezéseik a múltra alapozottak, így nem igazán látják, ami a horizonton túlról jön. Aztán persze ott van a probléma, az emberi tagadás, az elme gyengesége a valósággal szembenézni és felkészülni az eshetőségekre.

Ezek mind az emberi családban bennerejlő problémák, és valójában minden más fajnak is a világegyetemben kezelnie kell az ilyen jellegű problémákat. Szóval nem vagytok egyedül, és követitek az evolúció útját, felkészítitek magatokat, hogy kijöjjetek az elszigeteltségből a világegyetembe.

Egy ilyen nagy küszöb megkövetel egy nagyobb spirituális megértést, a világegyetemben lévő Isteni Jelenlét nagyobb felismerését. Többé már nem egy helybéli istennel van dolgod, helyi istenséggel, a hegy és a fa istenével, az óceán és a folyó istenével. Még csak nem is egy világ és egy nép istenével van dolgod, mint aminek a gondolatához hozzászoktál.

Most az összes világegyetem és a világegyetemen túli Teremtés Istenével van dolgod, Isten aki olyan nagy, hogy az elméd csak esekedni tud a dicsérettől.

Nem egy emberi Isten. Nem egy Isten, akit a fantáziádban alkotsz, de egy Isten, akit egy mélyebb szinten kell megtapasztalnod, a felszíni elméd alatt és határain túl.

Mert ahhoz, hogy megértsd a Nagyobb Közösség Istenét, meg kell értened a Kinyilatkoztatás Hangját. A félreértés itt nagyon káros és veszélyes lehet. Mert különböző hangokat fogsz hallani, de nem fogod tudni, hogy melyikre hallgass. A benned lévő mélyebb Tudás nélkül, amit Isten helyezett oda, hogy vezessen, hogyan tudod megmondani a különbséget?

És ha nem tudsz reagálni az Isten Kinyilatkoztatására, hogyan fogsz tudni reagálni az igazságra bármiben? Annyira megkötve a hitek és feltételezések által, hogyan tudod meghallani az igazságot bármiben?

Ez egy nagy teszt és egy nagy vallomás, egy nagy kihívás a hallgató számára. De ez nem csak egy kihívás. Ez a felébredésre és a felkészülésre való felhívás. Mert egy kockázatos jövővel állsz szemben, egy veszélyes jövővel – egy veszélyes és nehéz folyosón való átkelés a Nagyobb Közösségbe, egy veszélyes és nehéz átkelés az új világba, az egyre csökkenő erőforrások és növekvő politikai és gazdasági változások világába.

Ez most nem az ősi elméletek ideje. Még csak nem is az ősi vallások ideje, hogy ezekről a dolgokről szóljanak, a Teremtő áldása és útmutatása nélkül.

Isten újra szólt és senki a világban nem állíthatja, hogy Isten nem szólhat újra és ha ezt teszik, akkor ezt a tudatlanságuk és az arroganciájuk mondatja velük.

Még Isten Üzenethozója sem tudja meghatározni, hogy Isten mit fog tenni ezután. Még az Angyali Sereg sem tudja meghatározni, hogy Isten mit fog tenni ezután.

Az időben ez a helyzet. Az időn túl ez egy teljesen más ügy és ezek a problémák nem adnak aggodásra okot.

Mi vagyunk a híd az idő és tér valósága és az idő és téren túli valóság között – két valóság, melyek olyan nagyon különbözőek.

Nem tudod elképzelni ezt a Nagyobb Valóságot, mert a képzeleted csak e világi képekkel és gondolatokkal tud megbirkózni.

Ezért az emberiség elképzelése a Paradicsomról, vagy Mennyről, teljesen világi képek és világi aggodalmak által rendezettek. De a valóság teljesen más és mindezen túl van.

Ezen azonban nem kell aggódnod, mivel nem azért lettél a világba küldve, hogy a Mennyről álmodozz.

Azért lettél a világba küldve, hogy a világot szolgáld, hogy most egy új világ szolgálatára légy, egy változó világnak, egy kihívó világnak és mégis egy világ, melynek meg van az ereje, hogy egy nagyobb emberi együttműködésre sarkaljon és előhívja a nagyobb Tudást, melyet minden ember magában hordoz.

Egy Új Kinyilatkoztatásnak kell előhívnia ezt a Tudást.

Ez most nem az az idő, amikor egy nagy vezetőben, egy felszabadítóban, egy megmentőben kell hinni.

Az emberiségnek most magát kell megmentenije.

Egy személy csak polarizálná a népességet, nagyobb emberi konfliktust állítva, felállítva a színpadot a hívők és a nem hívők közötti háborúra.

Nem, a hívásnak most az egyénhez kell szólnia, mert a világnak sok megmentőre, sok vezetett és inspirált egyénre lesz szüksége vagy az emberi civilizáció elbukhat és ez a bukás lenne a legszörnyűbb dolog, ami történhet az emberi családdal.

Akkor biztosan a világegyetem idegen erőinek a hatalma alá esnétek. Az ilyen erők figyelnek titeket, hallgatnak titeket, tervezik a tevékenységük kivitelezését fondorlatos és kifinomult módszerek által.

Ezek veszélyes idők. De számodra a megfelelő idő, hogy a világban vagy, mert ezért jöttél – nem azért, hogy elrejtőz a fantáziába, nem a saját magad gazdagodásáért, nem azért, hogy annak tettesd magad, aki nem vagy, nem az elkerülés és a felelőtlenség életét élni, hanem a világban lenni, hogy szolgáld a világot ezekben az időkben, nem csak azért, hogy a jelenlegi igényeidnek megfelelj az életben, de felkészülj a jövőre is.

Csak a benned lévő Tudás, a nagyobb inteligencia, tud ezekről a dolgokról, és ennek kell vezetnie ezekben a dolgokban. Meg kell tanulnod megadni magad ennek és megkülönböztetni ezt az összes másik hangtól az elmédben és minden befolyástól, amit a körülötted lévő vilgból magadra veszel.

Ezért lenne nagyon fontos a Kinyilatkoztatás Hangjáról tanulni. És ez az, amiért ez meg van veled megosztva. Ezért van ez a legelső alkalommal tanítva a te fejlődő világodban.

Az emberiség hosszú létezése ellenére ebben a világban, ti csak egy fiatal faj vagytok – éretlen, meggondolatlan és gyanútlan.

Van sok jó tulajdonságod. A spiritualitást és a kreatívitást életben tartottad a világban, ellenben a sok másik világban, ahol ez kihalt – fejlett technológiai világokban, melyek sterilek és világiak, ahol az egyéni szabadság ismeretlen.

Nagyon ígéretes vagy. De nagyok a problémáid és ugyancsak vannak fogyatékosságaid is. Az emberi tagadás és tribalizmus felé vezető tendenciáid, melyek a múltban szolgáltak, most megvakíthatnak.

Az Új Kinyilatkoztatás felhív téged, hogy reagálj a benned lévő Tudásra és hallgass a Kinyilatkoztatás Hangjára.

Természetesen sok kérdésed lesz. Lehet, hogy félelmeid és gyanúd is lesz. Lehet, hogy komoly kétségeid lesznek. Ez mind várható.

De a kihívás számodra az, hogy: Tudsz-e reagálni az Új Kinyilatkoztatásra? Hallod-e a Kinyilatkoztatás Hangját? Meg van-e az alázat és a felelősség, hogy lásd, a Kinyilatkoztatás idejében élsz és ez mit jelenthet számodra?

Mi a te felelősséged ezekben a dolgokban? Mit jelent ez a hívás számodra?

Ne aggódj másokkal kapcsolatban, ha neked szól a hívás. Ez te közötted és Isten között van, te és Mi közöttünk.

Mi vagyunk az egyetlen Angyali Jelenlét, aki felülnézi a világot. Válasz más hangot és a Nagyobb Közösség hangját fogod választani, akik ki fogják használni az emberiség vallásos feltételezéseit. Ők is tudnak hangokat sugározni a világba.

Honnan fogod tudni a különbséget? Hogyan tudod megmondani, hogy mi az igaz és mi a hamis, mi az, ami jó és mi az, ami csak jónak néz ki?

A kihívás a hallgatón áll. Isten valós veled. Valós tudsz lenni Istennel? Isten őszinte veled. Tudsz őszinte lenni Istennel?

Isten oly módokon szolgál és segít téged, ahogy te nem tudod saját magadat szolgálni. El tudod ezt fogadni és követni a felkészülést, amit Isten ad, hogy megmentse az emberiséget?

A teher a hallgatóra esik. A bizonyíték a válaszod jellegében van. A bizonyíték abban van, hogy mit hív elő belőled és a Kinyilatkoztatás igazságával való rezonálás.

Isten az Angyali Jelenléten keresztűl közli az igazat. Meg tudod ezt hallani, érezni ezt és erre reagálni? Vagy az elméd annyira fixált, annyira kötve van a hiedelmeid, a félelmeid és gyanúid által, hogy nem tud hallani, nem tud reagálni?

Minden nagy Üzenethozó, aki a világba lett küldve az emberiség nagy fordulópontjainál, szembe kellett nézzen mások reagálási képtelenségével.

E miatt üldöztetve voltak. Ez vagy te? Te leszel az Üzenethozó üldözője, a Kinyilatkoztatás tagadója?

Ha igen, nem leszel egyedül, de akkor megbuktál a teszten, látod. Csalódást okoztál a Teremtőnek.

A Teremtő nem fog megbüntetni, de nem leszel képes fogadni az áldást, az útmutatást és az Új Kinyilatkoztatás erejét.

A nagy felhatalmazás másoknak lesz adva és te nem leszel képes a fogadásra. Ez egy óriási tragédia lenne az életedre nézve.

És ugyancsak tragédia lenne a világnak, mert elég embernek kell reagálnia a Kinyilatkoztatásra, hogy legyen ereje és hatékony legyen a világban, hogy nagyobb bátorítást, nagyobb erőt és felelősséget adjon az emberiségnek, nagyobb elszámoltathatóságot egymás felé, nemzetek közötti nagyobb együttműködést, melyeknek most a világ megóvása érdekében egyesülniük kell és hogy felkészüljenek magára a Nagyobb Közösségre.

Ez mind az egyén válaszán alapszik.

Isten nem a világ kormányaihoz szól. Nem kizárólag a gazdagokhoz vagy a kiváltságosokhoz vagy titkos csoportokhoz szól.

Az emberekhez szól. Hozzád szól.

Ha az emberek nem tudnak reagálni, mit tehetnek a kormányok? És ha az emberek reagálnak, a kormánynak végül is meg kell változnia és reagálnia erre.

Te a Kinyilatkoztatás Hangját hallod. Ez sokaknak a Hangja. Ez a bölcsesség és a Tudás Hangja egy olyan skálán, amit el sem tudsz képzelni.

A csoda a válaszod jellegében lesz. El tudja-e érni a minden élet Teremtője a különváltakat, vagy a Különválás sötétségében maradnak, csak a félelmeik és vágyaik és feltételezéseik által vezetve?

Vagy válaszolni fognak és lángra lobbannak, lehetővé téve számukra, hogy előhívják a nagyobb felelőségüket, amiért a világban vannak, megadva a bátorságot és az elhatározást, hogy egy egészen másfajta utat kövessenek az életben?

Képesek lesznek-e fogadni a Tudást és a bölcsességet a világegyetemből, hogy felkészítsék az emberiséget a világegyetemre?

Képesek lesznek-e Isten Kinyilatkoztatására válaszolni?

Ez az. Nem lesz másik. Nem lesz másik. Ez a Kinyilatkoztatás a mostani időkre és az időkre, amik jönnek.

Isten csak egy Kinyilatkoztatást küld a világnak. Minden más kinyilatkoztatás vagy egy emberi kitaláció vagy egy manipuláció azoktól a fajoktól, akik a világba ma beavatkoznak.

Nem tudsz Istenhez jönni a te feltételeid szerint. Nem tudod meghatározni a jellegét és a szabályait a kapcsolatnak.

Csak Isten feltételei szerint tudsz Istenhez jönni és Isten olyan módon hozza létre a feltétleket, hogy az emberek erősebbé válnak, együttérzőbbé, erőteljesebbé, jobban rész véve a világban és jobban együttműködöbbé válnak egymással.

Nem lehet a te utad szerint. Isten útja szerint kell történnie, mert Isten tudja és te meg nem.

Isten látja, hogy mi közeleg a horizonton túlról, messze, messze a tengeren túl. Te nem látod ezeket a dolgokat.

Isten tudja, hogy mi az emberi sors. Te nem tudod, hogy mi az ember sorsa.

Isten tudja, hogy miért vagy a világban és kivel kell találkoznod és hova kell menned. Te ezt nem látod, mert csak ott tudsz lenni, ahol vagy.

Nem tudod megérteni a Kinyilatkoztatás Hangját intellektuálisan. Az nem fog igazi felismerést produkálni.

A felismerés egy mélyebb szinten történik, a felszíni elme szintje alatt, a szív és a mélyebb tudatosság szintjén – nem a társadalmi tudatosságod, hanem az Isten teremtette tudatosság, amely lehetővé teszi, hogy válaszolj az igazságra és mentessé válj attól, ami hamis.

Csak a szíveddel tudsz Minket ismerni és Minket hallani. Csak a szíveddel tudod az Üzenethozót ismerni és értékelni.

Lehet, hogy ez zavarba ejti az elmédet. Próbára teheti a hitedet és a feltételezéseidet.

Lehet, hogy megkívánja, hogy felülvizsgáld a vallásod, a filozófiád, amilyen mértékben léteznek ezek a dolgok számodra. De a válasz egy mélyebb szinten van.

Isten a Tudás által állítja helyre és menti meg a különváltakat. Ha ez meg tudnád érteni, az nagy különbséget jelentene számodra.

Ha hallanád a Hangunkat, ami egy Hang, az nagy különbséget jelentene számodra és a világ számára.