As revealed to God’s Messenger
Marshall Vian Summers
on July 27, 2007
in Boulder, CO
Nagy változás érkezik a világra, olyan vátozás amit még az emberiség soha nem látott – a változás Nagy Hullámai mind összefutnak ebben az időben. Mivel az emberiség olyan sok féle módon ráhatással volt a világra és ezeknek a ráhatásoknak az eredményei most felgyülemlettek – erőt gyüjtve, összefutnak egy olyan időben, amikor az emberiség ennek nagymértékben nincs tudatában és felkészületlen.
A Nagy Hullámok nem egy eseményt jelent. Ez nem egy egyszerű dolog, ami csak egy kifejezett időben történik, mivel az emberiség olyan változások erőit indított most be, amivel folyamatosan meg kell küzdenie. Mert te egy csökkenő erőforrások világában élsz most, olyan világban aminek az éghajlata súlyossan érintett, olyan világban amelynek ökológiai állapota rosszabbodik, olyan világban ahol az emberiségnek szembe kell néznie az élelmiszer és víz nagy hiányának eshetőségével és a nagyon nagyméretű fertőzések és betegségek kozkázatával, melyek még a világ gazdagabb országaira is kihatnak. Az egyensúly most kibillent és megváltozott, és most az emberi család egészének össze kell fognia és egyesülnie, hogy megbirkozzon ezekkel a nagy kihívásokkal.
Az egyre növekvő népesség és a csökkenőben lévő erőforrások mellett az emberiségnek egy nagy döntéssel kell szembenéznie, egy alapvető választással, hogy melyik irányba menjen. A nemzetek kihívják-e egymást és versenyeznek-e a fennmaradó erőforrásokért? Vajon harcolni és küzdeni fognak, hogy ki fogja ellenőrizni ezeket az erőforrásokat és kinek lesz hozzáférhetősége ezekhez az erőforrásokhoz? Hiszen valójában az emberiség viharos múltjában minden nagy háború alapvetően ezeknek az erőforrásoknak a megkaparintásáért és irányításáért való küzdelemről szólt.
Vajon a világ gazdag országai ragaszkodni fognak-e ahhoz, hogy az ő életmódjukat muszály megőrizni és ebből adodóan versenyre lépnek és megütköznek egymással ezzel tovább rontva a világ többi részét, kirabolva a világ szegényebb embereinek azt a képességét, hogy fenntartsák önmagukat, hogy néhány pompás és elkényeztetett életmódot fent lehessen tartani a gazdag országokban?
Ha az emberiség ezt az utat választja, akkor elhúzódó konfliktusok és tartós hanyatlás időszakába fog belépni. Ahelyett, hogy megőrizné és elosztaná a megmaradt erőforrásokat és megteremtené az új világ állapotához az alkalmazkodási képességet, az emberiség el fogja pusztítani azt ami maradt, ezzel saját magát szegényen és kifosztottan hagyva, óriási ember élet veszteségével és nagyon komor és súlyos kilátásokkal a jövőre nézve.
Míg, ha az emberiség egy másik utat választ, felismerve a változások Nagy Hullámaiban rejlő veszélyeket, felismerve a valóságuk komolyságát és az embereiség jólétére és jövőjére lehetséges nagyszabású következményeit,akkor a bölcs egyének és a nemzetek vezetői és a vallásos intézmények felismerhetik, hogy megosztottan az emberiség kudarcba fog fulladni a változások Nagy Hullámaival szemben. De egyesülten az emberiség egy új irányt tud feltérképezni, felkészülve a változások Nagy Hullámainak a hatásaira és ezzel elindítva a nagyobb együttműködés és nagyobb egység útjának a kezdetét, melyet az emberiség mint egész valaha is tapasztalt. Ez most nem a vallási elvek vagy magas etikai értékek által lesz megteremtve, hanem pusztán a szükségszerűségből.
Mert mit remél egy nemzet mit tud elérni, ha a világ elmerül a konfliktusba és a nélkülözésbe? A világ nemzetei most túlságosan függenek egymástól ahhoz, hogy a háborút és a konfliktust válasszák anélkül hogy rombolást és nélkülözést hoznának mindenkire.
Egyesülten nagy esélyetek van. Szétválva nem fog sikerülni. És a kudarcotok hosszú távú és rendkívűl költséges lesz – nagyobb lesz bármely más háborúnál mint ami valaha ebben a világban történt, sokkal pusztítóbb bármely emberi konfliktusnál, amiről az emberiség valaha is tudott.
A lehetőségek száma kevés, de ezek alapvetőek. És ezeket a döntéseket nem csak egyszerűen a nemzetek vezetőinek és a vallási intézményeknek kell meghoznia, hanem minden egyes polgárának. Minden személynek választania kell, hogy harcolni és versenyezni fog, hogy ellent fog-e állni a változások Nagy Hullámainak, hogy küzdeni fog-e önmagával és másokkal az elért életmódja fenntartásáért. Vagy fel fogják ismerni a nagy veszélyt és egyesülni fognak, hogy megkezdjék a behatásra való felkészülést és az emberiség egy új és másfajta jövőjének a kiépítését?
Mert ahogy most élsz, ezt nem tudod fenntartani. Azok a gazdag nemzetek, azok a gazdag emberek, azok az emberek akik megszokták a bőséget, úgy érzik, hogy ez nem csak jogukban áll, de az élettől és Istentől származó jogosultságuk – fel kell készülniük, hogy megváltoztassák hogyan élnek, sokkal egyszerűbben élni, sokkal igazságosabban élni, mert a fennmaradó erőforrások megosztása ezt meg fogja kívánni.
A gazdagoknak gondoskodniuk kell a szegényekről és a szegényeknek gondoskodniuk kell egymásról, különben mindenkire kudarc vár, gazdagra és szegényre egyaránt. Nem lesznek győztesek, ha az emberi civilizáció elveszik. Nem lesznek mindenek fölött álló nemzetek. Nem lesznek mindenek fölött álló törzsek vagy csoportok vagy vallási csoportok, ha a civilizáció elveszik. És a változások Nagy Hullámainak meg van ahhoz az ereje, hogy az emberi civilizációt kudarcba vezesse. Ennyire nagyszabásuak. Ennyire hosszantartó lesz a hatásuk.
Ezért az első nagy kihívás számodra, hogy szembenézz a nagy kihívással – anélkül, hogy megoldáshoz ragaszkodnál, anélkül, hogy az általad tudott és látott igazság ellen harcolnál, anélkül, hogy másokat hibáztatnál vagy másoktól várnád el, hogy megoldják számodra a problémát. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia abban, hogy hogyan él, hogyan gondolkodik, hogyan cselekszik, az elöttük lévő mindennapi döntésekben és azokban a döntésekben amivel a jövőben kell szembe nézniük. Mindenkinek, különösen a gazdag országokban élőknek, fontolóra kell vennijük, hogy hol élnek, hogyan élnek, milyen fajta munkájuk van, hogyan keresik meg a megélhetőségükhöz valót, hogyan használják fel a világ erőforrásait, milyen módon használják az energiát – mindezeket a dolgokat.
Ez minden bizonyal nem az az idő amikor kétértelműek és önteltek lehetünk. Ez bizonyosan nem az az idő, amikor azt gondolhatjuk, hogy a kormányok vezetőinek kell a problémáidat megoldaniuk, mert most neked kell az életedet és a körülményeidet szemügyre venni.
Ez olyan, mint amikor a számlabefizetés ideje elérkezett. Az emberiség már nagyon régóta költ és kölcsönöz a természetes örökségéből, régóta elhalasztva a következmények megfizetését és most a visszafizetés ideje elérkezett. Most a következmények erőteljesen megmutatkoznak és sok ilyen van.
Most kell elszámolni azzal, amit teremtettél. Most kell figyelembe venni a körülményeidet. Most kell figyelembe venni a világot, amit magadnak létrehozol. Az emberiség elherdálta a természetes örökségét. Ez a gazdag, pazar világ, amit a minden élet Teremtője adott az emberiségnek saját világaként, ki lett rabolva, el lett herdálva és el lett vesztegetve – kapzsiságon keresztül, korrupció révén, háború és konfliktus által, felelőtlen magatartás révén, figyelmetlenség és tudatlanság által – és most a következmények elkezdenek kialakulni. Ez nem csupán egy távoli eshetőség vagy probléma a jövőbeli generáció számára.
Ezt a világot jöttél szolgálni. Ilyen világot teremtettél. Most ezekkel a körülményekkel nézel szembe. És szembe kell, hogy nézzél velük. Felelősséget kell vállalnod azért, hogy kis részben te is hozzájárultál a megteremtésében. Szégyenkezés nélkül el kell fogadnod ezt a felelősséget, de ettől függetlenül a felelősség mégis ott van. Mert a változás Nagy Hullámaival szemben nincs hova futnod és elrejtőznöd. Nem tudsz csak egyszerűen összecsomagolni és vidékre költözni vagy egy olyan helyet találni, ahol elrejtőzhetsz míg a vihar áthalad, mert ez a vihar hosszú ideig fog tartani, nincs hová futni és elrejtőzni.
Csak a benned lévő Tudás, a benned lévő mélyebb értelem, amit Isten helyezett beléd fogja tudni, hogyan kell kezelni ezeket a körülményeket és azt az óriási változást, ami az emberiség számára jön. Csak ez a mélyebb Tudás, ez a szent Tudás fogja tudni, hogyan lehet az elkövetkezendő időket navigálni, hogyan kell a zavaros vizeken át vitorlázni, mert a vizek zavarosak lesznek.
Talán már hozzászoktál, hogy nem vagy megzavarva a világ nagyobb problémái által. Talán már kellőképpen elszigetelted magad, hogy ez távolinak tűnik, ahonnan ez nem lesz probléma a számodra. Úgy tűnik, hogy ez valaki más problémája, egy másik ország problémája, olyan probléma amivel más embereknek kell szembe néznie és megbirkóznia. De az ilyen fajta elszigetelődésnek most vége. Nem lehetséges az, hogy a változások Nagy Hullámai nem lesznek nagy hatással rád. Nem lehetséges az, hogy nem fogják megváltoztatani a körülményeidet, talán még drámaian is.
Lényegében nem tudod megváltoztatni azt , ami most jön, de fel tudsz készülni rá. Alkalmazkodni tudsz hozzá. Fel tudod használni, hogy hozzájáruljál az emberek jólétéhez, mert valójában ez az amiért a világra jöttél. Egy magasabb szinten, a gondolataidon és hiteiden túl van az igazság, hogy egy küldetéssel jöttél a világra, hogy egy cél érdekében vagy itt és Isten azért küldött a világba, hogy éppen ezen körülmények között szolgáld a világot, amelyek most feléd közelednek.
Ezért, mialatt az elmédben talán nagy félelemel vagy felindulással, haraggal és felháborodással reagálsz – lehet, hogy rendkívül zavarodott és meghökkent vagy, talán tehetetlennek és impotensnek érzed magad ilyen nagy kihívásokkal szemben – de legbelül, a Tudás szintjén, ez valójában a te időd. Ez az, amikor a nagy elhivatásod ideje meg fog szólalni számodra. Ez az az idő, amikor a nagyobb kincseid elő fognak tárulkozni, mert ezeket te magad nem tudod előhívni. Ezeket elő kell hívni belőled. És a hívásnak a világból kell érkeznie, mert ezt a hívást te magad nem tudod megtenni, ha ez a hívás valódi. Te nem tudod magad egy nagyszerűbb életbe beavatni. Mivel a hívásnak rajtad kívülről kell érkeznie – kihívva a benned lévő kincseket, egy nagyobb lelkiállapotra és tudatosságra valamint egy nagyobb felelősségi pozicióba hívva.
E nélkül a hívás nélkül egyszerűen vagy tagadó álláspontba lépsz és megpróbálod elfelejteni és tudatlan és bolond maradsz, vagy harcolni és küzdeni fogsz hogy megőrizd mindazt, amire jogosultságot érzel, vagy ami még mindig jár neked. Félelemből és méregből fogsz cselekedni. Másokat fogsz szídni. Rendkívül félni fogsz és hihetetlenül össze leszel zavarodva. Abban fogsz hinni, hogy valami meg fog menteni, hogy van egy olyan megoldás a láthatáron, ami ezeket a problémákat majd mind el fogja tüntetni. Nem fogod látni és nem fogod tudni és nem fogsz felkészülni. És amikor a Nagy Hullámok jönnek felkészületlen és kiszolgáltatott leszel.
Bizonyára láttad már, hogy a természet könyörtelen a felkészületlennel szemben. A természet nincs kegyelemmel azok felé, akik nincsenek felkészülve az eshetőségekre. Isten meg szeretne menteni a kudarctól, a konfliktusoktól és a viszálytól. Ezért lett a Tudás beléd helyezve. Isten tudja, hogy mi érkezik az emberiség számára. De az emberek továbbra is vakok és ostobák és önkényeztetőek. Isten tudja, hogy ha nem készülsz fel, ha nem leszel a Tudásban erős, ha nem hagyod a kincseidet magadból előhívni, ha egy régi élethez ragaszkodsz, régi elméletekhez és feltételezésekhez, akkor kudarcot fogsz vallani. És a kudarcod borzasztó lesz.
Mégis a benned lévő Tudás készen áll a válaszra. Nem fél a Nagy Hullámoktól. Sőt, fel van rájuk készülve, mert ez a te sorsod. Nem csak egyszerűen azért jöttél a világra, hogy fogyasztója légy, hogy pusztán helyet foglalj el, hogy csak tovább lealázd a világot és felhasználd az erőforrásait. Nem ez az ami idehozott, a szívedben tudod, hogy ez igaz. De amit igaznak tudsz és amit gondolsz még nem ugyanaz. És ezért össze kell hangolnod magad a Tudással és tanulnod kell a Tudás Útjáról és meg kell tenned a Lépéseket a Tudáshoz, hogy ez legyen a vezetőd és tanácsosod.
Szükséged lesz erre a belső bizonyosságra, mert körülötted zürzavar , düh és konfliktus lesz, míg az emberek meg lesznek fosztva, míg az emberek fegyegetve érzik magukat, míg az emberek biztonsága mindenütt kétségessé válik. Látni fogsz egyéneket és csoportokat haraggal és felháborodással reagálni. Látni fogsz egymást fenyegető nemzeteket és ez már folyamatban van. És a kialakulóban lévő nagy konfliktusok és a háború nagy veszélye, mind a politikával és a vallással lesznek álcázva, holott a konfliktusok az erőforrások véget folynak. Ki fogja megkaparintani ezeket az erőforrásokat? Ki fogja ellenőrzés alatt tartani ezeket az erőforrásokat?
Az efajta konfliktusok már megkezdődtek és javában tartanak. És a nagyobb konfliktusok és nagyobb háborukra való esély napról-napra növekszik. A tűz már ég a világban és a konfliktus nagyobb tűzének a parazsa felfűtés alatt áll és a megjelenésükhöz kellő feltételek érettek.
Bizonyára ha védelmet szeretnél és az érkező nagy változásokból előnyösen részesülni, nem maradhatsz a jelenlegi helyzetedben, a jelenlegi gondolkozásmódoddal, a jelenlegi feltételezéseiddel. Egy mélyreható változásnak kell benned történie és ezt a változást mind a világ állapota valamint a benned megjelenő Tudás fogja előhozni. Szellemileg, lelkileg és érzelmileg nem maradhatsz abban az állapotban ahol most vagy és nem lehet igaz reményed a túlélésére és előnyszerzésre az érkező nagy változásokból.
Ez az a nagy figyelmeztetés, amit az Új Üzenet* bemutat. A változások Nagy Hullámai közelednek a világra és az emberiségnek a világon túlról jövő versengéssel kell szembenéznie – világon túli fajok beavatkozásával, akik igyekeznek kihasználni a gyenge és megosztott emberiséget, akik hasznot szeretnének húzni az emberi civilizáció visszaeséséből. Az Új Üzenet Tanítása nagyon világosan mutatja be ennek a valóságát. És ezt nem nehéz megérteni, ha a védekező rendszeredet leereszted, ha a preferenciáidat félre teszed, ha tiszta szemmel nézel és hallgatsz a világra, hogy lássál és tudjál.
Mégis, meglepő, hogy az efajta józan ész nem gyakori. Az emberek elvesznek abban, amit akarnak vagy abban amit félnek elveszíteni. Elvesznek a konfliktusaikban, a sérelmeikben, a saját magukkal és másokkal való küzdelmeikben. Tehát amit természetes látni, hallani és tudni és cselekedni, elveszetté válik – befedve az emberi gondok, az emberi vágyak és emberi konfliktusok által.
Minden bizonnyal az emberiség most elérte a nagy küszöböt, ami meg fogja határozni a sorsát és a jövőjét. Erre minden bizonyíték körülötted van és ezt magadon belül érezheted – a szorongás érzése, a bizonytalanság érzése, a zavarodottság , a felfogás. A világban lévő jelek beszélnek hozzád – azt modják, hogy nagy változás közeledik, hogy ezek a küszöbödön állnak.
*Lásd „Fontos Kifejezések”
Ezeket a dolgokat érezheted, ha megengeded magadnak ezeket a dolgokat érezni – anélkül, hogy megpróbálnál előlük elrejtőzni vagy elfutni, vagy anélkül hogy ragaszkodnál ahhoz, hogy boldog és gondtalan légy, anélkül hogy az elmédet ostoba célok elérésével elvond és elfoglald, hogy ne halljad meg a világ jeleit, a világ hívását és a benned keveredő Tudást.
Ez a te időd. Ez az amiért jöttél. Ezek a te időd nagy eseményei. Ez a nagy küszöb, ami az emberiség elött áll, mert most fel kell készülni a jövőre ami a múlttól ellentétes lesz. Az élet nem úgy fog tovább menni, mint ahogy azt ismerted, zavartalanul. Az emberiség nem fog csak egyszerűen más energiforrást találni vagy valami mágikus megoldást, hogy fenntartsa néhány ember kiváltságát.
Mert egy hanyatlóban lévő világban élsz. Azok az erőforrások, amelyek a nemzeteknek jólétet, biztonságot és stabilitását adnak, most csökkenőben vannak. A környezet, amelyben élsz egyre növekvő kényszer hatása alá fog kerülni a környezet pusztulása révén, a klímaváltozás által és olyan sok más behatás miatt, amit az emberiség oly régóta a világra helyezett.
Ezért a szakadéknál állsz. Továbbra is a tudatlanságot fogod választani és harcolni és küzdeni fogsz majd, amikor a tudatlanságod és a tagadásod végül is cserben hagy? Vagy bátorság és a bölcsesség útját fogod választani a felkészülésben és megengedet Isten nagy ajándékát a Tudást, hogy vezessen és irányítson téged?
Ahhoz, hogy ismerd Isten nagy ajándékának a jelentését, meg kell látnod az emberiség elött álló kihívás vonzatát és a mélységét. Érezned kell magadban a szükségét, felismerve, hogy te magad nem tudod a választ és még a nemzeteknek és a szakértőknek és a tudósoknak sincs igazán válaszuk. A probléma egy részére van megoldásuk. Azon dolgoznak, hogy riasszák és felkészítsék az emberiséget, de az emberiség nagyon le van maradva a változások Nagy Hullámaira való felkészülésben. Az óra későt mutat, és ti felkészületlenek vagytok.
Tehát érezned kell magadban az igazi szükséget, hogy Isten nagy ajándékára, amit most ad válaszolni tudjál – egy ajándék ami semmi máshoz nem hasonlítható amit az emberiség valaha is kapott – mert az emebriség most egy olyan kihívással és válsággal áll szemben, amivel ezelött még soha nem kellett szembesülnie.
Ahhoz, hogy meglásd a megoldást, érezned kell a szükségét. Fel kell ismerned a szükségét. Szembe kell nézned a változások Nagy Hullámaival. Össze kell illesztened a darabokat és a jeleket, hogy lásd a képet, amit mutat neked. Ez a kép világos és nyilvánvaló, de ez azok számára nem nyilvánvaló, akik nem néznek, akik nem gondolkodnak, akik nem értik az alapvető kapcsolodásokat, amelyeket meg kell tenni, ahhoz, hogy tisztán láthassad a képet.
Bármely bátor cselekedet, ami a koncentrálásodat és az energiádat átirányítja, mindig egy belső és sürgető szükségen kell alapulnia. Az emberek nyugalmi körülmények alatt ritkán tesznek előrelépést bármilyen törekvési területen. Az igazi előrelépést egy mély és sürgető szükségnek kell hajtania – mind a körülményeidből és a világ igényeiből érkező nyomás által valamint a benned lévő Tudás révén. A Tudás sürget arra, hogy tudatossá válj. Arra ösztönöz, hogy lelkileg, érzelmileg és gyakorlatilag felkészítsd önmagad az érkező nagy kihívásokra, az életed nagy eseményeire és a nagy kapcsolatokra, melyek rád várnak. De ezek a kapcsolatok csak az életed nagyobb kihívásaival való találkozásnál fognak kialakulni.
Ne aggódj, hogy mások nem reagálnak. Ne izgasd magad, hogy az emberiség továbbra is tudatlan valamint ostoba és elnéző a hódítások és konfliktusok terén. Mert ez a hívás neked szól. Neked kell a saját életedért és az ittléted okaiért felelősséget vállalnod. A hívás neked szól. Nincs szükséged a mások hozzájárulására ahhoz, hogy reagálj. Sőt, nem lesz ilyen hozzájárulás. Lehet, hogy te leszel az egyetlen ember akiről tusz, aki válaszol. Még ha ez is a helyzet, akkor is reagálnod kell. Nem várhatsz másoktól biztositékot arra, hogy reagálnod kéne, mert amikor már mindenki reagál, pánic és viszálykodás lesz. Megpróbáltatás és konfliktus lesz. Nem akarsz addig a pillanatig várni, amikor már mindenki reagál, mert káosz lesz.
Fel kell készítened saját magad és az életed. Meg kell erősítened a kapcsolataidat. Tanítanod kell azokat az embereket, akik közel állnak hozzád – azokat, akik meg tudják hallani és reagálni tudnak.Félre kell tenned a céljaidat és a preferenciáidat, hogy reagálni tudj a világra. Újra kell értékelned azt, ahol élsz, ahogy élsz és kivel vagy együtt azon szempontok alapján, hogy ki tud veled tartani és ki tud veled felkészülni és ki nem. Újra kell értékelned a munkád és annak a jövőben való életképességét. És ezt a körülötted lévők bátorítása és beleegyezése nélkül kell megtenned, mert ez valószinűleg így lesz.
Az elméd nem akar szembenézni a jövővel. Az elméd más dolgokat fog akarni, mert az elme gyenge és esendő. A félelem és a preferencia hajtja. De van benned egy mélyebb elme, a Tudás elméje. Nincs megzavarva. Nem áll konfliktusban saját magával. Nincs kitéve a világ csábításainak vagy bármely más erőnek, mert csak Istennek válaszol. Ez az egyetlen olyan részed, amely bölcs.Tartalmazza az életcélodat, amiéer a világba jöttél és az Istennel való alapvető kapcsolatodat képviseli, ami a Különvállás alatt nem veszett el.
A világ minden látszata ellenére, a világ minden tevékenysége, élvezete és tragédiái ellenére, te kapcsolatban maradsz Istennel. És Isten a világba küldött, hogy szolgáld a világot nagy szükségében. Ezért vannak bizonyos erősségeid, melyeket használni kell és bizonyos gyengeségeid, amelyeket fel kell ismerni és megfelelően kezelni. Mert nem lehetsz gyenge és ambivalens a változások Nagy Hullámaiban. Ezek elő fogják hívni belőled a benned lévő alapvető erőt és erre az alapvető erőre szükséged lesz. Ilyen nagy nehézségek és megpróbáltatások közepette nem bolondozhatsz.
Ugyanis, a Nagy Hullámok a világ felé tartanak. Nem tudsz elmenekülni előlük. Mélységesek és hosszantartóak lesznek. Megvan hozzá az a világosságod, józanságod és öszinteséged, hogy ezeket tisztán lásd, hogy érzelmileg és lelkileg felkészülj rájuk és hozzákezdjél ezek alapjait magadban kiépíteni – a benned lévő Tudás által létrehozott alapot, a kapcsolatok alapjait, a cselekvések és a bölcsesség alapjait? Nem csak azért építed ezt az alapot, hogy ezeket a nagy kihívásokat képes legyél navigálni, hanem azért is, hogy képes legyél másokat segíteni és szolgálni.
Mert tudnod kell, hogy az emberi szükségletek sokkal nagyobb mértékben fognak megnővekedni a jövőben. Mindenki sokkal szegényebb lesz és sokan lesznek nincstelenek. Itt olyan erősnek kell lenned, nem csak azért, hogy magadról gondoskodj, de másokról is gondoskodnod kell – gondoskodni az idősekről és a gondoskodni a gyerekekről. Természetesen, te saját magad nem fogsz mindenkiről gondoskodni, de egyértelmű lesz, hogy a szomszédaid és kapcsolataid közül kik azok akik különösen gyengék és kiszolgáltatottak. Erősnek kell lenned ahhoz, hogy őket is ellásd.
Habár ez túl nagy tehernek tűnhet, és ez nem az amit szeretnél, valójában ez az ami meg fog váltani,mert ez fog a konfliktusaidból, a szenvedélybetegségből, az alacson önértékelésből, a megbánásaidből valamint a fájdalmas emlékeidből visszahívni. Ez fog önmagaddal, másokkal és a világgal egy valódi kapcsolat létrehozására kényszeríteni.
Tehát ne csak tragédiaként vagy nagy veszélyként nézz a változások Nagy Hullámaira, hanem mint elhívás, mint követelmény – egy elhívás és követelmény, amely helyre tud állítani és meg tud váltani téged, elő tudja hívni a benned lévő Tudást és a nagy adományokat, amelyeket adni jöttél, mely adományokat a most felmerülő körülmények fogják meghatározni.
A változások nagy Hullámai nagy tisztulást fognak az életedbe hozni és meg fogják mutatni a gyengeségeidet csakúgy mint az erősségeidet. Fel fognak rázni a beteljesedés és a tragédia álmaiból. Észhez fognak téríteni és elvezetnek a benned lévő Tudáshoz. Ezért ne állj nekik ellent. Ne tagadd meg őket. Ne gondold azt, hogy jelentéktelenek vagy azt, hogy az emberek egyszerű megoldásokkal fogják tudni orvosolni, mert ha ezt teszed azzal megtagadod saját magad hívását, ezen idők erejét valamint a megváltást, amit hozhat számodra, aki pontosan ezen körülmények miatt lettél a világba küldve.
Ez egyesíteni fog az erőddel és meg fogja törni a gyengeségeidhez fűző kötődéseket, mert te vagy az akit most elő kell hívni. Ez nem mások megoldandó problémája, mindenkinek ki kell vennie a részét. És minnél többen vannak azok , akiket a nagyobb életcélukra lehet hívni, annál nagyobb lesz az emberiség esélye, annál nagyobb lesz az emberiség ígérete és annál nagyobb lesz a valószínűsége, hogy az emberiség túléli a változások Nagy Hullámait és ebben a folyamatban új útra lép a nagyobb egység és együttműködés irányában.
Ez mégis tőled függ és a veled született erőtől, amelynek az Isten által beléd helyezett Tudásban kell előtérbe törnie, amely önmagában tudja az utat előre.
A nagy idők várnak rád. Most rajtad van a sor. Téged hívnak. Itt fogsz igazi erődre rátalálni. Az igaz erőre soha nem lehet rálelni amikor az emberek önteltek és alszanak. Csak akkor lehet rátalálni, amikor az emberek igazi irányban és szándékkal reagálnak és cselekednek.
Az Új Üzenet Tanításai nagy reményt tartogat az emberiség számára. Ez az első alkalom, hogy a spiritualitás a Tudás szintjén kerül bemutatásra. Ez a hívás nagyszerű. Nagyszerű adomány. Magával hozza a bölcsességet, ami felülmúl mindent amit az emberiség valaha is megalapított. Előhívja az embereket az árnyékból – a konfliktusból, a viszályból, a függőségből, a tragédiából – hogy egy rászoruló világra reagáljanak.
Az Új Üzenet beszél a világban lévő nagy szükségről – a változások Nagy Hullámairól és a világban lévő beavatkozás Nagy Sötétségéről. Beszél a nagyobb életcélról, amely mindannyiunkat ide hívta. Beszél a Tudás erejéről és felfedi hogyan lehet ezt a Tudást felfedezni és megtapasztalni. Beszél azokról a kapcsolati szintekről, amelyeket az embereknek el kell érnie ahhoz, hogy rátaláljanak az egymással való igaz egységre és erőre. Beszél az emberiség jövőjéről a Világegyetem intelligens élettel teli Nagyobb Közösségében és a nagy küszöbről, amin az emberiségnek át kell haladnia ahhoz, hogy rátaláljon a nagyobb sorsára és beteljesedésére.
Így áldott vagy, hogy egy ilyen Üzenetet kaptál, hogy figyelmeztetve vagy a változások Nagy Hullámaira és a világban lévő Nagyobb Sötétségre. Mert van időd tudatossá válni, megerősíteni magad, felkésziteni az életed és megkapni az útmutatást, amit Isten ad neked a veled született Tudáson keresztűl, amely Isten legnagyszerűbb adománya számodra és a világ számára.
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 3, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 3, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 3, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on May 30, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 2, 2008 in Boulder, CO…
Az emberiség átlépte azt a kritikus küszöböt, ahol egy teljesen új körülmények sorozatához kell alkalmazkodnunk.…