Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2012 November 16-án,
Boulder, Colorado
Isten Új Kinyilatkoztatásának bemutatására a világban egy Üzenethozó lett küldve, aki felkészült egy Új Kinyilatkoztatás teherének viselésére, új valóságot hozva a világba.
Ez talán egyszer történik egy évezredben, amikor az emberiség elér egy nagy küszöböt – egy fordulópontot a fejlődésében és a nagy és hatalmas kihívások idején, nem csupán egy törzs vagy csoport, hanem az egész emberiség számára.
Az emberek mindenfelé elkezdenek rájönni, hogy e küszöb felé közelednek – a környezet hanyatlásának ideje, nagy változás ideje a világ éghajlatában, gazdasági és politikai változás ideje, egy idő, amikor a háború nagy kockázata áll az emberiségen, hogy kinek lesz hozzáférése a világ fennmaradó erőforrásaihoz, egy idő, amikor a nemzetek nem képesek gondoskodni polgáraikról és azokat megfelelő módon ellátni, egy idő, amikor az emberiség az univerzum agresszív és inváziós erőinek beavatkozása előtt áll, akik itt uralkodni akarnak az erő használata nélkül.
Ez az emberiség történetének talán a legnagyobb fordulópontja, mert az minden ember számára, az összes nemzetre és a hit hagyományaira hatással lesz.
A [Kinyilatkoztatás] nem pusztán egy új valóság bemutatása egyetlen nép, nemzet vagy csoport számára, mert most azért van itt, hogy az egész világhoz szóljon – egy olyan világ, amelynek globális kommunikációja és kereskedelme van, egy olyan világ, melynek nagyon kevés ideje van felkészülni a nagy változásra, amely a világra jön.
Az Üzenethozó az Angyali Seregből lett küldve. Csak egy van, mert csak egy lehet, mert csak egy volt felkészítve arra, hogy fogadjon egy Kinyilatkoztatást Istentől és a világba hozza és ott hordozza.
Ő egy pozíció nélküli ember a világban. Alázatos ember. Olyan ember, aki bebizonyította, hogy rendelkezik karakterrel, hittel és együttérzéssel és elkötelezettséggel egy ilyen nagy teher és ajándék viselése iránt.
40 évébe telt az Üzenethozónak fogadni és felkészülni a Kinyilatkoztatásra. Ez egy nagy rejtély és erő folyamat, olyan folyamat, amelyet a Földön senki sem érthet meg teljesen. Ez egy kapcsolat az Istennel. Isten itt ismét figyelmeztetést, áldást, felkészülést és iránymutatást ad az emberi családnak.
Nagyszerű Eredetből jön, azoktól, akik az Üzenethozó mellett állnak ebben a nagyobb célban. Ez hozza a rezonanciát és az egységet, és azt mutatja, hogy maga a Kinyilatkoztatás is egy folyamatban lévő folyamat része – a következő szakasz, a következő nagy irányelv, a következő nagy lépés az emberi család számára, amikor az űr küszöbén áll és egy hanyatló világ és amikor a világ szennyezett és leromlott az emberi tudatlanság, rongálás és visszaélés miatt.
Azok, akik az Üzenethozó mellett állnak, a világ nagy hagyományait képviselik – a Buddha, a Jézus és a Mohamed, korábbi Üzenethozók, akik nagy változást és irányt hoztak az emberi civilizáció építésében, hogy áthidalják a kultúrák és nemzetek határait, hogy nagyobb szellemi tudatosságot és gyakorlatot hozzanak a világba.
Az Üzenethozó most folytatja hagyományaikat, és vele állnak. Mert ő képviseli az akaratukat és azt a célt, amely irányította őket, ami most vezeti őt.
Látod, ezt hangsúlyozni kell vagy az emberek azt gondolják, hogy ez valamilyen ellentmondás vagy verseny, hogy ellentmondásban áll a hagyományaikkal és a világ hagyományaival, amikor valójában ez a tökéletes következő lépés.
Mert az emberi civilizáció létrejött. Noha törékeny, tele korrupcióval és nehézségekkel, létre lett hozva. Jelenleg létezik világközösség és kölcsönös függőség. Bizonyos mértékben van világtudatosság. Még bizonyos mértékig van világ részvét és lelkiismeret is. Ez [az emberi civilizáció] messze nem tökéletes és törékeny a változó világban. Aláásható külső beavatkozás által, és belső összeomlás által.
Ezért Isten újra szólt. Mert Isten továbbra is irányítani fogja az emberi családot mindaddíg míg ígéretet mutat, hogy szabad és önmeghatározó fajjá váljon a világegyetemben, ahol a szabadság ritka és nagy gondossággal és éberséggel kell létrehozni és fenntartani.
Az Üzenethozó Származása az összes Üzenethozók Származása és azok akik küldték az összes Üzenethozót, akik ugyazok és egyek – az Angyali Sereg Gyülekezete, amelynek feladata a világ megfigyelése, ezen világé, a világegyetem számtalan világai között.
Ahol intelligens élet kifejlődött vagy a technológia késöbbi szakaszaiban ültette el magát, ott van egy Angyali Jelenlét.
Ez az Istennek az univerzumban végzett munkájának teológiája, amely most először az emberiségnek szóló Új Üzenet útján van bemutatva.
Ahhoz, hogy megértsük, mit csinál Isten a világban, kell egy megértésednek lennie most arról, hogy mit csinál Isten ezen élet Nagyobb Közösségén keresztül a világegyetemben. És ez a történelem során először, most be van mutatva.
Ez mind az Isten Tervének része, látod, az idő elején elindult, az emberi civilizáció kezdetén elindult, elindult, és most folytatódik az evolúció és fejlődés következő szakaszában.
Mert ez nem a világ vége. Ezek nem a vég idők. Ez egy nagyszerű átmenet és ahhoz, hogy ez az átmenet sikeres legyen és nem katasztrófa, az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy a környezeti és gazdasági korlátozások új világában éljen.
Az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy okosan lépjen kapcsolatba az intelligens élet világegyetemével, egy nem emberi univerzummal, amely [most] bizonyos módon beavatkozik a világba – olyan módon, amelyet az emberiség nem ismer vagy nem ért, olyan módon, amely közvetlen fenyegetést jelent az az emberi szuverenitásra és az emberi szabadság jövőjére itt a Földön.
Nagyon fontos idő a Kinyilatkoztatás idején a világban lenni. De a Kinyilatkoztatás jelentését és a Kinyilatkoztatás folyamatát tisztán meg kell érteni különben nem leszel képes felismerni ezen idők nagy jelentőségét és ez számodra mit jelent és hogyan kapcsolódsz hozzá és mit fed fel az életedről és a nagyobb célodról a világban való létedről ebben az időben az összes nagy globális problémával és emberi tragédiával együtt.
Ha Keresztény vagy, akkor fel kell ismerned, hogy Jézus az Üzenethozó mellett áll. Mert Jézus nem fog visszatérni a Földre, de most felügyeli az emberiség felbukkanását az élet Nagyobb Közösségébe.
Ha Buddhista vagy, akkor fel kell ismerned, hogy a Buddha az Üzenethozó mellett áll. Mert ő [az Üzenethozó] nagyobb belső tudatosságot hoz és elhozza a felkészülést az emberiség mélyebb természetével való kapcsolódáshoz, vele most olyan formában és módon, amely mindenhol tanulmányozható, minden vallású hagyományban élő ember számára.
Azoknak, akik Muzulmánok, fel kell ismerniük, hogy Muhammad próféta az Üzenethozó mellett áll. Mert ő [az Üzenethozó] folytatja az emberi civilizáció felépítésének és védelmének nagy munkáját, most egy sor olyan problémával és kihívással néz szembe, amelyeket a világon még soha nem láttak.
Ezek a nagy múltbeli Üzenethozók felfogják, hogy hagyományaik nem tudják felkészíteni az emberiséget arra, ami jön és ami már itt van és hogy mit kell megtenni és visszacsinálni és megváltoztatni és felismerni és létrehozni.
Mivel a múlt nagy hagyományai nem képesek felkészíteni az emberiséget egy új világban való életre, ahol nagy részvétre és együttműködésre van szükség, ha az emberiség túl szeretné élni a csökkenő erőforrások, erőszakos időjárás és környezeti változások világát.
Itt nem lehet verseny a világ vallásai között. Még a világ nemzetei között sem lehet verseny, ha az emberiségről gondoskodni akar és biztonságban tartani egy viharos világban, ahol nagy lesz a bizonytalanság és a felfordulás.
Tehát elértük azt a pontot az emberiség fejlődésének nagy ütemtervében, ahol Új Kinyilatkoztatást kell adni. Ennek szükségességét már régen előre láthatták azok, akik felülnézik a világot.
Nem véletlen, hogy itt vagy, vagy hogy elérted ezt a nagy fordulópontot. Nem véletlenül vagy véletlenszerűen történt ez, mert az univerzumban minden olyan faj, amely technológiailag fejlődik, eléri azt a pontot, ahol kimerítik saját bolygójuk tartalékait, és szembe kell nézniük magával a Nagyobb Közösség valóságával.
Az Üzenethozó Származása azt jelenti, hogy harmóniában áll az összes nagy hagyománnyal – nem úgy ahogy az emberek értelmezik őket, nem úgy, ahogyan át lettek dolgozva és megváltoztva a világ táján, nem úgy, ahogyan azokat a kormányok és intézmények megváltoztatták és tévesen értelmezték és ambiciózus egyének, akik arra törekszenek, hogy a Kinyilatkoztatást saját fejlődésükre és saját személyes céljaikra használják fel.
Ez az oka, hogy Isten Új Üzenetében a világ minden nagy hagyománya újraértékeli az alapvető hiedelmeiket és állításaikat, mivel te az élet Nagyobb Közösségébe lépsz fel. Most a milliárd, milliárd, milliárdnyi faj és még sok más Istenével foglalkozol. Nem emberi univerzummal szembesülsz, ahol az emberi etikát és ahol az emberi értékeket nem osztják, sőt nem is ismerik el.
Most egy olyan világgal nézel szembe, amelyben szükségszerűen nagyszerű emberi együttműködésre, nagy odaadásra és együttérzésre van szükség minden néptől, minden vallásgyakorlattól – felülbírálva és elhomályosítva a teológiai vitákat és vitatkozást arról, hogy kik voltak az Üzenethozók és melyik vallás jobb vagy igazabb Isten Tervéhez és Akaratához.
A Kinyilatkoztatás idején élsz, amely olyan fontos, mint bármelyik múltbeli Kinyilatkoztatás ideje. És te itt vagy, a tanúja a Kinyilatkoztatásnak, ami a múltban soha nem fordulhatott elő az emberek helyi közösségén túl.
Most a Kinyilatkoztatás Hangját hallod – egy olyan Hang, amely beszélt a Jézussal, a Buddhával és a Mohameddel; nem egy egyén, hanem az egész Angyali Sereg Hangja együtt.
A Kinyilatkoztatás ideje azok számára, akik válaszolni tudnak. A hívás és a nagy értelmezés és megerősítés ideje azok számára, akik válaszolni tudnak. De ahhoz, hogy válaszolj, meg kell értened, mi az, amit itt látsz. Fel kell ismerned az Üzenethozó fontosságát a világba. És meg kell értened, hogy minden Isten Üzenethozója mellette áll a nagy céljában és küldetésében itt a Földön.
Ehhez meg kell értened, hogy Isten a Forrása a világ minden vallásának. Mindegyik egy Isteni céllal és szándékkal kezdődött. És mindegyik meg lett változtatva és átdolgozva az idő múlásával.
De most Isten Új Kinyilatkoztatása tiszta. Még a Kinyilatkoztatás Hangját is hallod. Hallod a beszélt szavakat, olyan szavak, melyek hasonlítanak azokhoz melyek a Jézusnak, a Buddhának és a Mohamednek mondtak, valamint az összes nagy szentnek és humanitáriánusnak, akik idővel hozzájárultak az emberiség jólétéhez és segítették az emberi civilizáció építését, ahol a Tudás életben lett tartva, ahol a spirituális valóság életben lett tartva.
Az emberiség nem pusztította el önmagát e Tudás hatalma és ezen tudatosság miatt, elég emberben. És a nagy jelenlét és tudatosság ereje miatt nagy munkák és adások történtek az idő folyamán.
De most az emberiség túlélése és maga az emberi civilizáció túlélése nagy veszélyben van, egy nagyobb veszély, mint ami valaha létezett – nagyobb, mint a múlt századi világháborúk, nagyobb, mint bármilyen fenyegetés vagy kihívás.
Mert vannak olyanok is, akik a világ uralmát keresik, és az erő haszálata nélkül akarják elérni céljaikat. Nem az emberiség megsemmisítésére törekednek, hanem az emberiség saját céljaikra való felhasználására. Felismerik a Föld értékét és azt, hogy az emberi kapzsiság, a tudatlanság, a verseny és a konfliktus által ki van fosztva. És be fognak avatkozni, hogy ezeket a dolgokat –a világ értékét és forrásait – megőrizzék saját szükségleteik és felhasználásuk céljából.
Az emberiség azonban megőrizheti a világot saját maga, jövője és minden ember jóléte számára. De ehhez nagymértékű változás szükséges a tudatosságban és a megértésben, Isten és Isten Munkájának a világban végzett nagy és eltérő megértése és hogyan vált meg Isten egyéneket és egész világokat a Tudás hatalma és jelenléte révén, amely minden egyes személyben el lett helyezve.
Ez egy új küszöb, új oktatás, de teljesen természetes és valódi annak aki vagy, és a világ népei számára. Mert Isten szereti az emberiséget és megérti az ember helyzetét és dilemmáját, valamint az emberi tévedés és félreértés okát.
Ezért helyez Isten Tudást minden egyénbe, várva, hogy felfedezzék. Mert ez fogja megváltani az egyént és visszahozza őket az Isteni kapcsolathoz és tudatossághoz, arra készteti őket, hogy másokkal harmóniában cselekedjenek, és megadják az ajándékaikat egy olyan világnak, amelynek szükségletei minden nap növekvőben vannak.
Ez a Kinyilatkoztatás nagy kihívása. Ez a Kinyilatkoztatás nagy ajándéka. A nagy idő, amikor Isten újra szólt, az emberiségnek, az egész emberiségnek nagy esélyt adva, hogy lásson, hogy tudjon és magával harmoniába cselekedjen; szolgáljon egy rászoruló világot; hogy felkészüljön egy nehéz jövőre, és megóvja az emberi egységet, szuverenitást és szabadságot ezen a világon, a vele szemben álló más erőkkel.
Ennek eredményeként az összes világ vallása újra fogja értékelni alapvető hiedelmeit, és a vallások minden hívője átgondolja, hogyan reagálnak Isten Jelenlétére és Munkájára a világon.
Nagy kihívás lesz, de megváltó. Mert itt az egyik csoport nincs szemben állítva a másikkal. Itt senki sincs leértékelve és megtagadva. Itt egyetlen vallás sem vitatott és eldobott. Itt senkit nem felejtenek el és nem használnak ki. Itt Isten nagy Szeretete, Isten nagy Könyörülete és Isten nagy Bölcsessége teljes mértékbe a Kinyilatkoztatásba van hozva – nem egy csoport vagy egy nép, hanem az egész emberiség számára.
Ezeknek a dolgoknak a felismeréséhez, a látásához és a nagy igazság felismeréséhez, amelyet képviselnek, a Kinyilatkoztatáshoz kell jönnöd. El kell olvasnod és meg kell hallgatnod és tanulmányoznod és alkalmaznod az életedben és a körülményeidben.
Alázatosnak kell lenned, hogy félretedd a sérelmeidet, a dorgálásaidat és rögzített hiteidet annak érdekében, hogy megkapjad a Teremtő áldásait – olyan hatalommal és érthetőséggel van adva most neked, annyira teljes van adva, hogy nem igényel emberi kommentárt vagy emberi magyarázatot. Mert ez a legnagyobb Kinyilatkoztatás, amelyet valaha adtak ennek a világnak és olyan időben adják, amikor az emberiség írástudó, ahol van világközösség és világkommunikáció.
Ez nem a múlt megcáfolása, hanem a múlt megerősítése. De ennek látásához új ismeretekkel kell rendelkezned Isten Tervéről és Céljairól a világ népei számára és arról, hogy miért készíti fel Isten az emberiséget az élet Nagyobb Közösségére, amellyel most szembe kell néznie, és miért készíti fel Isten az emberiséget a világ helyreállítására, hogy továbbra is támogassa az emberi civilizációt és az emberek jólétét mindenhol.
Ehhez tiszta szemmel kell rendelkezned, mert Isten Új Kinyilatkoztatása nagymértékben megcáfolja az emberi megértést, hitet és állításokat, mert ezek a tudatlanságból származnak – a múlt tudatlanságából és a jelenlegi tudatlanságból. Ezek félreértésekből és a félremagyarázásokból születnek.
Most azt a Hangot hallod, amely beszélt a Buddhával, a Jézussal és a Mohameddel. És Isten Kinyilatkoztatása azt mondja nektek, hogy ez a három nagy Követ az Üzenethozó mellett áll erre az időre és az elkövetkező időkre.
Mert csak egy Üzenethozó van a világon és ő képviseli azokat, akik küldték és azokat, akik vele állnak. Isten szavát hozza a világba több mint 1400 év óta először – először. Ez az.
Ez nem a hit kérdése. Ez a felismerés, az őszinteség és az alázat kérdése, valamint a fogadási hajlandóság kérdése. Ez a kihívás a fogadó számára.
Isten Új Kinyilatkoztatásában nincs elítélés. Az emberiség ellen nincs ítéletkezés. Nem vár kegyetlen büntetés azokra, akik nem tudnak válaszolni. Nincs olyan állítás, hogy mindenkinek csak egy dologban kell hinni, mert ez soha nem lehet. Isten tudja ezt. Soha nem lehet egy mindenki számára alkalmas vallás, mert ez soha nem fog működni. És Isten megérti ezt.
Ez az oka annak, hogy a Kinyilatkoztatás ilyen hatalmat ad az egyén számára és megnyitja az utat a személyes kinyilatkoztatáshoz, amelyet nagyon nehéz lenne elérni a múlt hagyományaiban, tekintettel arra, hogy az emberek miként használták fel és tévesen értelmezték őket idővel.
A Jézus, a Buddha és a Mohamed az Üzenethozó mellett áll, mert folytatja nagyszerű munkájukat a világon, egy nagyszerű munkát, amelyet egymással összhangban tartanak.
Mert mind az igazságban és a világosságban Isten egyetlen Célját, Akaratát és egyetlen Tervét képviselik: az emberi lelkiismeret, az emberi etika és az emberi civilizáció fejlesztését; hogy felkészítse az emberiséget egy nagyobb jövőre ezen a világon és a világok Nagyobb Közösségén belül; az emberi szabadság megőrzését és kiépítését az idő múlásával, valamint az együttérzés, az elfogadás, a megbocsátás és az alázat építését, hogy az emberi civilizáció valóban hasznos és valóban fenntartó legyen az emberi család számára itt a Földön.
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 3, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 3, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 3, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on May 30, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on June 2, 2008 in Boulder, CO…
As revealed to God’s Messenger Marshall Vian Summers on July 27, 2007 in Boulder, CO…